Szentlelek Plebania Szatmarnemeti
440175 Satu Mare, B-dul Sănătăţii Nr. 19
Tel.: 0261-769-078, 0361-401-256
Csak sürgős esetekben: 0770-955-126

Ft. Lapka József elhangzott elmélkedései, 2011. november 20.

mtibor | Gondolatok, írások | 2011. november 21.

2011. november 17. (a triduum első napján elhangzott elmélkedés)

Az időskor az elfogadás, az ima és az elengedés időszaka.

„Én vagyok az út az igazság és az élet!”

Az egyik ismerősöm a következő módon fogalmazott: „Amikor nyugdíjba kellett menjek, az első nap amikor nem mehettem munkába, néztem a munkába menőket és sírtam.” Kedves idősebb, tapasztalt testvérek, ma különös módon nektek szeretnék elmélkedési pontokat adni, figyelembe véve azt az életállapotot, amelyben ti magatok éltek.

Meg vagyok róla győződve, hogy a nyugdíj korosztályt elérők személyes életében a nyugdíjjal egy új fejezete kezdődik az életnek. Új fejezet, hisz, új módon kell megkeresni azt a módot, ahogyan a rendelkezésünkre álló időt felhasználhatjuk, már ami marad belőle, ha nem kell félmunkaidőben vagy esetleg egész időben valahová még bedolgozni. Azért tartom fontosnak erről beszélni, mivel nagyon sok mindenről beszélünk, de azt nem igazán tanítja meg nekünk senki, hogy mit kezdjünk az érzéseinkkel, hogy az új helyzetekben, hogyan maradjunk szellemileg és lelkileg egészséges emberek, még akkor is ha komoly nehézségekkel kell szembenéznünk. Az öregedés, a megöregedés művészet, és bizony sok ember felett csak eltelnek az évek. Az évekkel járó bölcsesség azonban nem jön automatikusan.

Az idős kor egyik legfontosabb lelki tornája, az elfogadás. Elfogadni nagyon is tudatos módon azt a helyzetet amiben élünk, nemcsak túlélni, hanem igazán megélni ezeket a pillanatokat, bizony nem egyszerű. Sokszor a nyugdíjjal, illetve azzal a korszakkal járó kihívás, hogy elfogadjuk, hogy változtak a szerepek, méghozzá drasztikus módon. Sokaknak nehéz megszokni, hogy változik a napirend, nehéz elfogadni, hogy ahhoz, hogy bizonyos dolgokat megtegyenek mások segítségét kell kérjék, vagy hogy nagyon egyszerűek maradjunk, nehéz elfogadni azt, hogy nem vagyunk képesek már egyedül bizonyos munkákat elvégezni, vagy ha mégis, akkor hosszabb időre van szükség.

Sajnos a tapasztalat azt bizonyítja, jó néhány családban, maga a család sem fogadja el azt a tényt, hogy az időseknek is lehet saját életük, lehet saját véleményük. A bölcs megöregedés azonban nem csak az idősek felelőssége, hanem az egész családé. Fontos, hogy az egész család érezze és tudja, hogy édesanyának, édesapának, új kihívások elé kell nézni, új feladatokat és új életkörülményeket kell kialakítani. Néha szomorúan hallgatom az időseket, akik beszorultak egy szobába miután eladták a házat, hogy a gyereket, vagy az unokát kisegítsék az anyagi szorítóból, és azóta bármit is tesznek semmi sem jó. Persze mindenki megéri a maga pénzét, de mégis azt tapasztalom legtöbbször, hogy az idősek azok, akik a fiatalokat durvaságát, nemtörődömségét mentegetik. „Mit csináljak megöregedtem, én már szívesebben elvagyok csendben, elhallgatom, nem akarok még én is feszültséget szítani köztük.”

