Szentlelek Plebania Szatmarnemeti
440175 Satu Mare, B-dul Sănătăţii Nr. 19
Tel.: 0261-769-078, 0361-401-256
Csak sürgős esetekben: 0742-207-797

Reizer Pál püspök atya halálának 10. évfordulójára

admin | Gondolatok, írások | 2012. április 25.

Tíz éve éljük meg hiányát

Reizer Pál püspök halálának tizedik évfordulóján

Két sír található a szatmárnémeti hídon túli római katolikus temetőben, amelyeken mindég van élő virág és égő gyertyák hirdetik a krisztusi szeretet szakadatlan jelenlétét. Ez a két sír Reizer Pál püspök úr, és Ft. Merk Mihály földi maradványainak nyugvóhelye. Nem csak évfordulók alkalmával, nem csak ünnepeken, mindig jelen van ezen a két síron a, nem tudunk és nem is akarunk elfelejteni ragaszkodó üzenete. Ez azt jelentené, hogy őket mindenki szerette? tamáskodik az erőtlen hit. Nem. Mint ahogy a nem mindenkinek megfelelni akaró emberek esetében lenni szokott, mint ahogy Jézus élete is példázza, a követők mellett a jellemes embernek ellenségei és vetélytársai, irigyei egyaránt voltak és vannak.

Velük ne foglalkozzunk, inkább a példaképpé emelhetőkkel, a jellemes bátrakkal, Reizer Pállal és Merk Mihállyal, mert a tények ismeretében joggal mondhatjuk, hogy nem feledtük el őket. Ma is vannak, akik ragaszkodnak emberséget tápláló emlékükhöz, függetlenül attól, hogy pap vagy püspök nevét írták azokra a sírkövekre, mert felülírja a tisztséget a kő alatt nyugvótól kapott emberség, személyiségük küldetéses varázsa. Emberség pedig egy van. Nem lehet ugyanakkor hazug és őszinte, nincs viszonylagos emberség. Csak emberség van, és embertelen képmutatás van, meg hitvány tanítvány van, juttatja eszünkbe ez a két sír.

Aztán azon töprengünk el, hogy lehet-e mesterségesen előidézni feledést, lehet-e mesterségesen előidézni sötétséget a fejekben és a szívekben? Olyan ez a kérdés, mintha abban kételkednünk, hogy lehet-e közönnyel tagadni a sírokon elő és hervadó életet? Sajnos lehet. Ilyen szándék is kiötlődik fejekben, és ideig-óráig úgy tűnhet életre is hívható. Mi itt most a sötétítés, a lelkek befeketítése, a sötétség, a hatalmas úr a feledés ellen, keresünk szavakat. Földbe taposni bárkit, bármikor, bárki könnyen megteheti. Vállrándításos világban élünk, ahol alig pislákol a lelkiismeret és hála fénye.

2012. április 18-án ki-ki a maga módján emlékezett Nagyméltóságú és Főtisztelendő Reizer Pál püspök halálának tizedik évfordulóján a főpásztorra. Az a különleges pap volt, aki nem eljátszotta, nem bemutatta, nem elvégezte, nem kipipálta a szentmisét, hanem jelen volt a szentmisében és élte azt. Életét adta a szentmiséhez. Nem volt sem előadó, sem oktató, sem ripacs, sem felsőbbrendű, sem gyalázatosan alázatos. Nem szerepet játszott, hanem élte a pillanatot, az itt és most soha vissza nem térő pillanatát, a megismételhetetlen lehetőséget, az evangélium kelkínálását.

Tisztelte és becsülte azokat, akik szószéke körül összegyűltek. Tisztelte annyira, hogy beszédeire alaposan felkészült. Volt annyi ön- és közösségbecsülése, hogy az életből, a művészetekből, a tudományokból vett példákkal, színes, igényes kitárulkozással igyekezett eljuttatni híveihez az evangéliumot.

Az Ő segítségével és tényleges közreműködésével sikerült megalapítani a Szent-Györgyi Albert Társaságnak elsőként a telefonos lelki segélyszolgálatot Romániában, a Zöld Telefont. A Püspök Úr bocsátott az szolgálat rendelkezésére kényelmes, biztonságos feltételeket, először a püspökség épületében, majd a Scheffler János Központban. Fából vaskarika a lelkisegély szolgálat, ha nincsenek a csapatban papok, mondta megfellebbezhetetlen határozottsággal. Beállt az ügyeletesek közé. Az egyik éjszakai segélykérő felismerte a hangjáról. A szabályok folytán attól fogva nem vállalhatott ügyeletet, mert az ügyeleteseknek nem volt nevük, csak számuk.

