Szentlelek Plebania Szatmarnemeti
440175 Satu Mare, B-dul Sănătăţii Nr. 19
Tel.: 0261-769-078, 0361-401-256
Csak sürgős esetekben: 0770-955-126

“Úton a remény felé” – Zarándoklat Szent Ferenc nyomában

mtibor | Gondolatok, írások | 2011. november 08.

„Úton a remény felé”

Zarándoklat Szent Ferenc nyomában

2011 októberében

Október 22 szombat

Mi az, mi hajt, mi útra késztet? Hív a távol a messzeség. Keresem az utam, keresem a békém. Remélem Szent Ferenc nyomára vezet.

Az úton cipelem a terhem, a gonddal összeválogatott kellékeket, amire minden bizonnyal szükségem lehet. Kémlelem a(z időjárás) jeleket, hogy „jól” felkészült legyek.

Lelki testvér jóvoltából kényelmes szálláson aludtam Váradon. A beszélgetésünkben elhangzik  egy gondolat: „jellé lenni ott ahol vagyok”. Magammal viszem beteszem a „tarisznyámba”. Ő kísér el a buszhoz, ahol csatlakozom a csoporthoz. Reggel az autóban a Mária Rádió hullámhosszán bekapcsolódom a misébe, ami az elindulási helyről a Szatmárnémeti Szentlélek Plébániáról szól, így pár kilométer távolságra, mégis plébánosom szavait hallhatom. Mise előtt a közösség az utazókért is imádkozik, jól esik ez a közbenjárás.

Templom elől indulok 10 óra körül- minden tervszerűen történik. Belül lila díszítésű busz fogad- olyan ünnepélyes, mennyei hangulatot árasztó. Az útitársaságot nem ismerem, de mindenki barátságosan üdvözöl. Az értesítésből tudom, hogy a ferences nagycsalád erdélyi világi rendi tagjai az útitársaim. Később derül ki számomra, hogy három ferences szerzetes is van velünk.

Elsuhanunk a határon, haladunk a célunk felé. Le-lekoppan a szemem, közben a többiek rózsafűzért imádkoznak. Az ülőtársam kisegít- felfújja nekem az utazó nyakpárnát. Szerencsére semmi bajom, símán haladunk. Az autópálya szakaszon nem sok látnivaló. Valahol egy szem szekeret is látok „kuriózumként”.

A napi mise Balatonkeresztúr barokk Szent Kereszt tiszteletére felszentelt templomában van. Az oltárképen egy angyalok által égbe emelt kereszt. Jelképes, hogy a keresztviselés része az életünknek. Boldog II. János Pál pápára emlékezünk, a neki szentelt napon és az Asztrik atya indítványára mindenki végiggondolja, hogy miért ajálja fel a zarándoklatot.

A Nagykanizsai hotelben nyugodt zöld színű a fal a szobában. Kovácsoltvas korlát övezi a kanyargós lépcsőt. Az étteremben üveggömbökből álló csillár szórja a fényt szerteszét. A bordó abrosszal takart asztalokat felváltva fehér, fekete székek övezik. Olyan ünnepélyes a hangulat és elég hozzá a vitrinben felsorakozó palackokba zárt nemes nedű (minőségi borok) látványa.

Lefekvés előtt még az énekelt zsolozsma dallamai hatolnak át a falon, aztán minden és mindenki nyugovóra tér.

Október 23 vasárnap

Furcsa a „nagy jólét” éjjel megébredek a melegtől. Félálomban még mindenféle furcsát gondolok és reggel gyűrödten kelek.

A vasárnapi misét a Nagykanizsai Jézus Szíve templomban a helyi közösséggel ünnepeljük. Modern templom, az oltáron Jézus szíve hívja magához a híveket. A prédikációban a szereteten, mint fő parancson van a hangsúly. A válasz nélküli szeretet, olyan mint egy kérdés felelet nélkül. Hogy lehet szeretni? Gyakorolva. Mindennapi feladat számunkra. A mise végén a családokért hangzik az ima, azokért, akik családban élnek, házasságukban hajótörést szenvedtek, illetve olyanokért, akik valamit tesznek a családokért.