Úgy gondolom, hogy az időskor egyik lelki ajándéka az a tanácsnak az ajándéka lehet. Meg vagyok róla győződve, hogy igen fontos ajándéka a Szentléleknek, amiért rendszeresen imádkozni kell.

A tanács lelke, vagyis a kegyelem, hogy összefüggéseket meglássunk mások illetve a saját életünkben, így segítvén másokat egy helyes döntés meghozatalában. Kedves idősebb testvérek fontos, hogy nap mint nap az imádságban keressétek nem csak a saját dolgaitokra a választ, hanem kérjétek a jó tanács Lelkét, hogy a fiataloknak, bölcs és őszinte tanácsot tudjatok adni, persze ha elfogadják. Bölcs tanácsot, hisz a bölcsesség a jelen pillanatok elfogadó ajándékának az öröme. Örülni, annak, hogy itt és most veled beszélgethetek, meghallgathatlak. Örülni, hogy ma is sikerült valakin segítenem, sikerült valakit bátorítanom, sikerült valakit megnyugtatnom az által, hogy szelíden segítettem neki a türelmet őrlő döntés meghozatalában. Az időskor az elfogadás, az ima, és az elengedés időszaka, mert ha őszintén magunkba tekintünk és ismerjük az utat amit megtettük, akkor tudjuk, hogy mit és hogyan kellett volna olykor másként tenni, hogy tetteink segítséget nyújtsanak, és ne sértsenek. Az időskor lehet a még nagyobb lelki szabadság kiteljesedése, hiszen már megfizettük a hibás döntéseink következményeit, és lassan rájöttünk, hogy vannak dolgok amiken egy életen keresztül mérgelődhetnénk, és rághatnánk magunkat, mégsem tudnánk rá megoldást nyújtani ezért csak nagyvonalú egyszerűséggel azt mondjuk: ezt a hibát én is elkövettem, remélem te legalább tanulni fogsz belőle.

Nem tudok eléggé hálát adni a jó Istennek, hogy szerencsém volt olyan idős férfiakkal és nőkkel találkozni, akik a szó szoros értelmében egyszerű bölcsességgel élik és élték a hétköznapjaikat.

Lehet egy szép időszak az időskor, hisz nem kell már semmit sem bizonyítanunk, nincs semmi amit bújtatnunk kell, és ezáltal még inkább kitárhatjuk a szívünket mások előtt. Még inkább lehetőségünk nyílik meghallgatni, bátorítani, imádkozni másokért, főleg azokért akiket a jó Isten reánk bízott. Az időskorban is lehet tanulni, leginkább azt, hogy dolgokat elengedjünk, hogy tudatos módon vegyünk távolságot bizonyos élethelyzetektől, hogy még inkább szabadabban és örömteli vonásokkal legyünk a biztonság és a nyugalom emberei.

(2011. november 18. – a triduum második napján elhangzott elmélkedés)

Kedves Fiatal Barátaim!

Kedves Barátaim, nagyon szeretem az elhangzott evangéliumi részt, mivel úgy gondolom, hogy magában hordozza mindazon vonásokat, amelyeket minden fiatal fiú és leány átél a felnőtté válás pillanataiban. Az elhangzott szentírási rész magában hordozza a magány, az egyedüllét, a félelem, a bátorság és az élet értelmének, igazi értelmének a kérdéseit.

  • Az Úr Jézus elküldi a tömeget, közben beesteledik és ő marad egymagában.

