Szentlelek Plebania Szatmarnemeti
440175 Satu Mare, B-dul Sănătăţii Nr. 19
Tel.: 0261-769-078, 0361-401-256
Csak sürgős esetekben: 0770-955-126

Ardai László Attila atya aranymiséjén elhangzott elmélkedés

mtibor | Gondolatok, írások | 2013. június 18.

MTL1Ardai László Attila atya aranymiséjére

Szatmárnémeti, 2013. június 16.

Kedves Attila, Kedves Testvérek!

2013. május 21-én Erőss Zsolt és Kiss Péter a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt. Eddig a tragikus hangvételű hír! S mert ránk magyarokra mindig is jellemző volt, hogy nagyon nehezen jutunk közös nevezőre, nem csoda hát, hogy ellentétes vélemények feszülnek egymásnak. A tragédiát követően sokan megszólaltak már. Egyesek védelmükbe vették Zsoltot és Pétert, míg mások éles kritikával illették őket. Hol van az igazság? Nos, ezt a kérdést nem tisztem eldönteni. Csak a magam szerény véleményének szeretnék újfent hangot adni. Tény, hogy nagyon kevesen vannak azok, akik azt teszik egy egész életen át, amit igazából szeretnek. Kevés azoknak száma, akiknél a szolgálat, a kenyérkeresés, egyben az életük is. Hiszen ez egyben a maradéktalan boldogságot és örömet is jelenti.

Erőss Zsolt és Kiss Péter az emberi képességek határait keresve és feszítve eljutott olyan magasságba, ahová a hétköznapi ember nem juthat el. Oxigén palack nélkül és kevés vízzel! A csúcson még kitűzték a magyar és székely zászlót, s minden bizonnyal a himnuszokat is elmormolták, s elindultak, hogy egy kicsit lennebb jégpáncélba beöltözve üzenjék: Eljutottunk a csúcsra!

Kettejük élete az önmagán túlmutató szimbólum: Csak akkor érdemes élni, ha nagyon magas célokat tűzöl ki magad számára, ha a csúcsok meghódítására törekszel. Úgy érdemes élni, hogy azt tedd, ami valóban örömet és boldogságot jelent számodra.ALA2

Kedves Attila! Első sorban Neked szánom ma gondolataimat, s nyilván azokkal szeretnék másokat is megerősíteni. 50 esztendővel ezelőtt életed nagy álma vált valóvá, amikor boldog emlékű Márton Áron erdélyi püspök 1963. október 27-én Gyulafehérváron egyedül, nagy csendességben pappá szentelt. Közel egy esztendőt kinevezés nélkül Nagybányán szolgáltál. Aztán következett két esztendő Túrterebesen, majd 19 esztendő Nagymadarászon, egészen 1985-ig. Közben pedig az Ordinariátuson irodai feladatokat végeztél. Minden napi ingázást jelentett kis motorral, autóval… Csirák Csaba készítette mélyinterjúból kitűnik, hogy mennyire gazdag időszak volt ez, mert nem csak szoros értelemben vett papi teendőket végeztél, hanem a község tanítója is voltál. Majd menned kellett, s következett Nagykároly, Szentlélek Plébánia 1990-ig. A 89-es változást együtt éltük meg Nagykárolyban. Ekkor én voltam a te segéd lelkészed.

1990 tavaszától pedig 2008 augusztusáig Reizer Pál püspök atya felkérésére a szatmári Püspökség lett újból élettered, ahol párhuzamosan a Zárda templom lelkipásztori szolgálatát is ellátad. S közben voltál iroda igazgató, hittanár, hittan tanfelügyelő, készületlen diákok rémálma. 2002. április 20-át követően pedig egészen 2003. június 21-ig egyházmegyei kormányzó. Ez a bő esztendő minden bizonnyal a magad életének legizgalmasabb időszaka volt. Ennek a küzdelmes időnek érdemét senki sem veheti el Tőled! Történelmi időben becsülettel és tisztességgel álltál a vártán. Köszönet érte!

Idővel történészek bíbelődnek majd az ebben az időben írt történelem lapokkal, keresve az igazságot. Neked nem kell szégyenkezned! 2003. július 1-től az újonnan felszentelt püspök – Schönberger Jenő – általános helynöknek és iroda igazgatónak nevez ki 2008. augusztusáig. 19 + 19 = 38!

2008. augusztusában új fejezet kezdődött életedben. Egyik pillanatról a másikra légüres térben találtad magad! Ha a korábbi a legizgalmasabb, ez a legnehezebb időszaka volt életednek! Hálás köszönet barátaidnak, akik melletted álltak. Új kihívásokat és célokat kerestél magad számára. Nekem erről az egyik kedves kínai tanmese jut eszembe: szerencse vagy szerencsétlenség, ki tudná azt megmondani?!

Egy idős földművesnek volt egy öreg lova, amellyel a földön dolgozgatott. Egy nap a ló elszabadult, s eltűnt a dombok közt. Amikor a szomszédok kifejezték sajnálatukat a szerencsétlenség miatt, az idős ember csak ennyit mondott:

– Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?

– Egy hét múlva a ló visszatért a dombok közül egy ménes vadlóval, és amikor a szomszédok a földműves szerencséje miatt örvendeztek, ő ismét ezt mondta:

– Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?