Hosszú az út, de ma már éberebb vagyok a közös rózsafűzérnél, de még mindig nem adom át magam teljesen az imának.

Az út a Szlovén határ irányába Tornyiszentmiklós felé vezet. Szlovénia „zöld ország”, a bő csapadéktól a természet üde marad. A megállóhelyen még a reklámtehén is zöld itt. Az olasz határ közelében van Lipica, a lovairól méltán híres település. Olaszországban megjelenik a szőlő, a verőfény biztosan kedvez neki.

S bár Szlovéniában esett az eső, mire Velence közelébe érünk hétágra süt a nap. Maratoni futók keresztezik az útunkat, miattuk később érünk a lagunák városába. Kis hajóval haladunk a sziget felé, mellettünk jónéhány hatalmas óceánjáró 4500 utas- ebből 2000 személyzet, 2500 vendég. Tíz szint van, impozáns látvány.

Húsz perc után kikötünk és bekerülünk a város forgatagába, ahol a túristák színes tömege hömpölyög. Többféle nemzet, korosztály, életkor keresztezi utunkat. A csoport hűségesen követi a ciromsárga esernyőt, amit az idegenvezetőnk tart.    A Szent Márk tér után bevegyülünk a kis utcákat, sikárorokat bejáró tömegbe. Nagy a csillogás: karneváli maszkok, színes üvegek, swarovski kristályok, divatos ruhaneműk, fehérneműk, kesztyűk, cipők, méregdrága Rolex órák kirakatai mellett haladunk. A vízpartján vendéglőkben jólöltözött emberek ülnek. Az egyik hídon egy pár összeborulva kér közös képet magukról. Egy cukrászda előtt fiatal család apraja- nagyja nyalja a tölcséres fagyit. A téren bohó fiatal egy fénykép kedvéért átöleli a villanyoszlopot. Koreai nők kabát és sapka mellett, pántos papuccsal járkálnak. A szél néha fúj, van akinek csizma, sál az öltözéke, más pólóban, papucsban. Az „igazi” gondolások csíkos pólóban, szalmakalapban várják a kedves utasokat, akiknek a pénztárcája megengedi, hogy 100 euróért 20 percet ringjanak a vízen. A Rialtó hídnál egy fiatal pár, a srácnak a hátizsákjából kikandikál egy szál vörös rózsa.

Amikor megszólalnak a harangok, kigyúlnak az esti fények és a csoport búcsút int Velencének, a tenger sodrásával haladó kis hajóból. A bójákon a sirályok néznek utánunk, amíg tova nem repülnek.

Nem kápráztat el ez a ragyogás. Számomra az út Istennel teljes.

Este hálát adok, hogy van hol lehajtanom a fejem és várom, hogy holnap új nap virradjon ránk.

Október 24 hétfő

Új hétre virradunk. Reggel még indulás előtt teli tüdővel beszippantom a hűs, friss levegőt. Egy búcsúpillantás a szállodára, s már suhanunk tovább.

A Po síkságon sok helyen terem a szőlő. Egy gazdánál minden sor előtt píros rózsatő virít.

Délelőtt felidézem az elmúlt napok benyomásait, ízlelgetem az élményeket és felszítom szívemben a hálát.

Ravenna színes mozaikjainál elgondolom, hogy az elmúlt idők fényét idézik.  A temlom is csak „átjáróhely”- pénzért mutogatott látnivaló. A belváros köves utcáin biciklisek robognak. Kicsik és nagyok, fiatalok és idősek sietve közlekednek. Még fűzfavesszőből font biciklire erősített kosarat is láttam.

Az utcákon a nagy cserepekben zöldelnek a növények. A zsalús épületek ablakaiból kevéske zöld integet, a virágok már eltüntek. A régi városfalakon túl platánok merednek az ég felé.

A buszban a hátamnál férfiak beszélgetnek. Néha odahallgatok, érdekes témák kerülnek elő. Albert testvér Szent Ferencet idézi Szent Antallal és a tanulással kapcsolatosan: „Aki képes rá, tanuljon, de vigyázzon, hogy a betű ne váljon a lélek róvására”. Azt is hitetlenkedve hallgatom, hogy a klarisszák teljesen lemondanak a hajukról. Eddig is tudtam, hogy az imádságnak élnek, de ettől még jobban tisztelem őket.