Bizony Isten, az ő szeretetében akart minket, és olykor megengedi, hogy magunkba maradjunk. Az Úr Jézus egymagában marad, azzal amit a szívében hordoz, az emberek örömeivel és gondjaival, a tanítványok könnyed, de olykor keményfejű megjegyzéseivel. Szándékosan félrevonul, hogy magában maradhasson az Ő mennyei Atyjával, aki életének minden egyes pillanatát ismeri, aki számon tartja minden egyes hajszálát. Bizonyos vagyok, hogy veled is megesett már, hogy olykor magadban maradtál, biztos veled is előfordult már, hogy vágytál arra, hogy egy kicsit félrevonulhass és dolgokat magadban rendbe tégy. Olyan pillanatok ezek amelyekre nagy szükségünk van, hisz ilyenkor őszintén és tisztán tekintünk a Mennyei Atyára amikor kezdenek körülöttünk sűrűsödni a dolgok. Mindig olyan örömmel tölt el, amikor különböző ifjúsági találkozók alkalmával láthatom, azt, hogy fiatalok hogyan csendesednek el. Mindig számomra is megerősítő az, ha fiatalok szégyen nélkül keresztet vetnek a templom előtt. Nem igaz, hogy minden fiatal felületes és érdektelen. Biztos vannak pillanatok, amikor a növekedés és az új tapasztalatok bizonytalansága keménnyé és érdessé tesznek fiatalokat, de azt hiszem, hogy ettől függetlenül értékes fiataljaink vannak, akik ha akarnak tudnak elcsendesedni, legfeljebb csak mi vagyunk olykor túlzottan türelmetlenek, hogy kivárjuk, hogy ők maguk is megérezhessék a csend és az ima lelket erősítő és finomító lélegzetét. Kedves barátaim, ne féljetek csendben maradni, még akkor is ha olykor jól esik a füldugóval a fületekben jó hangosan meghallgatni egy jó kis pörgős számot. Ne féljetek olykor kikapcsolni minden elektromos kütyüt, hogy a benneteket nyugtalanító kérdésekre az ima csendjében keressétek a választ. Merjetek bátran olykor csendben maradni akkor is amikor rosszindulattól és dühtől sebzett barátaitok arra várnak, hogy ítélet nélkül meghallgassátok őket, mert Isten általatok is működik. Kedves barátom akár hiszed akár nem Isten számít minden tehetségedre, és rád magadra is, hogy azokat akiket már most rád bízott Hozzá közelebb vezesd. Ha jól belegondolsz akkor Isten már eddig is sok dolgot bízott ránk.

Bizony ránk bízta az életünket, a szabad akarat ajándékával saját magunk tehetségeit, személyiségünk napos és árnyékos oldalát, ránk bízta a családunkat, a barátainkat, a számunkra kedves személyeket. Akiket a házas életre hívott rájuk bízta egy fiúnak vagy egy leánynak a titkát, amely által igazán és teljesen önmaga lehet, és lehetünk mi számára. Akiket az Istennek szentelt életre hív azokra rábízta sok ember gondját, örömét, a szeretet közelségét. Ránk bízta a plébániánkat, ránk bízta a sulit, ránk bízta az osztálytársakat. Ha jól végig gondoljuk eddigi életünket, akkor bizony nem nehéz ráeszmélni arra, hogy bizony sok dolgot bízott már eddig is ránk az Isten, és fog valószínűleg ezután is. Egyenként bíz meg mindanyiunkat, hogy ezeket a dolgokat okos intézőként kezeljük, és kamatoztassuk, azokkal az eszközökkel amelyek a rendelkezésünkre állnak: jó szándék, testvériesség, fantázia, kreativitás, szeretet, barátság, türelem.

Ahhoz, hogy megérthessük, hogy mi van ránk bízva, bizony nem árt tisztában lenni a saját értékeinkkel, azokkal a vonásokkal, amelyeket magunkban hordozunk. Ismerd meg önmagad, hogy ezáltal megtalálhasd azt a helyet, azt a személyt, azokat a személyeket a világban, akik mellé Isten állított.