– Amikor az idős ember fia megpróbálta betörni az egyik musztángot, leesett a lóról, és eltörte a lábát. A szomszédok megint sajnálkoztak. Nem úgy az idős ember, aki csak ennyit szólt:

– Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?

Néhány hét múlva bevonult a hadsereg a faluba, és besoroztak minden hadra fogható fiatalembert. Amikor az idős földműves fiát a törött lábával meglátták, lehagyták a listáról.

Szerencse volt ez, vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?

Nos, szerencse vagy szerencsétlenség, – én inkább Gondviselének nevezném -, tény azonban, hogy öt esztendeje együtt szolgáljuk és gondozzuk a Szentlélek Plébánia közösségét. Fordult a kocka, most Te lettél az én segédlelkészem. Számomra és közösségünk számára nagyon hasznos és megbízható segítség vagy. Meggyőződésem, hogy ebben az öt esztendőben sokat adtál ennek a közösségnek, de ugyanakkor nagyon sokat is kaptál. Közösségünk befogadó, elfogadó és hálás közösség volt, s  az is szeretne maradni.

Személyes köszönetemet szeretném kifejezni, hiszen csak így tudtam, tudom vállalt feladatomat az országos Kolping Szövetségben végezni.

Ennek a közös útnak méltó állomása a mai ünnep. Engedd, hogy az magával ragadjon.

Vallod, hogy a pap egyik legfontosabb feladata az igehirdetés. És erre sokat és alaposan kell készülni. Minden bizonnyal ezen megfontolásból is, no meg hogy magad számára hasznos célokat tűzzél ki, megjelentetted a Hirdesd az evangéliumot című három kötetes elmélkedés gyűjteményt. Nem hagytad, hogy a sok szabad idő maga alá gyűrjön téged.

Erőss Zsolt és Kiss Péter példájával indítottam elmélkedésemet. Boldogok voltak, mert azt tették, ami az életük volt. S ebben megtalálták a maguk szabadságát. Bízom benne, hogy kedves Attila téged is hasonló érzések érintenek meg most ebben a jubileumi ünnepben. Csak úgy érdemes papként leélni az életem, ha benne megtalálom a boldogságom, örömöm, egyéni képességeim kiteljesedését. Ha én magamat szabadnak érzem. Ha megválaszthatom a magam útját. Mindig is vallom, hogy életem nem áldozatok és lemondások sorozata. A papi élet is a megálmodott boldogság és szabadság megtalálása és birtoklása. Nekem kell álmodnom. Nekem kell keresnem és rátalálnom életem boldogságára. A boldog és kiegyensúlyozott ember élete áldás önmaga és mások számára.

Szívem szerint most én elhallgatnék, s Téged szólítanálak meg, hogy milyennek látod a megtett útat? Érdemes volt? Meghozta azt a boldogságot, amit újmisésként álmodtál?  Nem titok, néhány meglepetéssel  is készültünk. Egyikről tudsz, s ez plébániai értesítőnk – Ajándék – ünnepi száma. Rólad szól. Pontosabban megszólaltak benne olyanok, akiknek életében mély nyomot hagytál. Lehet, hogy meglepődsz, sebaj! Elhozták élményeiket, s mozaik szerűen rakosgattuk ki a te képed. Amúgy meg butus is voltam, mert Merk Csaba barátodat elfelejtettem megszólítani. Számomra egyértelmű, hogy nagyon színes és gazdag a megtett utad.

Pilinszky János gondolatait hívom segítségül: „Hétköznap és ünnep: kölcsönös megtermékenyítői egymásnak. Az egyik nemcsak mértéke a másiknak, de emlője is. Az ünnepben életünk végső értelme, állomása tűnik fel, – a hétköznapok hosszú sorát útnak kell tekintenünk, mely „életre vagy pusztulásra” vezet…Nem is az a fontos, hogy köves ez az út, hanem hogy hová visz?”

Papi életed félévszázados útján mérföldköhöz érkeztél, Attila. Fontos és soha meg nem ismétlődő állomás ez. Köszönhetően következetességednek, fegyelmezettségednek, mértékletességednek, a hétköznapok elvezettek ehhez az ünnephez. Valóban az ünnepben életünk végső értelme, állomása tűnik fel. S nyilván Te is elmondhatod, hogy nem a köves út a fontos, hanem a cél, ahová vezet.

Most, amikor gondolataimat és érzéseimet szavakba öntöttem, akarva akaratlanul magam korábbi ünnepe, ezüstmisém jut eszembe. Most is örömmel gondolok az ünnepre, amikor együtt lehettem azokkal, akik nekem fontosak és akik számára én is fontos vagyok. Nincs ez másként esetedben sem. Vallom, hogy minden ilyen mérföldkő megtisztít, s helyre rak bennem és körülöttem személyeket, eseményeket és történéseket. Lehet, hogy fájnak személyek és dolgok. Magyarázkodnod nem kell, s ez a legfontosabb!

Bő 200 esztendős Egyházmegyénk életébe belesimul a magad 50 esztendeje is. Az ünnepben életünk végső értéke tűnik fel. Ne feledd, nem is az a fontos, hogy köves ez az út, hanem hogy hová visz?

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

Merlás Tibor, plébános

ALA6

 

Állandó programok
Szentmisék: Hétfő-Szerda: 7 óra
  Csütörtök, Péntek: 18 óra
  Szombat: 7 óra
  Vasárnap: 9 óra, 11 óra


Facebook oldalunk