Alverna a nagy szikláival, égre meredező hatalmas fáival idézi az Isteni nagyságot. Ehhez Szent Ferencnek az emberi nagysága is társul. Lenyűgöző a táj, tüdőtfrissítő a levegő. A zarándokok talpai által koptatott kövek belesímulnak a tájba, a szorgos kezek által épített kolostorhoz vezetnek. A kilátás, messzire enged bepillantást, kanyargó utak vezetnek lefelé.

Az épület csupasz kövekből áll össze.

A folyósó falait freskók díszítik, amelyek Szent Ferenc életének eseményeit ábrázolják. A stigmák megjelenésének helyét égő olajmécses jelzi. A sziklahasadék megőrízte a helyet, ahova  Szent Ferenc elvonult imádkozni. A szűk, nyirkos, hideg barlang látványa megrendítő.

A mise a szentségimádások helyéül szolgáló kápolnában megindult, megérintett zarándokok részvételével történik. Az énekelt ferences himnusz van rám hatással, amit a ferencesek imádkoznak szeptember 17.-én  Szent Ferenc sebhelyeinek ünnepén. Az Angyalos Boldogasszony égetett zománc ábrázolása idegenül hat rám. Megkersem és meg is találom Szent József szobrát, akit pártfogómnak választottam. Az erekjéket őrző oldalkápolna központi terében  Szent Ferenc ütött-kopott, lyukas csuhája található. Egyre inkább kézzelfogható az ő valódi nagysága.

A templomban oldalt, sorban több gyóntatószék sorakozik. Bizonyára ez a hely bűnbánatra is indít. Egy helyi ferencest is sikerül észrevenni. Bár mellény van rajta, a csupasz lábát látni lehet a sarujában. E mellett én felöltözve érzem jól magam. Eljövetel előtt, még lefényképezem az udvaron a külső falon látható napórát. Úgy tűnik ez a kolostorok egyik tartozéka.

Ezen a helyen imaként csak pár fohászra futotta. Sajnos a külvilág, meg saját magam elvonja a figyelmet a lélekről, lényegtől.

A visszafelé kanyargó busznak sikerül fizikailag felkavarni, de szerencsére, mire rosszul lettem volna, elfogytak a kanyarok. A társaság sötétben és csendben van, sokáig nem tud kikerülni a benyomás hatása alól.

Assisit már sötétben közelítjük meg. A várost jelző táblán a kiírás: „Üdvözöljül Assisiben a béke városában”. Szállásunk az Angyalos Boldogasszony bazilika közelében van. A tehnikával is ismerkedünk a kártyás zár jóvoltából. A vacsora olaszosan könnyed, aminek része a „paste”- ez alkalommal „pene” paradicsomosan „la dente”- fogkeményre főzve. A ráadás egy kis gyümölcs, hogy könnyű legyen az alvás.

Az új élményeket megköszönve térek nyugovóra.

Október 25 kedd

Ma reggel Assisiben az  Angyalos Boldogasszony templomát keressük fel.

A kupola alatt húzódik meg a Porciunkula kápolna, a ferencesek első szentéje. Az ottlevőknek misézik egy atya éppen a felajánlásnál tartanak, mikor ott megállok. Megtekintjük  Szent Ferenc tranzitusának- égbe költözésének a helyén lévő kis kápolnát. Megcsodáljuk a galambokkal „összenőtt”  Szent Ferenc szobrot és bepillantunk a tüske nélküli rózsák kertjébe.

Az imaidőben mindenki keres egy helyet, ahol imába merül. Én a szerényen, háttérben meghúzódó örökmécses jelenlétében adtam hálát azért, hogy beteljesült az a vágyam, hogy ide eljutottam.

A mi misénket egy Szent Klára kápolnában mutatják be: az atya és a ferences diakónusok. Az evangéliumi szakasz a kicsinyekről szól, akiknek az Atya kinyilatkoztatja magát, illetve az a rész, hogy „jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és az élet terheit hordozzátok, én felüdítelek titeket.” A két szín alatti áldozás felemelővé teszi a közös ünneplést. Végül a magyar szentekről szóló himnusz csendül fel.