Ahhoz, hogy hűséges maradhass önmagadhoz, és a rád bízott feladathoz, a rád bízott személyekhez bizony akár tetszik akár nem át kell lépned saját önző vonalaidat. Napról napra faragnod kell abból a hajlamból, hogy csak magadra figyelj, hogy csak a saját boldogulásod érdekeljen. Bátorság, ne féljetek. A hűtlen barát csak magára figyel, az okos, furfangos, ravasz intéző pedig bátorkodik körülnézni. Figyelmes tekintettel keresi azokat a lehetőségeket, ahol a kapott ajándékokat kamatoztathatja a maga és mások örömére. Készséges, hogy örömmel és nagyvonalú fantáziával elengedje a tartozásokat: azokat a dolgokat amelyeket nem felejtünk könnyedén: a sértéseket, a rosszindulatú megnyilvánulásokat, a megaláztatást. Hogy Isten megbízására őszintén felelhess bizony komolyan kell venned a melletted élőt, még akkor is ha tenyérbe mászó a képe, még akkor is valamilyen okból nem kedvel. Életed értelmének az első lépései saját magad megismerése felé vezetnek, hogy aztán mások felé is nyitottakká válhass, hogy velük együtt haladhass Isten felé. Legyetek hűségesek abban amit nap mint nap a kicsiny dolgokban Isten rátok bíz, hogy megerősödve az igazi értékeket is felismerhessétek. Legyetek bátrak, őszinték és tiszták .

Biztos, hogy megesett már veletek, hogy az egyik barátotok elmondta, hogy szívének egyetlen királynőjét mennyire szereti. Ilyenkor általában nagyon szenvedélyesek ezek a megnyilvánulások, tele vannak energiával, a Himaláját is képesek lennének elhordani ilyenkor a szerelmesek. Hiába győzködöd, hogy büdös a lába, nem számít, a szerelem legyőz mindent mondja, hiába 55-ös a lába, nem gond, te jetiként is szereted. Hiába is próbálod meggyőzni, hogy nehéz lesz vele, ő csak azt mondja, hogy érte még ezt is vállalja. Bizony jó lenne ha néha Istenbe szerelmesednénk, ha szenvedéllyel mernénk az ő hívására válaszolni, ha bátran mernénk legalább néha rá hagyatkozni.

Kedves fiatalok Isten számít szenvedélyes szeretetekre, számít rátok, hogy őszintén és bátran fedezzétek fel azokat a szépségeket amelyeket számotokra teremtett. Nagy szüksége van rátok a világnak, mert kezd egyre inkább az érdekek irányítása alá kerülni, nagy szüksége van rátok a plébániáinknak, a barátaitoknak hogy ne csak céltalan és érdektelen kapcsolatok jellemezzék a jövőt.

Bátorság! Ne féljetek Isten mellett elkötelezett és őszintén szerető emberekké válni. Bátorság! Ne féljetek, időt és energiát másoknak ajándékozni, mert bennük fog számotokra felsejleni Krisztus öröme. Bátorság! Ne féljetek őszinte és szerető emberekké válni, hogy majd egykor a családotok és a közösség ahol éltek felfedezhesse tetteitekben Krisztus szeretetét. Ámen

(2011. november 19. – a triduum harmadik elmélkedése)

A Szentlélek az ajándék a vígasztalás Lelke illetve az egység záloga.

Az apostoloknak Jézus megigéri a Szentlelket. Milyen érdekes, hogy a Szentlélek ajándékát akkor kapják meg, amikor közösen voltak. Nem össze vissza, hanem közösen voltak egy emeleti teremben. Akkor kapják meg, amikor egy kicsit kiemelkedve a mindennapi dolgokból összegyülnek és közösen imádkoznak. Mindamellett mindegyik apostoli munkát végez, de összegyülnek közösen az emeleti teremben. Az apostolok ajándékként kapják a Lelket, mivel Isten szerető, a valóságot átalakító jelenlétének az ajándéka.

A Lélek ajándék.  Isten önkéntes és szerető jelenlétének az ajándéka.

Úgy ahogy Isten Szentlelke lesz jelenvalóvá a szeretet cselekedeteiben, ugyanúgy minden családban a férj a feleség a gyermekek egymás számára Isten szerető jelenlétének az ajándékai.

