Szentlelek Plebania Szatmarnemeti
440175 Satu Mare, B-dul Sănătăţii Nr. 19
Tel.: 0261-769-078, 0361-401-256
Csak sürgős esetekben: 0770-955-126

Triduum és a templomunk szentelésének búcsúünnepe

mtibor | Gondolatok, írások | 2012. november 21.

Ebben az esztendőben is megünnepeltük templomunk felszentelésének ünnepét /1994.11.20./. Ez alkalommal is három estén keresztül szentmisével és elmélkedéssel készültünk a vasárnapi ünnepre. E helyen is szeretném megköszönni Ft. Vass Lóránd atyának, hogy első szóra örömmel és készséggel elvállalta az igehirdetés áldott szolgálatát.

Álljon itt az alábbiakban a négy elhangzott elmélkedés írott anyaga:

 

 

 

Triduum 1 nap

K. barátaim! A Jóisten rendeléséből és plébánosotok akaratából együtt kell eltöltenünk három estét.

Sajnos nekünk papoknak van egy gyakran előforduló hibánk. Hittanórán, prédikációk alkalmával néha csak utalunk bizonyos dolgokra, csak megemlítjük mondván ezt már biztosan ismeritek, erről biztosan hallottatok, ezt már tudjátok. A valóságban azonban vannak akik nem ismerik, nem tudják vagy nem hallottak arról a dologról, történetről, személyről, eseményről. Erre akkor jöttem rá amikor pár évvel ezelőtt egy atya elmesélte a következő történetet:

Megkértek, hogy segítsek kijavítani az egyik katolikus iskola felvételizők dolgozatait hittanból. Hát nem mondom egy-egy dolgozat még a Szeszélyes évszakokban is megállta volna helyét, mondja az atya. Pedig bizonyára nyolc éven keresztül jártak hittanórára és valószínű még készültek is a felvételire. Le kellett írni Jézusnak egy példabeszédét. Valaki azt szerette volna leírni, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába. És mi lett belőle? Könnyebb a bölénynek átmenni a tű fokán mint a hazug embernek. Akkor úgy elhatároztam, hogy a jövőben nem árt majd ismételni a dolgokat. Én majdnem biztos vagyok benne, hogy a Szt. Antal búcsún a szónokok nem mondják el a szent életét. Azt gondolják ezt már így is tudják, sokszor hallották a hívek. Pedig biztosan sokak számára tudnának újat mondani.

Csak azért tettem ezt a kis kanyart, hogy eljussunk a lelkigyakorlathoz. Ti abban a szerencsés helyzetben vagytok, hogy minden évben részt vehettek rajta. Biztos, hogy mindenki részt vet már lelkigyakorlaton mégis engedjétek meg, hogy néhány szót elmondjak róla csak úgy általánosan.

Mi is ez a lelkigyakorlat? Az ember mint tudjuk testből és lélekből áll. A testi gyakorlat fontosságával mindenki tisztában van. Szükséges a sport a mozgás a test számára. Így lesz egészséges testünk. Nos ehhez hasonlóan lelkünknek is szüksége van egy kis mozgásra egy kis karbantartásra. JÓ NÉHA RENDET TEREMTENI MAGUNKBAN! Még akkor is, ha valaki úgy gondolja nálam minden rendben, nincs semmiféle problémám, nyugodt a lelkem.

Sokunknak  van egy autónk és ezt az autót rendszeresen vinni kell a szerelőhöz még akkor is, ha látszólag nincs semmi baja. És a szerelő átnézi, meghúzza itt-ott a meglazult csavarokat, beállítja pontosan a dolgokat és utána ismét nyugodtan járhatok.

És ugyanígy, ha úgy érzed, hogy lelked körül minden rendben, nincsenek problémák, jó azért körülnézni, hátha akad egy-két “csavar” amit meg kell húzni, hátha akad egy-két dolog amit helyre kell tenni. A lelkigyakorlat mindenkinek a hasznára lehet. Csak egyedül tőled függ, hogy milyen komolyan veszed.

A lelkigyakorlat szerintem három szakaszra osztható:

Magamba tekintek, megkeresem a bajokat, problémákat.

Rendet teremtek egy jó szentgyónás által.

Jófeltétel – eltervezem a jövőt, hogy mit fogok másként csinálni mint eddig, a szeretet gyakorlása: az önszeretet, a felebarát szeretet és a Jóisten szeretete.

1. Magamba tekintek

Az első tennivalónk tehát, hogy tekintsünk magunkba. Ennek pedig elengedhetetlen feltétele a csend. Sajnos a mai világ fél a csendtől. Saját tapasztalatból tudom, hazamegyek bekapcsolom  a TV-t, a rádiót vagy a zenét, mindegy, hogy mit csak szóljon és ne legyen csend. Egy alkalommal aztán elvették az áramot. Este volt. Hazamentem, leültem az ágyra, nem volt mit bekapcsolni, és ültem a sötétben. Szinte nyomasztó volt az a nagy CSEND. Ha az ember egyedül van csend van körülötte akkor szinte akaratlanul is önmagába tekint.