A napot a város felső részében folytatjuk. Itt magasodik a többszintes Szent Ferenc Bazilika. Az altemplomból aláereszkedünk a rendalapító sírjához. A tömény csendben, fohászok, imák szállnak az égig. Mivel a templomban szigorúan tilos fényképeni, arra kérem a szentet, hogy a nyomát a szívemben vigyem magammal és segítsen elnyerni a békét. A felső részen megtekintjük a híres Giotto freskókat. Kijövet német csoportba botlunk. Jól megnézem a Kolpingos sapkájukat, mert ilyet még nem láttam. Az otthoni plébánia közösségét jutatta eszembe.

Majd a kanyargós kis utcákon elsétálunk Szent Klára templomához. Itt őrzik Szent Klára épen maradt testét. Az ő rendi öltözetét is meg lehet tekinteni. Az eredeti San Damianói keresztet is itt lehet megtalálni.

Majd szabadidő következik: benne igazi olasz pizza, séta a nem túrista útvonalon, képeslap várárlás.

Szent Klára templomában a San Damianói feszület alatt sikerül elcsendesedni és imádkozni. A kereszt mása otthoni szobámban is helyet kap és kedves számomra. Szent Ferenc közbenjárását kérem, hogy én is halljam meg Isten nekem szánt szavát, üzenetét.

A San Daminanói kolostor felé erősen lejt az út.

A köveket sok zarándok koptathatta. Utunk olajfaliget mellett vezet, megcsodálom a girbe-görbe vén törzseket. A kolstorban megnézzük a kereszt helyét, ahol Isten szólította meg Ferencet, hogy építse fel düledező (Egy)házát. Én is szeretném felismerni Isten hangját az életemben. Visszafelé haladva madarak énekelnek a fákon, ők  Szent Ferenc ideje óta fáradhatatlanul dícsérik a Teremtőt. Az út  mentén vadcsombor illata érzik a levegőben.

A busz innen Carceri felé veszi az irányt. Az éles kanyarok miatt, az út egy részét gyalog tesszük meg a meredek irányába. „Igazi” zarándoklat  Szent Ferenc nyomában, amit fizikailag is megérzünk. Az út mentén rég nem látott virág integet. Valahol még szitakötőt is látok. A remeteség beleolvad a tájba. A kilátás lenyűgöző.  Szent Ferenc cellájához szűk kis nyíláson lehet eljutni. Egyre inkább megismerve őt, nő a szememben. Páratlan az élmény a sajátságos helyek láttán.

Odalenn a város nagy készületben van: két nap múlva XVI. Benedek pápa látogat ide, ahol a béke jegyében a világ vallási vezetőivel találkozik. Mi pedig jóleső pihenésre hajtjuk le a fejünket, ezután a testet-lelket igénybe vevő nap után. Köszönet érte Istennek.

Október 26 szerda

Ma számomra a csend, nyugalom napja volt. Fizikai és lelki erőtlenségemben történt az átfordulás.

A hegyre vezető kanyargós utak eléggé megviseltek, de ennek ellenére felértünk úticélunkhoz a Grecciói kolostorhoz. Útközben igyekeztünk lelkileg ráhangolódni a Karácsonyra, az első Betlehem felállításának a helyén. A kolostor Szeplőtelen Fogantatás templomában szívembe költözött a rég áhított béke. Ebben a környezetben Glória szállt az égig és a mi énekünk társult az angyalok énekéhez. A mai misét a szeretteimért ajánlottam fel, akikhez szeretkapcsolat fűz. Visszacseng egy gondolat a prédikációból: „merjünk kicsik lenni”.

Körben a templom felső terét övezve Betlehemek vannak kiállítva. Van kerámia, fa, papír, üveg különböző nemzetek alkotásai. Hozzám az egyszerű, természetes anyagok álltak legközelebb.

Bár az ottlétünk alatt végig esett az eső, bennem sütött a nap, mindent beragyogott a fény. Szívembe lopta magát ez a hely. Láttuk még a kis cellákat, ahol a szerzetesek éltek, a helyet, ahol zsolozsmát imádkoztak egy nagy méretű Breviáriummal.

