Merk Csaba gondolatai
admin | Gondolatok, írások | 2011. július 02.
Kedves Tibor, tisztelt közösség!
Az ünnepi program telítettségét nem akartam a saját gondolataimmal terhelni, ezért ezúton mondok köszönetet Neked és a Szentlélek plébánia közösségének a csodálatos ünnepért, amelynek mi (Andrea és én) is részesei lehettünk. Így most, visszaérkezve Németországba, foglalom írásba mindazt, amit szívem szerint az ezüstmisén szerettem volna elmondani. Úgy érzem, ezekkel a gondolatokkal tartozom Nektek és Neked Tibor, hiszen azt, amit ezen az ünnepen átéltem, átélhettünk (gondolok itt elsősorban mindazokra, akik csak vendégként vettek részt az ezüstmisén és azokra, akikkel a szentmise után beszélgettem) reményeim szerint hasonló érzésekkel töltöttek el minden jelenlévőt.
Ez az ünnep mindenki számára csodálatos ajándék volt. Ajándék, amelyet nem lehet megvenni, nem lehet kifizetni, ebből csak meríthettünk mindnyájan. Élményeinket, érzéseinket szívünkbe zárva megpróbáltunk valamit magunkkal vinni a hétköznapokra, bízva abban, hogy a Szentlélek közreműködésével sikerül mindnyájunknak e lelki táplálékból a magunk közösségében valamit továbbadni embertársainknak. Az ünnep kapcsán közelebb kerültünk Istenhez, érezhettük azokat a kezeket, amelyeket ezüstmisés szimbólumként választottál és amelyek kapcsán Imre atya fantasztikus hozzáértéssel szentbeszédbe foglalta mindazt, ami a papi hivatás és a Te 25 éves alkotó munkád kulcspontjai voltak. Nem szeretnék ezekre részletesebben kitérni, hisz próbálkozásommal csak megcsonkítanám az ő csodálatos szentbeszédének üzenetét.
Hadd folytassam inkább a magam egyszerűségében egy kis hasonlattal. Te, Tibor és a Szentlélek plébánia közössége olyanok vagytok, mint egy csodálatos szimfonikus zenekar, amelyben a különböző személyiségekkel és adottságokkal rendelkező művészek, különböző hangszereket szólaltatnak meg, és végül a karmesterrel való szoros együttműködésük egy lenyűgöző koncertben teljesedik ki. Azonban a te feladatod plébánosként nemcsak e „zenekar“ vezényléséből áll, hanem annál sokkal több. A hangszerek felhangolása, a zenészek képzése, valamint lelki világuk ápolása – és még sorolhatnám tovább – mind a te feladatod, mert 25 évvel ezelőtt, pappászentelésedkor, úgy érezted „Te mindenkinek a mindene lettél“. És bár érződik, hogy mindezt hivatásból teszed, sőt nekem ez teljes meggyőződésem, ezért hadd idézzem itt Imre atyát: „Téged nem a püspök választott ki erre a hivatásra, hanem Isten szólított és Te igennel válaszoltál.“, boldogan vállalva a papságot és mindazt, ami ezzel a kihívással jár. Valahányszor átélem e csodálatos közösség alkotóerejét, segítőkészségét, fantasztikus dinamikáját, érzem, hogy a hivatásként végzett fáradhatatlan munkád valóban sikeres folytatása annak, amit Mihály atya elkezdett. Ez a közösség mindenre képes: tud együtt dolgozni és alkotni, tud együtt szórakozni és mulatni és ha szükséges, tud együtt sírni és nevetni. Nekem már számtalanszor megadatott a lehetőség, hogy ezt a közösséget különböző helyzetekben megtapasztaljam, így bátran merem mondani: ezt a plébániát valóban megilletti a Szentlélek név, hiszen itt minden alkalommal érződik a Szentlélek közreműködése és határtalan alkotóereje. Ezért valahányszor Erdélyben járok, megragadom az alkalmat és erőt merítek ennek a közösségnek példátlan vallásosságából és végtelen szeretetéből. Minden alkalommal leírhatatlan örömérzés, elégedettség és szeretetérzet tölti el szívemet. Hálás vagyok mindezért elsősorban Neked, hiszen általad kerültem ilyen közel hozzájuk, és nagyon hálás vagyok a közösségnek, melynek tagjai mindig szeretettel befogadnak. Hálát adok Istennek, hogy ezen földi ajándékban részesít.
Befejezésül kívánom, hogy ezzel keresztény lelkülettel és példaadó szeretettel sikerüljön még sok ember szívében lángragyújtani a szeretet mécsesét otthon, valamint az ország határain túl, hisz Isten országa határtalan és ő rajtunk keresztül a szeretet tüzével felperzseli a politikusok által szabott emberi határokat.
Isten áldjon meg Téged és ezt a közösséget, hogy továbbra is isteni ajándék maradjatok egymás és mindnyájunk számára!
Merk Csaba
Weingarten, 2011. június 28.