A hit két alapvető tényt állít elénk, amiről sajnos hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Az első ilyen tény: nem vagyunk apák és anyák még mielőtt fiak vagy leányok nem lettünk volna. XVI Benedek pápa szerint minden egyes családtag identitása (legyen az, házas, szülői vagy gyermeki) a szeretetre való meghíváson alapul, melyet másoktól kapunk, illettve másoknak adunk. A második ilyen tény, hogy a születés, a gyermekválalás, nem csak életadás, az életnek a továbbadása hanem az élet jóságának a megmutatása. Jó, hogy vagy, és attól függettlenül, hogy nehézségek vannak, az élet valami jó.

Amíg nem ajándékként tekintenek ránk, amíg nem éreztük, hogy édesapánk és édesanyánk ajándékként fogadtak el minket, addig számunkra is nehéz lesz másokra ajándékként tekinteni. A Szentlélek Isten jelenlétének az ajándéka, mert általa felfedezhetjük a másikban az isteni vonásokat, mert az ő kegyelme által a férjem a feleségem tekintetében Isten vonásai sejlenek fel. Túlságosan idealisztikusak lennénk, ha elhallgatnánk azt, hogy családi és emberi kapcsolatainkat bizony sokszor nem ez a figyelmes isteni vonásokat kereső tekintet jellemezi.

Az egyik filmben egy kisfiút elhagyják a szülei, így egy nevelő intézetben nevelkedik. A kisfiú nem nagyon kedvelt játszótárs, mivel egy papír dobozban ül egész nap és nem is akar onnan kijönni csak este, mivel fél hogy a nap sugarai megperzselik. Azonban egy férfi, aki elveszítette a feleségét felfigyel rá és napról napra leül a doboz mellé, és elkezdenek beszélgetni egymással. Majd a férfi egy naptejet és egy napszemüveget ad a kisfiúnak, hogy kicsalogassa a dobozból. Következő nap már közösen játszanak, habár a kisfiú még a dobozban ül, a naptejjel az arcán és a szemüveggel a szemén, míg egyik nap sikerül végleg kimásznia a dobozból. Mind a fiúcska, mind a férfi komoly sebeket hordanak a szívükön, de a férfi meglátja a kisfiúban az értékes, és szeretni nagyon tudó gyermeket, a kisfiú pedig felfedezi a férfiban a szeretet elfogadó  és biztonságot nyújtó embert. Akkor kezdenek el egymáshoz közel kerülni, amikor már nem kell feszengjenek, ilyen vagy olyan hibájuk miatt egymás előtt. Az egyik is a másik is tudatában van, hogy kölcsönösen fontosak egymás számára.

Úgy gondolom, hogy ehhez hasonlóan, minden emberi kapcsolatban de a házastársak között még inkább érezhetővé válnak a másik fájó sebei, amelyekkel együtt válnak láthatóvá a férj és a feleség istengyermeki vonásai.

A Lélek a vigasztalás és a megbocsátás lelke.

A Lélek a vigasztalás és a megbocsátás lelke. Amennyire fontos, hogy a másikban Isten ajándékát fedezhessem fel, épp annyira fontos, hogy a vígasztalás a megbocsátás pillanatainak is időt adjunk. A házasságba mindenki azt hozza, amije van: örömteli és fájdalmasan krisztusi vonásokat. Úgy ahogy a kisfiú félt, hogy megperzseli a nap, sokszor mi magunk is jogosan félünk attól, hogy minket is megéget az önzés, a gőg és a másik feletti uralkodás szándéka. Amennyire nagy szükség van, hogy a másikra Isten tekintetével nézzek, ugyanolyan szükség van arra is, hogy isten kegyelmét kérve vígaszt és megbocsátást nyújthassak neki.

A Lélek az egység záloga.  – Az adományok különfélék de a Lélek ugyanaz.