A természet is elkápzáztatott. A kilátás messzire tekintő, a völgyből felszálló pára látványa sejtelmes. Az umbriai őszi erdő megannyi színben pompázik.

A táj hasonló volt Subiaco hegyén is, alol meg Szent Benedek kolostorát, remeteségét tekintettük meg. A templom falfreskói megannyi jelenetet ábrázoltak élénk színekkel. Sok lépcső vezetett fel és úgy jöttünk le is. Valóban hegyi élményt éltem meg, ahol közel az Isten. Isten ott van, ahol befogadom és hagyom megszületni a lelkemben.

Késődélután 18 órára megérkeztünk a szállásra, ami az egyik római repülőtér közvetlen- közelében van. A repülőgépek sűrűn szálltak le-fel felettünk. Estére megtörik a külső csend, megszólal a televizió. Nekem egyáltalán nem hiányzott, de nem tudja megtörni a belső csendemet.

Mindig is csodáltam Szent Ferenc egyszerűségét, derűjét. Kértem közbenjárását a békéért és ma megadatott. Hálatelt szívvel hajtom álomra fejemet.

Holnap Róma az úticél. Viszontlátom az ismert helyek közül a négy pápai bazilikát.

Október 27 csütörtök

Reggel a nyitott abalkon át a csillagos égről a Göncölszekér nézett vissza rám. A reggelinél finom volt a forró csoki, végre én is sorra kerültem az automatánál, ahol általában hosszú sorok kígyóztak a reggeli kávé beszerzése miatt.

Aztán megvirradt az örök városban. Akiknek ez volt az álmuk, azoknak megadatott eljutni Rómába. A mai első templom a Lateráni Bazilika ismerősként köszöntött. A Szent Ferencet és társait ábrázoló szoborcsoport mozdulatlanul állt, a megszokott helyén. Odabenn a féldomborművek és az apostolok szobrai változatlanul a hit alapjait ábrázolták. Mivel a hajnali ébredéskor végiggondoltam, hogy hol milyen szándékra imádkozom, sikerült pár percet szentelni az imára. Itt az Egyházért, Szentlélek plébániáért, a hitéletemben szerepet kapó papokért és szerzetesekért imádkoztam. A hitemet az egyházban élem meg, ezért fontos, hogy ennek helye legyen és legyenek kiszolgáltatói a szentségeknek. Az idő sürgetettsége miatt, itt csak erre a fohászra futotta.

A Santa Maria Maggiore templomban egy oldalkápolnában ünnepeltük meg az eukarisztiát itt Rómában. Mária kezéből helyeztem minden ismerősöm imaszándékát az oltárra. Szívből csendült itt fel az ének és a végén a Boldogasszony anyánk- régi magyar himnusz teljes szívből szólt. Mások is betévedtek a misére, de tudtunk együtt ünnepelni. A misében sikerült eléggé összeszedettnek lenni és megérintett az olvasmány gondolata: „mi szakíthat el Jézus szeretetétől?”

A közelben lévő Szent Lépcsőt térdelve tettem meg, egy számomra fontos szándékért. Néha sajgó érzéssel, csak előre tekinteve haladtam. Volt bennem kísértés, hogy nézzek hátra, hogy jön-e még más a csoportból, de lemondtam róla és csak felfele igyekeztem. Megerősödött bennem a gondolat, hogy a szenvedés elviselésére csak egyedül a mi erőnk nem elég. Az ittlétre rányomta bélyegét az idő sürgetettsége. De lefelé még sikerült a Hiszekegyet elimádkozni a hitben való megerősödésért.

A Vatikáni Szent Péter Bazilika körüli téren, most székek sorakoztak és a bemenetelkor biztonsági okokból átvilágították a csomagjainkat, hogy ne legyen benne fegyver, vagy 4 cm-nél nagyobb kés szúróeszköz. A Michelangelo Piétája- eredeti szépségében fogadta a látogatók csodáló tekintetét. Itt minden a hit érdekében készült, az Úr dicsőségét hírdette. Boldog II. János Pál pápa sírjánál többen térdeltek imára kulcsolt kézzel. Az ő közbenjárását kérve itt a hivatásért imádkozom a sajátomért és a szeretteiméért. A híres baldachin alatt Szent Péter sírjára is vetünk egy pillantást. De előtte még a szobrának a lábát érintjük egy fohász kíséretében. A szentély kupolája fölénk magasodott és a Szentlelket ábrázoló galambnál beszűrődőtt a fény. A sokféle mellékoltárnál néhány pápa síremléke található. A sok mozaik a megcsillanó fénynél pompázott. A különböző nemzet tagjai saját nyelvükön imádkoztak.