Szerencsére nem tartott sokáig, visszaadták az áramot és jöhetett a kapcsolgatás jöhetett a ZAJ. De mint mondottam a lelkigyakorlat elengedhetetlen feltétele a csend, a magunkba tekintés.

Illés prófétát üldözik, hiszen ő marad egyedül hűséges az Úrhoz és elmegy a Hóreb hegyhez, hogy találkozzék Istennel. Illés kiáll a barlang bejáratához, hogy lássa az Urat. S lám hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt el Illés előtt, de az Úr nem volt a szélviharban. A szélvész után földrengés következett, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet aztán enyhe szellő kísérte és Illés befödte arcát köntösével mert az Úr ott volt a gyenge szellőben (1Kir 19,9-18).

Ez a történet lefordítva mai nyelvre valahogy így hangzik: Pista szerette volna hallani Isten szavát. Bekapcsolta a TV-t, de Isten hangja nem hallatszott, csak a Torgyáné. Bekapcsolta a magnóját, de Isten hangja onnan sem hallatszott. Csak a szállj el kismadárt lehetet hallani. Bekapcsolta  a rádiót de csak híreket lehetet hallani egész nap. Végül kikapcsolt minden és meghallotta Isten hangját önmagában.

Persze tudatában vagyok annak, hogy ez nem olyan “igazi” lelkigyakorlat mint mondjunk amelyik egy lelkigyakorlatos házban folyik. Ahol megvannak a körülmények a csend megtartásához. De azt hiszem még így is teremthetünk egy pici csendet magunk körül. Pl. tíz perccel hamarabb jövünk vagy megyünk el a templomból. És itt a templom csendjében mindig találkozhatunk Istennel. Teremtsünk csendet magunk körül, de nem csak most, ezalatt a három nap alatt, hanem máskor is. Bármilyen problémád van gyere el a templomba, ülj le, gondolkodj el a dolgok fölött és meg fogod találni a helyes megoldást.

Szükséges tehát, hogy néha szembenézzek önmagammal. Szükséges, hogy néha bizonyos kérdéseket feltegyek magamnak: KI VAGYOK? MIT AKAROK? MI ÉLETEM ÉRTELME? stb.

Bánk József váci püspök mondotta:

Mindig rohanunk, mégis mindig elkésünk. Mindenünk megvan, mégis elégedetlenek vagyunk. Soha sem volt annyi szabadidő, mint manapság!… Soha sem volt általában olyan jólét, mint most (temérdek autó az országban, rádió és TV minden családban)… Soha sem volt olyan könnyű utazni mint most…

Mégis, az eredmény: siralmas. Mélységes belső lelki üresség, az élet értelmetlensége, és az érzelmi hidegség. A mindinkább korszerű, és általunk megteremtett, kicsikart jólét sajnos magával hozta a belső elszegényedést is …

(Bánk József, Igére vár a nép A év 149. old.)

És mennyire így van. Ha csak a külső dolgokkal törődünk lelkünk teljesen elszegényedik. Bármit megszerezhetünk a világon de lelkünk nyugalma sokkal többet ér mindennél.

Svájcban történt a következő eset. Egy fiatalember, aki jólétben nőtt fel, mindene megvolt amit csak kívánt, élvezte az életet, hegymászó vezetőt fogadott és fölment az egyik sziklás hegycsúcsra. Ott töltötte az éjszakát, hogy gyönyörködhessék a pompás napfelkeltében. Azután elfogyasztotta bőséges reggelijét. Elővette noteszét, ráírt valamit és odaadta vezetőjének. A következő pillanatban pedig levetette magát a szakadékba. A vezető megdermedve állt majd elolvasta a cédulát melyen csak ez a szó állt: UNATKOZTAM! A hitetlen fiatalember úgy találta nincs értelme életének ezért véget vetett neki…

 

Ugye mindene megvolt, csak éppen lelkével nem törődött és így értelmetlené vált számára az élet.

Jön a refrén: teremtsünk csendet néha és nézzünk szembe önmagunkkal. Kérdezd meg magadtól:

Mi életed legfőbb célja? Egyáltalán látod-e életed értelmét? Ha igen: mi az? Ha nem: miért nem?

Vallásos vagy? Ha igen: mit jelent számodra a vallás? Jézus? Ha nem miért nem?

Boldog vagy? Voltál-e boldog?

Van-e valamilyen problémád? Mi az? Mi az oka?

 

Triduum 2 nap

K. Barátaim! Gyakran szerepel  a liturgikus szövegekben a következő felhívás: “Térjetek meg, és forduljatok el bűneitektől. Szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket. Magyarul ez azt jelenti, hogy kell időt szakitsunk a megtérésre. Otthon nagytakarítást szoktunk végezni, de ugyanígy lelkünkre is ráfér egy kis portörlés. A tegnap már megbeszéltük, hogy ez a lelki nagytakarítás azzal kezdődik, hogy önmagunkba  tekintünk, megvizsgáljuk önmagunkat. Remélem sikerült egy kis csendet teremteni és számba tudtátok venni hogyan is álltok lelkileg. Ilyenkor jön a második mozzanata a lelkigyakorlatnak a rendcsinálás, egy jó szentgyónás által. Enélkül nem lelkigyakorlat a lelkigyakorlat. Bizonyára már vannak olyanok akik elvégezték gyónásukat, nem baj, de biztosan a jövőben majd hasznát veszik a következő dolgoknak.