Személyiségünk, napos és árny oldalai egybe tartoznak, hisz ezekkel együtt vagyunk igazán önmagunk. Kérjük az egység Lelkét családjaink számára, hogy a feszültségekre és konfliktus helyzetekre, amelyek nap mint nap kialakulhatnak a családjainkban, ne szétforgácsoló erőként, hanem tisztító, átformáló lehetőségekként tekintsünk. Kérjük az egység Lelkét, hogy az Isten által nekünk ajándékozott emberekben a sebek és olykor a dacos önzés mögött Isten szeretett gyermekét fedezhessük fel. A házaspárok egymásnak szolgáltatták ki a házasság szentségét, kérjük az egység Lelkét, hogy a feszültségek pillanataiban is a kegyelem közvetítői legyenek, és nem a megosztás mélyítői, hogy egymásban szerető társra találjanak, hogy a gyermekek növekedhessenek, szüleik elfogadó tekintetének szerető pillantásaiban.

A Lélek az ajándék Lelke, hisz kegyelme által a másikban Isten élő és mosolygó vonásait fedezhetem fel. Isten Lelke a megbocsátás és a vigasztalás Lelke, mert a megbocsátásban a sötét tekintet enyhül, a fájó seb gyógyul.

Kérjük a Szentlelket, hogy járja át családjaink, a házaspárok és a gyermekek szívét, hogy egymásban Isten szeretetének örömét fedezhessük fel. Ámen

2011. november 20. – vasárnap – az ünnepi búcsús szentmise elmélkedése:

Krisztusban Kedves Testvérek!

Az egyik olasz jezsuita barátom mesélte el a következő történetet, amelynek ő maga is szemtanúja volt Brazíliában, az Amazonas erdeinek egyik kicsi falcsukájában. Amikor megérkezett az ottani misszióba az első nap délutánján egy temetésen vett részt az ottani jezsuita társával együtt. Az édesanya tíz árvát hagyott maga után, az édesapa pedig ugyancsak egy pár évvel korábban halt meg egy fa kitermelési balesetben. Miután vége volt a temetésnek, mindenki visszament a templomhoz, Augusto atya maga köré gyűjtötte a tíz gyermeket, és kérdezgetni kezdte az ott levőket: Ki veszi magához a legkisebbet? Ki veszi magához a második gyereket? Egy pár perc alatt mindegyik gyermek új otthonra talált. Befogadták a gyermekeket, mivel tudták, hogy ezeknek a gyerekeknek erre van leginkább szükségük.

Menybemenetele előtt Jézus megígéri az apostoloknak, nem hagylak benneteket árván, nem hagylak magatokra hanem elküldöm nektek a Szentlelket, a tanács, az öröm, a bátorság, a vigasztalás és a megbocsátás Lelkét. Nem hagylak benneteket árván, mert tudom, hogy tekinteteket akkor a félelem és a bizonytalanság szürke leple fogja betakarni. Úgy gondolom, hogy nagyon sokszor megfeledkezünk Krisztusnak ezen örömet és bátorságot adó ígéretéről és jelenlétéről.

1. Napjainkban egy olyan magatartástudat kezd növekedni, amely félelemből táplálkozik. Igen, mintha az emberek félnének egymástól, félünk a másiktól, félünk az idegentől, félünk attól aki másként gondolkodik mint mi. Az apostolok félelmükben magukra zárják az ajtót, és úgy gondolom sokszor mi magunk is ugyanúgy teszünk. Ha életünket a pünkösdi evangélium szemszögéből vizsgáljuk meg, akkor bizony könnyen arra a megdöbbentő következtetésre jutunk, hogy mi magunk is sokszor ugyanúgy félünk, mint egykor az apostolok. Félünk kinyújtani a kezünk mások felé, és inkább bezárkózunk saját előítéleteink és kritikáink álbiztonságot nyújtó elválasztó falai mögé.