Hála volt bennem, hogy újra eljutottam ide. Kifelé menet sikerült lencsevégre venni a svájci gárdisták Michelangelo által tervezett különleges, egyedi öltözetét. A kegytárgyüzletben a San Damianói keresztet megörökítő képet választottam emléklapnak. Remélem örülnek majd neki azok, akik kapják.

A falakon kívüli Szent Pál temploma már jobban hasonlított az ima és áhitat helyére. Bár itt is voltak csoportok, szigorúan meg kellett tartani a csendet.

A szentélyben papok énekeltek egy mise keretében.

A templomban pedig Liturgikus zene koncertre készültek. A pápák arcképét ábrázoló mozaikokra emlékeztem. Eggyel bővült a múltkori látogatásom óta, illetve a II. János Pál pápa adataival (halálának időpontja) egészült ki a sor. Az imában a hálámat hoztam, valamint közösségért imádkoztam, ahol megélhetem a hitem.

Aránylag hamar visszajértünk. A Róma táblánál most nem üdvözöltek a rigók, akik reggel négyes társaságban ücsörögtek rajta, amikor elhaladtunk mellettük az úton. Jövet az Eur negyeddel is megismerkedtünk Rómának nem csak a régi, ünnepélyes arcát láttuk. A városhoz még hozzátartoztak a hazánkból elszármazott koldusok, az utakon közlekedő motorkerékpárosok, portékáikat népszerűsítő utcai árusok, feketebőrüek.

Tömegélményben is volt részünk a Termini pályaudvaron, ahol sok- sok ember keresztezte útját, utazás előtt- után úticélja elérése érdekében. Közben végig különféle üzletek várárlásra csábítanak. Van, aki él is a lehetőséggel.

A mai nap számomra mindenképp az egyház köré szövődik. Kitartásra van szükségem, hogy hűséges legyek az elindult úton.

A hegy és az örök város után holnap reggel a busznak már hazafelé áll az orra.

Október 28 péntek

A Göncölszekér ma is várta, hogy kora reggel üdvözöljem. Rigó is énekelt és csodálkozott, hogy megzavarom, amikor búcsúzóul körbejártam a szállás épületét. Hívogatóan csillogott a víz a medencében, de ez most nem az az évszak, amikor hűsölni kellene.

Róma fölött, akkor kelt fel a nap, amikor a körgyűrűn araszoltunk az úton, elhagyva a várost. Búcsút intettünk Rómának, elraktározva ennek a talalkozásnak az emlékét.

Az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy minden találkozás más és más. Vannak helyek, amik megadatnak többször és vannak, amelyek csak egyszer az életben. A város most ismert, ismeretlen arcát mutatta. Tőlem függ, hogy mit viszek magammal.

Az éttermi jégkockákkal hűtött víznek, amit vacsorakor adtak meglett a hatása: tüsszögtem- prüszköltem, könnyeztem, sűrűn törülgettem az orrom egész nap.

A mai első úticél Firenze volt. A Reneszánsz művészetek bölcsője valóban képes elkápzáztatni a látogatókat. A Pitti palota impozáns látványa idézte az elmúlt korok nagyságát. A Ponte Vechio- Régi híd egyedülálló a maga nemében. A rajta álló régi-új bódék ékszereinek a ragyogása Velencét idézte. A városháza előtt Michelangelo Dávid szobrának hű mása magaslott. Alázat ébredt bennem Michelangelo alkótó művészi nagysága előtt. Még más híres alkotások is díszítették a teret, de ők nem hatottak rám. Az Uffizi képtár előtt elhaladva, megtekintettük a külső falak szobordíszítését. A lépcsőkön festők rajzoltak, másoltak, festettek, utcazenész énekelt. A járókelők különböző nyelveken szóltak, kommunikáltak egymással. Az emléktárgyakat kínáló árusok portékáik körül foglalatoskodtak. Tárgyi és emberi színes kavalkád.

