30 NAP ALATT SZATMÁRNÉMETI KÖRÜL

admin | Gondolatok, írások | 2015. szeptember 20.

 

KOLPING HÖLGYEK AKCIÓBAN

Nem a nosztalgia, talán valami mélyebb vágyakozás mondatja ki velem, hogy bár olyan lenne a mai gyermekek vakációja, mint nekünk régen. Napfényes, szabad és mégis biztonságos, minimális szervezést igénylő, szinte eszköztelen és mégis tartalmas. Felkeltünk, ha volt szüleink által ránkbizott feladat, elvégeztük, de az alap-hozzáállásunk az volt hogy: újabb csodálatos napra ébredtünk, milyen nagyszerű kalandok várnak ma még ránk? Összeálltak testvérek, egyazon udvarbeli, vagy akár a szomszédos tömbházból lejövő gyermekek, hiszen mindenkinek volt valami ötlete, játéka, vagy javaslata, hogy merre is lehetne várat építeni, milyen mesét, történetet vagy akár kalandfilm-részletet eljátszani, abból a kevésből, amit harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt látni lehetett. Ha volt labda, akkor újrajátszottuk a világbajnokság meccseit, ti voltatok Argentína, mi voltunk  ma Brazília, holnap Németország; ha volt botunk akkor már Zorróként lovagoltunk és küzdöttünk meg egymással, hiszen kell-e csodálatosabb kard annál amit édesapánk faragott meg egy nappal korábban. Szárnyalt a fantáziánk, de valahogyan egymásra vigyázva és együtt örültünk. Ma is kék az ég, a nap ugyanúgy süt (sőt talán még melegebben), és mégis…talán mit sem számít, hiszen a telefonon is lehet játszani, a tévében végeláthatatlanul folynak a rajzfilmek, akár több csatornán is, és a számítógép is egy vakációs nap eltöltésének megannyi módozatát ajánlja….legtöbb esetben egyedül.
Hacsak, valakinek vagy akár többeknek, ki nem pattan a fejéből az ötlet, hogy igen valóban, fel lehet fedezni sok-sok csodát, ami az Isten kegyelméből körülvesz minket, még akkor is ha, talán édesapa és édesanya elfoglaltak, a nagymama pedig éppen nincs a közelben. Talán egy-egy édesanya pont szabadnapos vagy csak délután megy dolgozni és önmaga is jobb kedvre derül a sok gyermekkacagástól. A nagymamák szíve pedig köztudomású, hogy nagy és a saját unoka, unokák iránti dobbanások közepette, jut szeretet és egy-egy szelet tészta az egész játszóseregnek. Ezért találta ki 2015 nyarán a szatmárnémeti Szent Sebestyén Kolping család  néhány hölgytagja, hogy idejét és energiáját egy hónapon keresztül felajánlja azoknak a gyermekeknek akik vakációban lévén, örömmel jönnek össze, hogy együtt töltsék idejüket, játékkal, sétával, városnézéssel, gyermekelőadások közös megtekintésével. Igen, a Tündenéni*, nemcsak az a néni, aki alkalomadtán a vasárnapi szentmise után időnként kedvesen és határozottan meghív egy-egy Anyák napi előadásban való részvételre, hanem aki ezen a nyáron mindennap hűségesen tervezett Marikával*, várta a társakat*, és együttes szeretettel fogadták a gyerekcsapatot, akik – volt amikor öten voltak, volt amikor tízen – egymást is jobban megismerve töltöttek együtt sok-sok tartalmas órát. Némelyikük már látott életében repülőgépet, sőt lehet ült is rajta, no de vasparipát… Szóval  a vonatállomás és a vonatozás felfedezése nagy és nem mindennapi élmény volt a XXI. század szülötteinek, és azt  is el lehetett képzelni, hogy milyen lehetett régen, akkor amikor a gőzmodony nagy fehér füstpamacsokat eregetve indult Debrecenbe…hiszen a Kossuth-kert hatalmas fái között áll kiállitva a gőzös. A kis társaság ezen a nyáron Nagykárolyba vonatozott, ahol a Károlyi kastélyt látogatta meg, és azon a délutánon játékukkal meghódították a kastélykertet. Jó kis programpont volt a szatmárnémeti főtér épületei mögött rejtőzködő Tűzoltó-torony megfigyelése és történetének megismerése és a régmúlt korban játszott szerepének megértése. Közben itt is ,ott is feltűnt egy-egy játszótér és a fáradhatatlan gyermeklábak vígan mászták meg a bástyákat, mászókákat, falépcsőket, boldogan huppantak bele a hintákba, felnőtt kisérőik, a hölgyek, pedig ugyanolyan vidáman vették birtokukba a kiadós séták közben az árnyékban megbúvó padokat. A délelőtti jövés-menést időnként gazdagította egy-egy délutáni közös program, amikor előkerültek a mesés-és kifestőkönyvek, de olyan eszközzel is megismerkedtek a gyermekek, mint például a varrótű; mennyire másképpen lehet a mesét is elképzelni, amelyben arról van szó, hogy a királykisasszony fáradtságot nem ismerve saját kezűleg varrja az ingecskéket. De a közös tésztasütésre is lehetőség adódott és nem is kellett biztatni senkit sem különösebben a finom sütemény elfogyasztására, közösen mintha jobban is csúszott volna. Külön fénypontjai voltak ennek a programsorozatnak úgy a cirkuszi előadás, melyet együtt nézett meg a társaság, mint a hat bábelőadás, melyek a Partiumi Magyar Napok keretében kerültek bemutatásra. Örömmel, tágra nyilt szemekkel, figyelték gyermekeink a Bárány Boldizsár kalandjait, aki biza nem nagyon szeretett iskolába járni, de mások orra alá borsot törni igen…no de aztán a sok rosszaságot megpróbálja jóvá tenni…. De jó volt látni a szegény asszony okos fiát, aki még az ördögök eszén is túljárt, elcsenve legféltettebb kincsüket, a bűbájos lakatot, úgyanúgy mint megfigyelni a klasszikus vásári bábtáncoltató játékban Vitéz László igazságosságát és bátorságát.
Ezalatt az egy hónap alatt ezek a gyermekek megtapasztalták a felnőttek jótékony felügyelete által teremtett keretben a közös élményt, a tartalmas napok örömét, hogy együtt játszva, beszélgetve, mindenféle elektronikus gép nélkül is, röpül az idő és mégsem unja magát senki. A Kolping hölgyek akcióba léptek és harminc nap alatt úgy járták körbe karikába Szatmár városát a gyermekekkel, hogy …. hm nem történt semmi különleges, semmi extra, csak  minden napra jutott az életnek egy-egy  kis csodája.
Mares Sándor

*Ardelean Ilona, Balázs Enikő, Balázs Tibor, Boscher Mária, Bodnár Éva, Kinczel Erzsébet, Kinczel István, Maskulik Tünde, Pfeifer Marika, Simpf Magdolna