Közelébe férkőztek potyázók, élelmes lesipuskások. Koldusok és orvosok egyaránt tartották a markukat. És ő adott, és ő hitt. Elhozta a Segítő Jobbot és megszervezte működését. Intézményeket, otthonokat, templomokat épített. Iskolát alapított a hit, a nemzet, a magyar kultúra védelmében. És kenyeret dobott vissza a farizeusnak, az árulónak is.

Egyházmegyei zsinatot szervezett és hirdetett meg. Lankadatlanul figyelte a politikai eseményeket. Politikai jellegű találkozások alkalmával elmondta, hogy egyházmegyeéjének hívei kétszeresen hátrányos helyzetben vannak, mert magyarok és római katolikusként nem az államvallássá tett ortodox egyház hívei.

Művelt ember volt, és folyton művelte magát, mert tudta, hogy ma már a templomot olyan emberek töltik meg, akiket nem lehet üres szavakkal elengedni. Prédikációi a hétköznapokban megfáradt ember kérdéseire adott, nem hétköznapian megfogalmazott, válaszok voltak. Járható utat talált a templom és a mindennapok között. Nagy szerelme és féltve vigyázott kincse volt az ifjú nemzedék. Azon nagyon kevesek közé tartozott, aki hangot talált az ifjúsággal. És ők érezték az ő óvó, de folyton erőt, szabadságot és bátorságot adó szeretetét. Millió elfoglaltsága mellett szakított időt az őt felkereső régi tanítványokkal való találkozásokra. Számtalan alkalommal hallhattuk tőle, hogy régi tanítványai kértek találkozási lehetőséget vele. Keresték a társaságát a külföldről hazalátogatók, a hazaiak.

Elsők között kérte a Magyar Igazolványt, és fegyelmezett türelmetlenséggel várta, mert érezte, hogy sietni kell. Kell a Magyar Igazolvány a léleknek, a szívnek, és kell, hogy lássák a hívek merre tartunk, kell, hogy ne féljünk, hogy merjük vállalni önmagunkat. Egyszerre jött meg mindkettő, a halál is a Magyar Igazolvány is.

Soha nem felejtem a Rá oly jellemző esetet. Egy vasárnap, tizenkét éves püspökségének felénél járhatott, amikor kirobbanó belső lelki örömtől hajtva mondta telefonba: gyönyörű vasárnapom volt, mert pap, lelkipásztor voltam reggeltől estig! Ezen a vasárnapon helyettesítette egyik paptestvérét. Az oltárnál, a hívek között, a gyóntatószékben, a beteg ágya mellett volt igazán elemében, volt „csak” pap és lelkipásztor, és volt boldog ember. Igen, a boldogtalan ember, nem igazán pap, csak az pap, aki ugyanakkor boldog ember. Ennek a boldogságának a fényét koptatta nap, mint nap a püspöki székkel járó kereszthordozásban.

Mindezt sürgősen kellett tennie, mert azt is tudta, hogy a számára kapott test törékeny. Tudta, hogy felszentelése után, sürgősen fel kell gyűrnie az inge úját és nekilátni a lelkek, a templomok, az intézmények, az Egyház építéséhez. Világító lámpása ezen a nehéz úton – amit a pontosság kedvéért harcnak kell neveznünk – Krisztus szeretete volt. Élete minden percét felhasználta arra, hogy tettekben mutassa meg, azt, amiről mások csak prédikálnak. Jelentősége a szatmári egyházmegye püspökeinek sorában a legnagyobbakkal mérhető. Pedig a püspöki trónus számára kényelmetlen szék volt, a püspöki süveg számára kereszt, melynek súlya alatt roskadozva, de nagy-nagy hittel, vitte Egyháza ügyeit.

Püspök Úr! a szeretet nem felejt, üzenik a sírodon viruló és hervadó virágok és üzenik az ott világló és kialvó gyertyák csonkjai. A szeretet nem felejthet, a hála nem szűnhet meg, ez különbözteti meg a keresztényt a vadaktól, a soha jól nem lakóktól, az álszentektől, az érdekemberektől.

A püspöki cím mögül, tíz év távlatából is, makacsul fel-felvillan emlékezetünkben az Egyházépítő Reizer Pál püspök mélységesen emberi arca. A boldogtalanok, akik csak akkor hisznek, ha látnak, zarándokoljanak el a hídon túli temetőbe, láthatják, hogy az ő sírján tíz év óta soha el nem fogyott a szeretet lángja, az emlékezés virágainak illata.

Csirák Csaba

Állandó programok
Szentmisék: Hétfő-Szerda: 7 óra
  Csütörtök, Péntek: 18 óra
  Szombat: 7 óra
  Vasárnap: 9 óra, 11 óra


Facebook oldalunk