A hitoktató megkérdezte a hittanosokat: Na mit kell tenni, hogy a Jóisten megbocsásson nekünk?

A kisdiák válaszol: – Hát először is bűnt kell elkövetni.

A valóságban nem kell, nem szükségszerű, hogy bűnt kövesünk el, mégis hányszor elbukunk. Senki sem állíthatja magáról, hogy neki nincs bűne. Szt. János apostol írja első levelében: “Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság” (1Ján 1,8). Mindnyájan tele vagyunk bűnökkel, hibákkal, gyarlóságokkal. És azt hiszem nem tévedek: mindenki szeretne jobbá válni, új emberré. Ezen az úton az első állomás a bánat és erősfogadás.

Bold. Scheffler János pk-ről bizonyára hallottatok. Ő volt a kommunista rendszerben az utolsó püspökünk. A zsilávai börtönben halt meg politikai fogolyként. Ő mondotta, hogy az az igazi lelkiismeretvizsgálat amely egyben “gyökérkutatás” is. Amikor azt is kikutatjuk, mi a bűnnek az oka, miért éspedig miért annyiszor követtük el azt a bűnt. Végezzünk ilyen “gyökérkutatást” és meglátjuk, milyen más lesz a gyónásunk és főképpen a gyónás utáni viselkedésünk. Csak ilyen vizsgálat után kezdi megismerni magát az ember, hogy tulajdonképpen ki is ő. Akkor tudja meg mi is lakik benne.

Ha alázattal, elfogulatlanul tudunk belenézni a lelkitükörbe, akkor megláthatjuk milyen gyarlók, bűnösök vagyunk.

A nagy hódítóról Timur Lenk mongol fejedelemről mondják, hogy amikor hadjárata közben először járt Perzsiában kapott ajándékba egy ezüst tükröt. Timur Lenk azelőtt sohasem látott tükröt. S mikor belenézett, rögtön szomorú lett és keservesen sírni kezdett. Sokáig zokogott, és amikor letörölte könnyeit a nagy fejedelem, megkérdezték: mi az ami ennyire elkeserítette.  – Hogyne lennék elkeseredve – válaszolta a fejedelem – amikor látom, hogy én a világ ura, mennyire csúnya vagyok. Eddig azt hittem, hogy én vagyok a legszebb ember a világon.

Ugye néha mi is Timur Lenkhez hasonlítunk, amikor meg vagyunk győződve, hogy tökéletesek, bűn nélkül vagyunk. És hány ember van aki külsőre szép, de vajon milyen a lelkük?

Most itt az alkalom, hogy belenézzek lelkembe, a lelki tükörbe és az őszinte, igazi bánatommal bűneim felett, újra széppé tehetem lelkemet. Meg kell bánnom bűneimet, mert amit annak idején tanultatok a hittanórán még mindig érvényes: BÁNAT NÉLKÜL NINCS BOCSÁNAT!

Egyszer a plébános megkérdezte a gyermekeket: mit tehet meg az Isten? Isten mindent megtehet felelték.

– Hát gyermekek, mit szóltok ahhoz, ha azt mondom, hogy van valami, amit a Jóisten sem tehet meg.

– Olyan nincs felelték a gyermekek.

– De van. Mert még a Jóisten sem bocsáthat meg annak, aki nem bánja meg bűneit. Az Isten végtelenül tökéletes, végtelenül szent, de ha bánat nélkül bocsátaná meg a bűnöket nem volna szent, összeütközne önmagával ez pedig lehetetlen.

Tehát ha bűnbocsánatot akarok, akkor okvetlenül bánnom kell bűneimet. Mert aki nem bánja bűneit, az szereti azokat, barátja a bűnnek. Márpedig a bűn barátja nem lehet az Isten barátja. BÁNAT NÉLKÜL NINCS BOCSÁNAT!

A bánat ikertestvére az erősfogadás. Enélkül nincs jó gyónás. Szt. Péter is vétkezett, de később megbánta és megfogadta, hogy bármi is történik vele nem fogja megtagadni az Urat. Úgy is lett, inkább meghalt, de hűtlen nem lett többé.

A bánat és erősfogadás ikertestvérek: A bánat azt mondja: BÁNOM, az erősfogadás azt, hogy: JOBB LESZEK!

Az igazi erősfogadás remek példája: Corsini Szt. András. A karmeliták nagy bűnbánó szentje nem volt mindig szent. Életével környezetének botrányt, édesanyjának pedig kimondhatatlan szomorúságot okozott. Az anyja talpig feketében járt, mintha gyászolná fiát. Egy reggel ahogy a templomból kijön szembe találta magát fiával, aki egy átmulatott éjszaka után éppen hazafelé tartott.

– Ki halt meg anyám? – kérdezte a fiú.

– Nem halt meg senki felelte.

– Hát akkor kit gyászol?