A félelem a mi emberi jövőnkhöz kötött, ahhoz a társadalomhoz amiben élünk, mert sokszor nem értjük a jövőt azt, hogy milyen irányába tartunk. Köze van hozzánk ennek a jövőnek, mert megakarjuk érteni, hogy mit hoz majd a munkánk, mit hoz az amit a gazdaság magából kitermel egyre gyorsabb és gyorsabb ritmusban, és ezért sok minden kimarad az életünkből, és olykor arra a szomorú következtetésre jutunk, hogy nincs időnk, hogy 36 óra sem lenne elég, és még inkább belehajtjuk magunkat egy torkot szorító ritmusba, ahol a szívünk egyre inkább elhidegül, a másokra való figyelem pedig, sokszor az érdek felületes szintjén marad. Egyre többször csúszik ki ajkainkon a fájdalmas megtapasztalása annak: hogy már erre sincs időm.
Szia, hogy vagy?- szólunk csak oda a másiknak, és meg sem várva a választ már lépünk is, a másik pedig talán csak a hátunknak tudná elmondani azt amit talán mondott volna, ha lett volna lehetősége. Ez a stresszes ritmus, amit összegyűjtünk és szépen lassan magunk előtt tolva csak növelünk megakadályoz abban, hogy igazán beszélgessünk, és ne csak fecsegjünk, megakadályozz abban, hogy gondolkodjunk és ne csak felületes döntéseket hozzunk, ez az a szorongás amit rossz humorral, fejfájással, gyomorgörccsel fizetünk meg. A gyermekeink pedig szépen átveszik tőlünk, mert ők maguk is belekényszerülnek, a felületesség és a rohanás taposómalmába, nem csoda, hogy aztán amikor lehetőségük van, akkor kiadják magukból, talán nem a leg szalonképesebb módon.

Életünk ezen pillanatában lép be életünkbe Jézus, úgy ahogy az apostolokkal is tette. Betér hozzánk, hogy újra örömünket lelhessük abban amit teszünk, hogy megérthessük, hogy a keresztény ember meghívása örömre szól, amely az ő állandó bátorító jelenlétéből táplálkozik.

„Vegyétek a Szentlelket!” A Szentlélek ajándékaival képes megváltoztatni életünket, megváltoztatni, friss lélegzetvételhez juttatni és visszaadni az örömet. Hányszor és hányszor fogadtuk már meg magunkban, hogy a következő héten igazán megakarom változtatni az életem, újra helyet akarok adni az életemben az örömnek, az egymásra figyelő elismerő szeretetnek. Bizony ha őszintők vagyunk magunkhoz, akkor sokszor már hétfő délelőtt sem emlékszünk arra a jó elhatározásra amit vasárnap tettünk. Bizony szükségünk van a Szentlélek megerősítő és bátorító jelenlétére, bizony szükségünk van, hogy újra az emlékezetünkbe idézze, hogy Krisztus kereszthalála és feltámadása révén nincs mitől félnünk.

2. Krisztus új parancsot hagyott ránk, azt a parancsot, amely belülről világosít és vezet minket, az a parancs amely képes megláttatni velünk mások vonásait, amely képes erőt adni akkor amikor másokért fáradozunk. Jézus nem növeli a törvények számát, hanem nemes egyszerűséggel visszavezeti mindegyiket a lényegesre. Egy igazán a fontos, hogy szeressétek egymást. De mit is jelent ez a konkrét helyzetekben? Azt hiszem szükségünk van, hogy kérjük a Szentlélek kegyelmét, a leleményesség kegyelmét, amely képes meglátni a legegyszerübb emberi pillanatok mögött a másikban rejlő kincset, amely képes mindig új és új formában szeretni a másikat.

