Mókázó generációk egy megkésett beszámolóban
admin | Gondolatok, írások | 2011. szeptember 18.
Pár héttel ezelőtt abban a szerencsében volt részem, hogy együtt kirándulhattam a Szentlélek plébánia fiatal csapatának egy részével. Izgalommal töltött el a várakozás már hónapokkal a kirándulás előtt. Felemás érzések voltak bennem, hisz a társaság nagyjából két generációra oszlott: egy része fiatal, 15-16 éves, míg a másik része idősebb, 25 év körüli vagy fiatal családos. Ezutóbbiakat jól ismerem, velük nőttem fel, gyakran beszelgettünk és, hogy őszinte legyek, nagyon hiányzott már egy kirándulás velük, amikor egész nap együtt vagyunk, közös élményeket élünk meg, szórakozunk és nevetünk, egyszóval feltöltjük azt a képzeletbeli zsákot, amelyből minden barátság töltekezik, de amelyet időről időre tele kell tölteni egymásnak szentelt hasznos idővel. Hosszú idő óta nem voltunk már együtt kirándulni, így hát volt hely bőven abban a bizonyos zsákban.
Ami a csapat első részét illeti, nos ezügyben is várakozással tekintettem az együtt töltött napok felé. A fiatalabbakat nem ismertem, hisz vagy akkor kerültek a közösségbe miután én elkerültem belőle, vagy az én időmben még 7-8 évesek voltak, így nem volt sok közös témánk. Azt viszont tudtam és láttam, hogy most már ők azok közé tartoznak, akik nap mint nap hozzáteszik a maguk kincseit, tehetségét és értékes idejét a plébániai közösség életéhez és a fiatal csoport magját képezik. Épp ezért kiváncsian vártam, hogy megismerjem őket és hogy elmondjam nekik, jól csináljátok! Számomra a kirándulás egyik legfontosabb mozzanata volt, hogy közelebb kerültem ezekhez a fiatalokhoz. Láthattam, milyen jó csapatot alkotnak, összetartanak, jól szórakoznak együtt, de ők is nyitottak felénk, idősebbek felé, így eltünt az a generációk közti szakadék, ami ilyenkor elő szokott jönni. Néha nosztalgikus érzéssel figyeltem, ahogy zsonglőrködnek a gitárral, beszélnek a filmekről, játékokról, iskoláról és a plébánián zajló életről.
Nagyon jól össze tudott forrni a két generáció, nem voltak sértődések vagy durcáskodások, ami nagyon nagy dolog. Egyutt csúsztunk a strandon a csúszdán, kicsi és nagy (na persze, mint mindig, most is Tibor atya adta az igazi lendületet), néhany fiatallal együtt ugráltunk le a trambulinról, együtt mutattunk be egy gyönyörű misét Passauban, Boldog Gizella sírjánál, együtt fagyoskodtunk egy ausztriai jégbarlangban az Alpok szívében, együtt grilleztünk, kártyáztunk és sokszor éjszakáig beszélgettünk, együtt. Azért hangsúlyozom ki az együtt szót, mert ez a legfontosabb az egészben, hogy együtt voltunk, hogy mindezeket együtt éltük át. Ezután, ha hazamegyek, és odamegyek valamelyik fiatal vagy idősebb mellé, teljesen máskent kezdünk beszélgetni, hisz vannak közös élményeink, emlékek, amelyek összekötnek bennünket, amelyek táplálják a barátságot.
Ezúton is szeretném megköszönni az Atyának a lehetőséget, amelyet biztosított számunkra és a németországi jóakaróinknak a kedvességet és az önzetlenséget. A Jóisten fizesse meg mindannyiuknak és kamatostól adja vissza.
Lakatos Levente