– Téged szerencsétlen fiam. Test szerint ugyan élsz még – ám ha így folytatod abban sem sokáig – szegény lelked azonban már régen halott. Azt gyászolom, azt siratom én, szólt az anya és folytatta útját hazafelé.

András pedig, mintha gyilkos tör találta volna szíven, betámolygott az üres templomba, térdre ereszkedett az oltár előtt és órák hosszán siratta eltékozolt, bűnös ifjúságát. Sohasem volt olyan boldog mint aznap megtérése után.

Este kint sétált a kertben. Egyszer csak léptek zaja hallatszik, barátai jöttek, hogy vigyék a tegnapi mulatság folytatására. András kereken és határozottan elutasította őket. Ezek sehogy sem akarták megérteni a dolgot, a közös megállapodásra hivatkoztak.

– Való igaz, mondta nekik, hogy ez a megállapodás megtörtént, csakhogy az az András akit most láttok nem az, aki a tegnapi könnyelmű ígéretet tette. Menjetek barátaim, ez az András a régi bűnös életében soha többé nem tart veletek.

EZ AZ ERŐSFOGADÁS!

Persze van ellenpélda is. Lehet, hogy ismeritek a történetet.

Szóval a mese szerint egyszer a vén ordas farkas elhatározta, hogy végre megtér és meggyónja számtalan gyilkosságát. Elment gyónni, bevallja bűneit, még a könnyei is potyognak. A gyóntató kis oktatást ad, igazán bánod?

– Igen.

– Megjavulsz?

– Igen, igen válaszolja a farkas.

Akkor egyszerre báránybőgés jelzi, hogy az utcán bárányok mennek.

– Jaj, gyóntató atyám tessék már sietni a feloldozással – mondja a farkas.

– Ugyan miért olyan sietős?

– Jaj, sietnem kell, itt mennek a bárányok, és ha sietek talán még elkapok egyet vacsorára.

Eddig tartott a farkas erősfogadása.

Miután alaposan megvizsgáltuk lelkiismeretünket, aztán őszintén megbántuk bűneinket és komolyan megígértük, hogy jobbak leszünk, akkor jön a gyónás. Nézzük meg, hogy milyen kell hogy legyen a gyónás, a jó gyónás.

Tudom, hogy tudtok gyónni, de ne felejtsétek el, hogy az ember még a kicsi hangyától is sokkmindent tanulhat, talán most is hallunk valami újat ami közelebb vihet bennünket Jézushoz. Tehát milyen legyen gyónásunk?

Őszinte és teljes. Nem szabad félnünk.

Szt. Bernát egy alkalommal azt látta, hogy a sátán a gyónók között sürög-forog. Megkérdezte tőle: mit keresel itt? Az ördög azt felelte: visszaadom az embereknek amit elraboltam tőlük.

– Mi az?

– A szégyen – válaszolta a gonosz. Ezt raboltam el az emberektől akkor, amikor vétkeztek, hogy mélyebbre süllyedjenek, most azonban, amikor gyónni akarnak visszaadom nekik azt, hogy szégyelljék bűneiket bevallani.

Pedig szégyenkezni akkor kell, amikor az ember el akarja vagy elköveti a bűnt és nem amikor meggyónja.

Két katona jelentkezett az ezredorvosnál. Mindkettőnek fájt a lába, köszvényes volt. Kezelése nagy fájdalommal járt. Egyik kegyetlenül jajgatott amikor a lábát maszirozták és nem győzött csodálkozni, hogy a másik a legnagyobb nyugalommal viselte baját, még csak fel sem szisszent. Meg is kérdezte tőle a kezelés után: pajtás, hogy lehet ez?

– Tudod, nekem volt eszem, én nem a beteg lábamat nyújtottam oda, hanem az egészségeset.

Mi lett az eredmény? A jajgató katona meggyógyult, a másik hónapokig nyomorgott.

Így tesz az is, aki elmegy gyónni és bűnét, betegségét nem tárja fel őszintén. A bevallás már fél gyógyulás, míg az elhallgatott bűn tovább rágódik a lelken, kínoz, nyugtalanít.

Tehát a ma esti tanulság: mindig csakis őszintén és teljesen gyónjunk.

Egy kis házifeladat:

Végeztél-e már szentgyónást a vasárnapi ünnepre?

Akarod-e hogy ne csak testileg hanem lelkileg is ünnepelj?

Volt-e alkalom amikor félelemből dolgokat elhallgattál a szentgyónásba?

Vágysz-e egy igazi és őszinte szentgyónás után?

Megmered-e nyitni szivedet a Jóisten előtt?

 

 

Triduum 3 nap

 

K. Barátaim! Elérkeztünk harmadik és egyben utolsó esténkhez. Beszéltünk eddig a csend fontosságáról. Beszéltünk a gyónásról. Nem maradt más hátra, minthogy eltervezzük a jövőt, valamilyen jófeltételt tűzzünk ki magunk elé. Ez is hozzátartozik a lelkigyakorlathoz. Hogyan akarok, hogyan kell nekem katolikus ifjúnak ezentúl élnem?