Aztán előtünt valami különleges, egyedi, sajátságos: a Firenzei Dóm. Az idegenvezető elmondása szerint 50 -féle színes márványberakás díszíti. Még sorba is kellett állni, hogy bejussunk. A templomban elrebegtem egy imát, de inkább látványosságnak éltem meg, mint szent helynek. Fel lehett menni a kupolába, vagy a toronyba, de mivel kevés volt a szabadidő, idős az útitársaság, sok az eddigi járástól megfáradt láb, nem vállalkoztam rá. Talán majd egyszer máskor, ha lesz még egy követvező alkalom.

Volt egy varázsa a belvárosi sétának és előző elgondolásom szerint egy olasz fagyit is elnyaltam, saját kényeztetésemként. Az utcán lefényképeztem valami két kereken guruló közlekedési eszközt, amilyet még eddig sohasem láttam. Elég sebesen lehet vele közlekedni, mert gyerekek védősisakkal használták, ők szülői kísérettel haladtak az utcák kövein.

A napsütötte Firenze után a szállásunk melletti kápolnában volt a mai napi mise, ami egy éve várta, hogy valaki ajtót nyisson rá és Istenhez forduljon benne. Úgy alakult, hogy a kántor mellett álltam így „kórustagként”  szabadon énekelhettem az Úrnak. Záróénekként a Salve Reginát énekeltük. A buszban halkan dúdoltam, de itt már nem kellett visszafogjam magam, szívből énekelhettem hangosan és együtt dícsérhettük Máriát.

A szálloda nagyon szép, tágas, ízléses, modern. Jó meleg is van, ami most a hűlésem miatt jólesik. A fürdőszobában is tágas hely van, mivel tolókocsival közlekedőknek készült ez a lakosztály. De ami ennél jobb a csodaszép, hófehér szőtt törülköző. Holnap reggel majd Pádua irányába indulunk tovább. A vásárfiák miatt a csomag egyre nő és nehezedik. Még egy éjszaka és a zarándoklat a vége felé közeledik. A mai telt nap után franciaágyban hajtom nyugovóra fejem. Ma szerettem volna valamiről lemondani, de az akaratomról való lemondást még ennél is nehezebbnek éltem meg.

Október 29 szombat

Ködös reggelre virradtunk. Búcsút intettünk az előkelő, elegáns szállodai szobánknak és hazafelé indultunk. A köd elég későre szállt fel, de mire Páduába érkeztünk szépen sütött a nap. Kicsit belekóstoltunk a város hangulatába. Gyalog tettünk meg egy kis részt, kerülgetve a tova igyekvő bicikliseket. A kirakatokban még a süteményeken is Szent Antal képe van. A bazilika impozáns látványt nyújt. De a külső nagyságnál a belső pompa nagyobb. Éppen mise volt a templomban és Alleluját énekeltek. Az Evangélium után egy hófehér hajú és szakállú pap prédikált. Közbe mi az oldalkápolnában nyugvó Szent Antalnál imádkoztunk. Kétfelől megannyi fénykép, tárgy hírdette a szent közbenjárását. Az ereklyéket őrző hajórészben a szent épen maradt nyelvének erekjéje központi helyet foglal el. Mellette volt még a fogsora és a hangképző szerve. Az egyik oldalkápolnában, ami az Osztrák- Magyar Monarhia részére készült, megtekintettük a főhelyen Szent István szobrát és a Szent Erzsébetet ábrázoló falfestést. Jó érzés töltött el, hogy itt Páduában is „otthon vagyunk”, van helyünk. A templomhoz tartozó rendházban, a ferences kolostorokat  jellemző négyszögeltű folyósón, kerengőn mentünk végig. A belsőudvar közepét hatalmas, bimbóval telis-teli magnóliafa uralta. Ilyen üdét és ilyen hatalmasat még sohasem láttam. Magam elé képzeltem, hogy milyen csodálatos lehet, amikor virágba borul és úgy pompázik.

A mai misének egy kis templomszerű kápolna adott helyet. Itt Szent Antalhoz foházkodtunk az énekek soraiaval is. Bonaventúra testvér gondolatai arra buzdítottak, hogy növekedjünk a szeretetben.

