Aranyfényű ünnep, mely lehajolni tanított

admin | Gondolatok, írások | 2013. június 18.

Aranyfényű ünnep

Előkészületekben, lázas tenni akarásokban öltözködve közelít az ünnep. Feladatokkal, terhekkel megrakva, izzadsággal felgyöngyözve, várakozások mögé rejtőzve. Kell az ünnep, hogy egy pillanatra véget érjenek a hétköznapok, hogy a nagy pillanat elhozza minden idők álmait. És kell az ünnep pillanata a gondtalan együttlétért és a létért, az öröm megtapasztalásáért, hogy még vagyunk, hogy jó élni. Kell a hetedik nap, kell a szertartásos megpihenés, ami rangot ad az életnek. Az ünnep kell. Erre valójában az igazán jól sikerült ünnep után döbbenünk rá, amikor felismerjük, hogy kellünk egymásnak, hogy nem önmagunkért, hanem egymásért vagyunk. Mindezek a kellékek hiánytalanul együtt voltak Ardai Attila Atya aranymiséjén. És jelen volt a megfoghatatlan, a visszaidézhetetlen, a visszavonhatatlanul egyszeri és megismételhetetlen elillanó, a jó szeretetteljes hangulat.

Egyszerű plébániai adattá válik majd 2013. június 16. a szatmárnémeti Szentlélek templom történetében, mert ekkor volt a második aranymise ebben a templomban. Bizonyára bekerül a ház történetébe is annak előírásos rendje és módja szerint. A lényeg mégsem kerülhet be, mert az elillanó pillanat, mint rózsaillat, csak abban hagy nyomot, aki alázattal lehajolt a szirmokhoz. Ez az ünnep lehajolni tanított, összefogni tanított, mondanánk, ha célja lett volna a tanítás. Még példa sem akart lenni, csak egyszerűen élt, mint tavirózsasziget langyos vizű tóban.

Elhozta az ünneplőbe öltözött hívek tömegét, elhozta a barátokat, iskolatársakat, katolikusokat és reformátusokat, öregeket és fiatalokat egyaránt. Elhozta az Ajándék c. plébániai értesítő ünnepi számát. Elhozta a paptestvéreket Stuttgarttól Székelyudvarhelyig, Szombathelytől Temesvárig. Elhozta a plébánián bármikor rendelkezésre álló Matildot, Andrást, Imréket, Mónikát, Istvánt, Évát, Lacit, Gézát, Palit, a Tiborokat, Sándort, Zoltánokat és elhozta az ifjúsági zenekart. Hozott sok virágot és hozott szép, értékes gondolatokat Tibor atya ünnepi beszédével. Elhozta a kedvesnővérek hálás köszönetét Attila atyának, hogy jelenlétükkel emeljék az ünnep fényét. Elhozta Magyarország miniszterelnök-helyettesének dr. Semélyén Zsoltnak a jókívánságait és gratulációját, elhozta az aranymisésnek Ferenc pápa áldását. Elhozta az ünnepet méltóképpen lezáró himnuszokat és szeretetteljes mosolyt hozott az arcokra, a rendkívüli pillanat csillogását a szemekbe, mert igazán ünnepelni a tisztaszívűek képesek. Ez volt az ünnep, a megismételhetetlen, az aranyfényben csillogó pillanat, amit sem szavakba sem széfekbe nem lehet bezárni, csak az emberi szívekbe ott, ahol még van hely szépre, jóra, szeretetre.

Csirák Csaba