Két pap beszélget. – Te, ez a legutóbbi lelkigyakorlat nagyon jó volt. Majdnem két hét kellett míg visszazökkentem a régi kerékvágásba.

Természetesen az volna jó, ha nem lenne régi kerékvágás és a lelkigyakorlat után valami módon új élet kezdődne számunkra. A tegnap már említettem Ezekiel próféta szavait:

TÉRJETEK MEG, ÉS FORDULJATOK EL BŰNEITEKTŐL

SZEREZZETEK MAGATOKNAK ÚJ SZÍVET ÉS ÚJ LELKET!

Új szívvel, új lélekkel új életet kellene kezdenünk. Hogyan? Mit kell tennünk?

Abból a megállapításból indulunk ki, hogy keresztény vagyok. De vajon tényleg így van? Vagy csak annyi kapcsolatom van az egyházzal, hogy egyszer megkereszteltek?

Lássuk mit mond a világ, ki a keresztény?

– minden karácsonykor elénekeltük a: Mennyből az angyalt…

– igen, volt szentírása

– a katolikus egyháztól kapott csomagot 3 évvel ezelőtt

– kifizette az egyházadót

– volt katolikus falinaptára stb.

Sokak szerint ennyi a kereszténység.

Egy férfi felháborodva, dühösen jön a plébánoshoz:

– Ha továbbra is így viselkedik az emberek iránt, ne csodálkozzon, ha egyre kevesebben járnak a templomba.

– Hogyan érti ezt?

– Amikor először jöttem a templomba, nyakon öntöttek vízzel. Másodszor a bérmálásnál pofont kaptam, harmadszor egy asszonyt kényszerítettek mellém. Ebből most már igazán elegem van.

– Sajnálom – mondja a plébános – utoljára még földet is dobok magára!

Vannak akik ilyen gyakran járnak templomba, de mondanom sem kell ez nem kereszténység. A legtöbb ember csak külsőségekben határozza meg a kereszténységet. Pedig a kereszténység fokmérője a szeretet.

Éspedig: ISTEN ÉS EMBERSZERETET!

Ilyen egyszerű az egész. Aki szereti Isten és embertársát az keresztény. Elméletileg egyszerű, de gyakorlatilag jönnek a nehézségek, akadályok. Komoly küzdelemre van szükségünk, hogy eleget tegyünk ennek a követelménynek.

Makárius remete egyszer meglátogatott egy zsugori embert, aki mindig kevés alamizsnát adott a szegényeknek. Jó üzletet kínált fel neki: adjon neki 500 ezüstpénzt s ő drágaköveket ad érte. Vállalta az üzlet lebonyolítását is. A zsugori embernek tetszett az üzlet s átadta az 500 ezüstöt. De sokáig nem kapott érte semmit. Egy idő múlva felelősségre vonta Makáriust. Az kérte, jöjjön el hozzá, megmutatja a drágaköveket. El is ment is mit látott? Sok szegényt és nyomorékot. Makárius bemutatta őket: Nézd, itt vannak a te drágaköveid. A te pénzeden ruháztam és tápláltam őket. Ha nem tetszenek ezek a drágakövek, visszaadom a pénzedet. A zsugori elszégyellte magát, hogy a szentnek csellel kellett rávennie őt a szeretet gyakorlására.

Kedves fiatalok, kedves felnőttek!

Isten sokféle parancsot adott az embereknek, de valamennyi a főparancsra vezethető vissza: Isten és a felebarát szeretetére. Jószándékú, de nagyon elfoglalt vőlegény mondta a jegyesoktatáson: „Komolyan érdeklődöm a kereszténység iránt, de túl vagyok terhelve. Mondja el nekem lényegét olyan röviden, hogy egy bélyeg hátlapjára elférjen.” Szerencsére Jézus egyetlen szóban összefoglalta. Ez pedig így hangzik: szeretet. Három területre terjed ki. Irányuk három nyíllal rajzolható le: befelé: önszeretet, kifelé: felebaráti szeretet, felfelé: istenszeretet.

Mit kíván tőlünk a helyes önszeretet?

Fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Phaedrusnak, a híres római meseírónak van egy remek állattörténete: „A szétpukkadt béka.” A béka észrevette a mezőn az ökröt. Megirigyelte nagyságát és elkeseredett saját kicsinységének láttán. Elhatározta, addig nem nyugszik, míg akkora nem lesz, mint az ökör. Elkezdte felfújni a bőrét. Háromszor fogott neki a feladatnak De utolsó erőfeszítésében szétpukkadt testével elterült.

Vannak emberek, akik nincsenek megelégedve adottságaikkal. Irigyen nézik embertársaikat, legszívesebben cserélnének velük. Megpróbálják tökéletesen kicserélni magukat. Gyakran úgy járnak, mint Phaedrus békája. Jellemük belepusztul a szerepjátszásba. Mennyei Atyánk remekművet akart formálni belőlünk. Szeretettel megálmodta, gondosan kitervezte képességeinket, jellemünket. Mi meg sokszor bölcsebbek akarunk lenni, mint a jóságos Isten. Korrigálni akarjuk nagyszerű tervét. Saját képességeinket fejlesszük ki, különben félő, hogy szörnyeteggé „tökéletesítjük” magunkat. Azt tenni, amit Isten akar velünk. Ez a helyes önszeretet alapja.

