Szentlelek Plebania Szatmarnemeti
440175 Satu Mare, B-dul Sănătăţii Nr. 19
Tel.: 0261-769-078, 0361-401-256
Csak sürgős esetekben: 0770-955-126

Apró érdekességek Ferenc pápa első gesztusaival kapcsolatosan.

mtibor | Gondolatok, írások | 2013. március 15.

P. Federico Lombardi SJ a pápaválasztást követő napon is találkozott az újságírókkal és apró érdekességekről számolt be nekik, amelyek még a Sixtus-kápolnában történtek a konklávé lezárását követően.

Hangsúlyozta, hogy azért beszélhet ezekről a részletekről, mert a konklávé és a titoktartási kötelezettség is azzal a mozzanattal zárul le, amikor a kétharmados többséget kapott jelölt elfogadja megválasztását. A szentszéki szóvivő tehát elmondta, hogy az új pápa – eltérve a hagyományoktól – a Sixtus-kápolna oltára előtt állva fogadta a bíborosokat, akik tisztelegtek előtte. Az előírások szerint az új pápa egy trónon ülve fogadja a bíborosok e gesztusát.

Egy másik érdekességként a szentszéki szóvivő utalt arra, hogy a pápa egy nagyon egyszerű fehér öltözetben jelent meg a Szent Péter bazilika központi loggiáján a híres bíborvörös vállgallér nélkül. A kereszt, amelyet viselt, megegyezett a korábban püspökként viselt nagyon egyszerű kereszttel.

Ferenc pápa első szavai és gesztusai kapcsán P. Lombardi megjegyezte, hogy meglepte Róma püspökének ez a lelkipásztori viselkedése, különösen is a római hívekhez való közvetlen viszonya. Az is újdonságot jelentett, hogy római helynökét kérte maga mellé ebben a pillanatban.

Egy másik sajátos mozzanatként a szentszéki szóvivő kiemelte azt, hogy a pápa saját magáért kért imákat a hívektől, mielőtt „Urbi et Orbi” áldását adta volna rájuk. Meghajolt, hogy ezzel kérje Isten áldását a hívek imáján keresztül. Ez egy nagyon jelentős gesztus volt – fogalmazott Lombardi atya.

A Ferenc név választása egyértelműen evangéliumi jellegű. Tehát nem I. Ferenc, hanem egyszerűen Ferenc, mert még nem volt előtte hasonló nevet viselő pápa.

Végül még egy utolsó apróságra hívta fel az újságírók figyelmét a szentszéki szóvivő. Az „Urbi et Orbi” áldást követően a Szent Márta Házba való visszatéréshez előkészítették az „SCV 1”, vagyis a Szentatya járművét. Ehelyett azonban a többi bíborossal együtt kisbusszal kívánt visszatérni vatikáni szálláshelyére, tehát úgy akart visszamenni, ahogy az Apostoli Palotába ment, a többiekkel.

Az ünnepi vacsora végén csak néhány köszönő szót mondott Ferenc pápa: „Isten bocsásson meg nektek azért, amit tettetek!”

A moszkvai Echo rádió munkatársa arról kérdezte a szóvivőt, hogy az új pápával, aki bíborosként Argentínában a keleti szertartású katolikusok főpásztora is volt, lesz-e változás az ortodox és a katolikus egyház kapcsolataiban.

Válaszában a szóvivő azt mondta, hogy az előző pápák is nagy gondot fordítottak az ökumenikus kapcsolatok ápolására, főként az ortodox egyház iránt. Biztosak lehetünk abban, hogy Ferenc pápa is a legnagyobb elkötelezettséggel folytatja ezt a szolgálatot. Természetesen évek óta mindenki azt reméli, hogy nagyobb fejlődés lesz ezen a téren. Ám azzal is számolnunk kell, hogy a keresztények egysége Isten ajándéka és mindannyiunk közös ügye, mindenki imájára van szükség.

Egy brazil újságíró, Riccardo azt kérdezte, hogy Ferenc pápa informális magatartása gondot okoz-e majd a vatikáni biztonsági őrök számára?

P. Lombardi szavai szerint a biztonsági őrök tisztában vannak azzal, hogy tisztelniük kell minden pápa személyes stílusát. Emlékeztetett arra, hogy II. János Pál nem egyszer kilépett az őrök sorából, hogy közvetlen kapcsolatot tudjon teremteni a hívekkel. A biztonságáért felelős személyek alkalmazkodtak ehhez az új stílushoz és ez történik majd az új pápa esetében is. Természetesen máris láthattuk – mondta P. Lombardi –, hogy az új pápa a délelőtt folyamán másként vette igénybe a gépkocsit, amint ez eddig szokásban volt. (Lehet, hogy P. Lombardi itt arra utalt, hogy bíborosként a pápa Buenos Aires-ben tömegközlekedési eszközöket használt.)

A Le Figaro francia lap munkatársa, Jean-Marie Guénois ezt a kissé provokáló megjegyzést tette: ez esetben nemcsak a stílus változott meg, hanem egyfajta törés van két pápaság között. Az új Szentatya jobban hasonlít II. János Pál pápához, mint XVI. Benedekhez.

„Én várnék még néhány napot arra, hogy egy kicsit komolyabban és mélységében tekintsük a kérdést” – hangzott a válasz. „Én személy szerint kíváncsi vagyok az első szentbeszédekre, különösen például arra, hogy mit mond pápasága ünnepi nyitószentmiséjén. Akkor már jobban megértjük pl. beszédmódját, hogyan fejezi ki magát. Ám ezek még mindig felületi kérdések. A Szentatya lelkipásztori gyakorlatának fő szempontja ugyanis az, ami a lelkiséget illeti, illetve a spiritualitás és a tanítás szintézise. Amit eddig mindannyian észrevettünk az az, hogy az új pápa lelkipásztori beállítottságú, míg XVI. Benedek inkább a tudomány, a teológia világát képviselte. De ahhoz, hogy egy kicsit komolyabban mérlegeljük a dolgokat, még sok türelemre lesz szükség.”

Végül egy kérdésre válaszolva P. Lombardi a pápa egészségi állapotáról mondott néhány szót. Igaz, hogy fiatal korában műtétre volt szüksége és kivették egyik tüdeje egy részét. Ám, azok, akik 30-40 éve ismerik Ferenc pápát, azt mondják, hogy Istennek hála mindig remek egészségnek örvendett.

(Bonum TV nyomán)

Állandó programok
Szentmisék: Hétfő-Szerda: 7 óra
  Csütörtök, Péntek: 18 óra
  Szombat: 7 óra
  Vasárnap: 9 óra, 11 óra


Facebook oldalunk