A Szentlélek kiáradását természeti jelenségek is megerősítették: a zúgás, a felhő, a tűz, a szél azok az elemek amelyek segítik érzékszerveinket, hogy szívünk újra lángra lobbanhasson.

A Lélek zúgás és földrengés, mert alapjaiban ingatja meg felületes biztonságot adó látszat-értékeinket, segít, hogy a közhelyes kereszténységből a személyesen megélt hit felé haladjunk.

A Lélek felhő, mivel arra hív minket, hogy megbízzunk valakiben, arra bátorít, hogy kövessük Krisztust, hogy ne veszítsük el a helyes irányt.

A Lélek tűz, mert lángra lobbantja a szívünket, és megvilágítja utunkat. A Lélek szél, mert felfrissít és felüdülést hoz finom, átölelő jelentléte.

3. A Lélek az egység köteléke, mivel a Bábeli ember gőgjét amely megosztottságot, és meg nem értést eredményezett, a sokszínű egység által újra elfogadó elismerő szeretetté változtatja.

Kérjük a Szentlelket, amikor nem értjük egymást a családban, amikor nem értjük saját magunkat. Kérjük a Szentlelket, amikor idős és fiatal nem érti egymást. Kérjük a Szentlelket, amikor magányosnak érezzük magunkat, amikor a családban ajándékként örülünk egymásnak. Kérjük a Szentlelket, hogy hét ajándékával erősítse lelkünket. Adjon bölcsességet, hogy megláthassuk a dolgok mögött Isten jelenlétét, és Isten tekintetével nézzük a világot. Adjon értelmet, hogy látszat mögé láthassunk az igazi értékek keresésében, hogy felfedezhessük a másikban Isten vonásait. Adjon tanácsot, hogy megismerhessük Isten tervét a saját és felebarátaink életében, és így megfontoltan hozhassunk döntéseket. Kérjük a Szentlelket, hogy adjon erőt, a rosszal való szembenállásban, erőt, hogy kötelességeinket a krisztusi szolgáló szeretet hassa át. A Lélek a tudomány lelke, mely az Isten teljes szeretetéből születik. Aki ismeri Istent az a személyeket és a dolgokat vele együtt látja, még a természetet is. Az igazi tudós így válik képessé arra, hogy mások életét megjobbítsa, mert megérzi a teremtett dolgokban a Teremtő nagyságát.

Kérjük a jámborság Lelkét, hogy Istenben atyára az emberekben pedig testvérekre találjunk, adja meg a jámborság kegyelme által, hogy reményünket a gondviselésre bízzuk.

Kérjük az istenfélelem kegyelmét, amely ellentéte az emberi félelemnek. Elismerése Isten nagyságának, és szeretetének. Az istenfélelem kegyelméből táplálkozik a dicséret, az elismerés, a köszönet. Nem hagylak benneteket árván, hanem veletek leszek minden nap a világ végéig, csak legyen bátorságotok egymásban az én szerető jelenlétemet felfedezni, legyen bátorságotok egymás olykor szomorú tekintetében meglátni az isteni vonásokat, és a szeretetre vágyó férjet, feleséget és gyermeket.

Végül engedjétek meg, hogy Ramon Panikkar szavait idézve kívánhassam azt, hogy a plébánia közössége növekedhessen, szentlelkes örömteli és elfogadó lelkületben: “Ültessétek magatok köré a megbocsátás oázisait, a béke piciny oázisait a gyülölet sivatagjaiban; építsétek magatokhoz közel engedő utakat, tárjátok ki a kapukat, teljetek el újra melegséggel, élesszétek újra a bizalmat. Sokasítsátok meg ezeket az üdítő forrásokat, és a félelem sivataga eltűnik.”

Adja Isten, hogy így legyen.

Állandó programok
Szentmisék: Hétfő-Szerda: 7 óra
  Csütörtök, Péntek: 18 óra
  Szombat: 7 óra
  Vasárnap: 9 óra, 11 óra


Facebook oldalunk