Felebaráti szeretet!

János apostol öreg korában az efezusi templomban minden nap ugyanazt prédikálta: „Fiacskáim, szeressétek egymást!” Amikor hívei szóvá tették, hogy mondjon már mást is, kijelentette: „Ha ezt megtettétek, mindent megtettetek.” Mércéül az Úr saját szeretetét állította fel: „Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.”

Mit kíván tőlünk a helyes felebaráti szeretet?

1.Ráhangolódás az embertársra. Ha egy jól felhangolt zongora nyitott teteje felett hegedűvel tisztán megszólaltatunk egy hangot, a zongorán egy húr rezgésbe kezd és ugyanazt a hangot adja. A fizikában ezt a jelenséget rezonanciának nevezzük. A lelkek világában a szeretet azt kívánja, hogy hangolódjunk rá a másik ember gondjára. Finom érzékkel érezzük meg, mire van igazán szüksége és azt adjuk is meg neki. A pszichológia ezt empátiának mondja.

Családtagjainkat ne akarjuk akaratuk ellenére boldogítani. Gyermekeinknek, unokáinknak megértésre, meghallgatásra van szükségük. Vegyük komolyan mások érzéseit. Tudjuk, mikor kell odanézni, és mikor nem kell.

2. Gyakoroljuk a gyógyító szót, és a gyógyító hallgatást

Egy elismerő, dicsérő szóra néha múlhatatlanul szükség van. A másik ember elfogadása,

megbecsülése érződjék ki hangunkból. Ez fel tud emelni, visszaadja az önbizalmat, meggyógyítja a sebzett lelket. Néha a testet is.

Máskor szükség van a gyógyító csendre. Amikor figyelemmel, érdeklődéssel fordulunk a másik felé. Meghallgatjuk közbeszólás nélkül, amit mond. Átéljük az előttünk megnyíló gondját, baját. Sokszor a szeretet azt kívánja, hogy ne tanácsoljunk, kioktassunk, magyarázzunk, egyszerűen csak hagyjuk beszélni. Ez a figyelem, ez a csend néha hatásosabban gyógyít, mint az okos szó.

 

 

Isten iránti szeretet

Amikor VI. Pál az Ensz New York-i székházában az egész világ képviselőihez beszélt, így kezdte szavait: „Uraim! Az én Gazdám 2000 éve indított útnak, hogy az egész világnak hirdessem meg az örömhírt: Isten szeret titeket, ti is szeressétek egymást. Végre most teljesíthetem megbízatásomat.”

Ez az Egyház elsődleges feladata. Az építéshez, szervezéshez, technikához a világ jobban ért. De van valami, amit a világ nem képes megtenni: a hamisítatlan krisztusi szeretetet megélni. Ebben nekünk kell elöl járnunk. Hirdessük mi is az önmagunk, felebarátaink és Isten iránti szeretet fontosságát, és életünk példájával mutassuk be ezek megvalósítását.

Minden szív elsősorban szeretetre szomjazik, add Uram, hogy kút lehessek.

Minden szív szeretetre éhezik, add Uram, hogy kenyér lehessek.

Minden szív a szeretet felé tárul, add Uram, hogy napsugár lehessek, mely mindenkit átmelegít

 

Templomszentelés évfordulójára

Hat ember egyszer egy kihalt szigeten a fagyos éjszakában elindult fát keresni. Mindegyikőjük kezében egy kis fadarabbal érkezett vissza a találkozóhelyre.

A kis tűz, amelyet korábban gyújtottak, tüzelőanyag híján épp elhamvadni készült. A hideg egyre elviselhetetlenebbé vált. Az egyik asszony a fellobbanó láng fényénél észrevette, hogy a társaság egyik tagja egy sötét bőrű bevándorló. Szorosabban kezdte markolni a fadarabját. Pont az övét tegye a tűzre, hogy az egy naplopót melegítsen, aki csak azért jött, hogy munkát és kenyeret raboljon?

Az asszony mellett ülő ember észrevett valakit, aki nem az ő pártjába tartozott. Soha nem fogja egy politikai ellenfelére pazarolni a darab fáját.

A harmadik ember nagyon kopott ruhában volt és még jobban beburkolózott piszkos kabátjába. A mellette ülő bizonyára gazdag. A nehezen talált gallyacskát miért kellene egy gazdag henyélő miatt a tűzre dobnia?

A gazdag a vagyonára gondolt, a két villájára, a négy autójára, a hatalmas bankszámlájára. Mindenáron meg kellett tartania a fadarabját, nehogy ezekre a tehetetlen ostobákra pazarolja.

A bevándorló sötét arcán a pislákoló tűz halvány fényében a bosszú fintora látszott. Szorosan szorította a maga darab fáját. Jól tudta, hogy ezek a fehérek nem becsülik semmire. A fát nem akarta rátenni a tűzre. Eljött a bosszú ideje.