Majd átsétáltunk egy hatalmas térre, ami a Prato nevet viseli. Itt több, páduai egyetem híres diákjának és tanárának szobra szegélyezi a teret. Közepén bővízű szökőkút löveli vízsugarait. Páduát elhagyva útunk utolsó látványosságának integetünk.

A napi olvasmánynak része volt a gondolat, hogy mi emberek nem vagyunk egyformák, különbözőek vagyunk. Ezen elmélkedtem útközben, hogy nekem csak saját erőmből és erőfeszítésem árán, nem sikerül elfogadni a másik embert. Ahhoz, hogy a gyenge emberi erőtlenségemen felülemelkedjem, oda már Isten kegyelme kell. Gondviselésszerűen a mára választott mottóm: küldetés, összecsengett a felolvasott evangéliumi szakasszal: Jézus tanítványokat választ, akiket elküld. A saját küldetésemhez kértem ma az égiek és Szent Antal közbenjárását.

Az út végére újra előtűnt a köd és közben beesteledik. A buszban a rózsafűzér után, magyar könnyűzene frissített fel, tette elviselhetőbbé az út további részét. Zarándoklatunk utolsó szállására megfáradtan és éhesen érkezünk. A finom vacsora után, alig vártuk, hogy fáradt tagjainkat reggelig megpihentessük.

Október 30 vasárnap

Harmadik emeleten, tetőtérben aludtam. Nagyon hiányzott egy darabka ég, úgyhogy kinyitottam a tetőtér ablakot. Mivel éppen aznap éjjel hátravitték az órát, odakinnt már világos volt. Vasárnap lévén a város lassan éledezett. Mi pedig útnak indultunk hazafelé. Eleinte még sütött a nap, aztán nyirkos köd takarta be a tájat. Az idegenvezetőnk Rosta Bea még összefoglalta az út jelentősebb állomásait, lépésekben felelevenítve hol jártunk. Ő volt az, aki a napirendet összefogta, biztosította a kereteket, e mellett mesélt a helyekről, azok történetéről, mit érdemes tudni, arról a vidékről, ahol éppen járunk. És mindezt mosolygósan, mindenkire figyelve, amit mindannyian nagyra értékeltünk.

Hogy az út hátralevő része jobban teljen: aki indíttatást érzett rá megosztotta az útitársakkal élményeit, megéléseit, gondolatait. Meghatódva hallgattuk egymás beszámolóit. Az mindenképpen elmondható, hogy ez az út mindenkiben mély nyomokat hagyott. Többször kicsengett a hála ezért a lehetőségért, hogy ide eljuthattunk. A főszervező ferences atyának megköszöntük, hogy megszervezte ezt a zarándoklatot.

Aztán koraestére szétváltak útjaink: elbúcsúztam a csoporttól, az útitársaktól, akik már nem voltak ismeretlenek számomra. Ők még folytatták az utazást tovább egészen a kiindulási pontig Csíksomlyóig.

Sokminden történt, megérintett, hatott rám- ránk ezekben a napokban. Bízom benne, hogy amikor leülepedig az élmény, letisztul mindenki számára az út által Szent Ferenc neki szánt üzenete. A kilenced, kilenc nap után, amikor mindennap vasárnapot éltünk meg, egy zarándoktársat idézve, visszatérünk a hétköznapkba.

Magunkkal visszük Asztrik atya gondolatait a záró miséből: „ A környezetünkben legyünk Isten tanúi, élő reklámja! Jusson eszünkbe a felelősségünk, hogy mások általunk alkotnak képet a Jóistenről és tőlünk függ, hogy ők milyen képet kapnak.”

Tegyünk tehát érte, hogy Isten hiteles tanúi legyünk, kedves szentünk és példaképünk Szent Ferenc útmutatásai szerint!


U.i. Simai Éva osztotta meg élményeit. Hálásan köszönjük a személyes és felüdítő beszámolót.

Állandó programok
Szentmisék: Hétfő-Szerda: 7 óra
  Csütörtök, Péntek: 18 óra
  Szombat: 7 óra
  Vasárnap: 9 óra, 11 óra


Facebook oldalunk