A csoport utolsó tagja egy fukar, gyanakvó alak volt. Csak akkor csinált valamit, ha haszna származott a dologból. Annak adj, aki neked is ad! – ez volt a kedvenc jelszava. – Sokba kerül nekik ez a darab fa – gondolta.

Így találták őket, holtan, megfagyott ujjaikkal még mindig a fadarabjaikat szorongatták.

Nem a fagy miatt haltak meg, hanem a bennük lévő hideg miatt.

Talán a te családodban, a te közösségedben, előtted is van egy tűz, amelyik már alig pislákol. Biztosan neked is van egy darab fa a kezedben. Mit csinálsz vele?

Imádkozni mindenütt, bárhol lehet, mégis vannak helyek, ahol az imádság természetes atmoszférára talál; ezek a templomok, ahol beteljesedik az ígéret: „örömet szerzek nekik abban a házban, ahol hozzám imádkoznak” (Iz 56,7).

A templom, miután felszentelték az Isten lakhelyévé válik. Isten másképpen van itt jelen, mint a világ többi részén. A világban idegenként, zarándokként jelenik meg, ajtóról ajtóra járva, akinek nincs hol a fejét lehajtania; úgy jár, mint a világ ura, akit a világ visszautasított és királyságából elűzött, de aki visszatér oda, hogy népét megmentse.

A templomban otthon van, ez az ő helye; itt nemcsak jog szerint Teremtő és Úr, de így is ismerik őt. A templomon kívül akkor cselekszik, amikor tud, és úgy, ahogyan tud, a templomban azonban övé minden erő és hatalom, s nekünk kell őhozzá mennünk.

Otthonunk a templom. Valaki azt mondhatná, hogy egy kissé túlzó ez a címben meghatározott állítás. Hiszen otthonnak általában csak azt a helyet szoktuk nevezni, amit lakásunkból több-kevesebb fáradsággal meleg, bensõséges fészekké formáltunk, ahol a napi munka után megpihenhetünk, s a következõ nap feladatainak végrehajtására erõt meríthetünk. Itt tudjuk letenni terheinket, s innen tudunk megújultan elindulni a további tennivalóink végzésére. A családi légkör adja meg az otthon ízét, hangulatát. A család tagjaival folytatott csendes beszélgetés oldja fel bennünk a napi feszültségeket, s csendesíti el háborgó szívünk lüktetését.

Mindez valóban igaz lehet általában az emberi viszonylatokban. A keresztény emberek vonatkozásában azonban van valami, ami többletet jelent. Számunkra adva van a templom, s benne a gyülekezet közössége. Ilyen elcsendesedést, megbékélést és megújulást kínáló hely lehet a templom. Itt elcsitul a körülöttünk és bennünk zúgó, zsibongó, zajos világ, s új erõt nyerünk a csend csodálatos pihentetõ ereje által. Sokan mondták már el, hogy sûrû programokkal teletûzdelt napjaik rohanásában néhány percre beültek egy-egy templomba, s fáradtságukat felejtve, újult erõvel mentek tovább útjukon. A templom tehát otthonunk a szó elsõ jelentésének értelmében.

Egy sivatagi remete jó barátságban élt az állatokkal. Azok nem bántották, sőt, ha valami bajuk volt, vagy tüske ment a lábukba, hozzá fordultak segítségért. Néha összegyűltek kunyhója körül, s olyankor a remete elbeszélgetett velük.

– Szeretnénk, ha nekünk is lenne vasárnapunk! – mondta egyszer az oroszlán a remetének.

– Rendben van, barátom, kérdezzük meg a többieket is – válaszolta ő. Itt van mindjárt a vadló, kérdezzük meg tőle, mikor van vasárnap?

– Szerintem akkor van vasárnap, ha nekünk is nagy, abrakkal teli tarisznyát kötnek a nyakunkba, amint azt a házi lovaknál szokták.

– És neked mikor van vasárnap? – kérdezte az oroszlántól a remete.

– Ha egy szép fiatal gazellát elcsípek, és nagyokat falatozom belőle – mosolygott az oroszlán.

– És te szamár barátom, mit szólsz mindehhez?

– Én csak azt szeretném, hogy miután jóllaktam, nagyokat alhassam az abrakos tarisznya mellett, és ne kelljen nehéz csomagokat cipelnem.

A többi állat is hasonlóképpen vélekedett.

– És miből gondoljátok, testvérkéim – kérdezte a remete -, hogy vasárnap lenne, ha mindez, amit kértek teljesülne?

– Mert úgy láttuk az embereknél – felelte a vadtehén -, nekik az a vasárnap, ha esznek és alszanak egész nap.

– Látjátok, sokan az emberek közül sem tudják, mi a vasárnap. Hát én megmondom nektek. A vasárnap az, amikor nem az evéssel-ivással törődünk, hanem egymással és a Teremtővel beszélgetünk és barátkozunk. Ehhez azonban meg kell tanulnotok imádkozni!

– Megtanulunk, bólogattak az állatok.

És attól a naptól kezdve csodálkozva látták a hegylakók, hogy vasárnapokon egyre több állatgyülekezett a remete kunyhója előtt, és mindegyik a maga módján, saját beszédjével és énekével dicsérte az Istent.

Kedves ünneplő közösség. Ez a templom és minden egyes templom nem csak élettelen kövekből, hanem az emberek, a közösséghez tartozó lelkekből épült fel. Emberek akik lehet, hogy most itt velünk együtt ünnepelnek vagy talán már odaátról tekintenek ránk a mennyei Jeruzsálemből.

Bármilyenek is vagyunk, mindannyiunknak meg a magunk története. És erre a történetre rányomta bélyegét a család, az eltelt 18 év, a barátok, a környezet, az élet tapasztalatok, azonban Isten mégis ebbe a Szentlelkes közösségbe hív benneteket.

Vannak olyanok akiket 18 év alatt elsodort az élet, de vannak olyanok akik gyakran keresik fel ezt a templomot, mindennap itt vannak, számitani lehet rájuk, de vannak olyanok is akik ritkán találják meg a kaput, ajtót, kilincset ami ide vezett. És sajnos vannak akik nagyon ritkán lépik át e templom küszöbét.

Mégis bármilyen az élet történetünk, bármilyenek vagyunk Isten a Szentlélek egyházává akar bennünket formálni, és mindannyiotoknak  meg van a maga helye ebbe a közösségbe és a maga szolgálata.

Drága jó barátaim. Számítanak rátok, ha csak egy is hiányzik, a templom omladozni kezd. Hol a te téglád ebből a templomból? Hol a te helyed ebben a templomban? Mi történik veled, azzal aki a Szentlélek temploma vagy? Mit fogsz válaszolni a Jóistennek amikor megkérdezi tőled, mit tettél ezért a közösségért? Mi történt a tested templomával?

Az aki a teste templomára nem vigyáz, aki lelke templomára sem vigyáz, hiába szalad majd orvostól orvosig, számára nem lesz mentség.

Egyetlen egy alkalom van amikor az ember teste és lelke templomát még egyszer megrenoválhatja s ez nem más mint a búcsú. Isten temploma az a mennyország kapuja.

Amikor bűnt követünk el nem csak Isten ellen vétkezünk, nem csak Vele való kapcsolatot szakítjuk meg, hanem gyakorlatilag bennünk borul fel a lelki egyensúly. Ha valaki eltör valamit akarva vagy akaratlanul kárt okoz. Ha bánja akkor a szentgyónásban jóvá teheti. Ha valaki a bűneitől akar szabadulni kérnie kell a Jóisten segítségét. S ez nem más mint a szeretet gyakorlása által. Nagyobb mértékben és hősiesebb fokban.

A Jóisten a búcsúban a mi kérésünkre és az Egyház kérésére képessé tesz bennünket arra, hogy életünket újra kezdjük és hogy lelkünk épületének falait, és a falakon lévő minden egyes repedéstől, töréstől megszabaduljunk.

Azt gondolod nincs bűn? Nézd csak meg mi lesz belőled akkor, hogy ha elalszod a bűn ellenállásának a kezdetét. A bűn itt van körülöttünk, mellettünk. Nézd meg milyen nyomott hagy hogy ha a közösségben apa örökli rossz szokását a fiára, anya örökli rossz szokását a lányára, s ez végighúzódozik az egész életedben amely tele lesz irigykedéssel, haraggal. Ez mind mind körülöttünk történik. Te életedben nincs bűn? Ha őszinte vagy önmagadhoz akkor el kell ismerned, hogy mennyi rosszra vagyunk képesek. Benned és körülötted összedőlnek Isten csodálatos templomai.

Mire tanít bennünket a mai ünnep?

Elsősorban arra, hogy a templom a tiétek. A templomból nem szabad kivonuljunk, a templomot nem szabad eladjuk. Ehhez a templomhoz mint testileg mint lelkileg hozzá tartoztok. Ez a ház, ez a hely Isten temploma, Isten háza és a mennyország kapuja. A templom erőforrás, renoválási műhely, Isten itt teszi rendbe a lelkünket, itt szabadítja meg a különböző bűnöktől. Itt hozza rendbe életünk és lelkünk házát.

Erőforrás a templom. Ha itt egyszer megszűnik az imádság, Isten igéjének a hallgatása, az áldozat bemutatása, a legszebb egyházközség  is tönkremegy rövid idő alatt.

Stalin 1946ban levelet kapott. A következők voltak benne: Ukrajnában nem akarnak engedelmeskedni a hívek a kilakoltatásnak. Mi a teendő? A válasz pedig a következő volt: szántsátok fel a temetőt és romboljátok le a templomot. Akkor már nem köti őket oda semmi és senki.

Milyen igaz. Az az egyházközség, amely nem ragaszkodik a templomához, amely engedi magát a templomból kiszoritani: kor, divattól vagy bármi egyébtől. Az az egyházközség, amely nem él a szentségek éltető hatásaival, az az egyházközség elsorvad. Isten mentsen meg bennünket ettől.

Boldog születésnapot Szentlélek plébánia.

Állandó programok
Szentmisék: Hétfő-Szerda: 7 óra
  Csütörtök, Péntek: 18 óra
  Szombat: 7 óra
  Vasárnap: 9 óra, 11 óra


Facebook oldalunk