Jézus Szíve kilenceden elhangzott elmélkedés

admin | Gondolatok, írások | 2011. július 03.



Bűnbánó lelkülettel (Zsid 4,14-16) – Székesegyház, 2011. június 29.

Ma Egyházunk a két apostolfejedelem, Szent Péter és Szent Pál ünnepét üli. Egyben pedig elérkeztünk a Jézus Szíve kilenced ötödik estéjéhez. Alapgondolatunk: bűnbánó lelkülettel: „Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatol az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.” (Zsid 47,14,16) S természetesen ez a kilenced szerves részét képezi nagy előkészületünket Scheffler János püspök vasárnapi boldoggá avatására. A mai este a bőség kosarát kínálja számunkra gondolatokban, buzdításban, tanításban, bátorításban.

A kilencedeket mindig valamilyen szándékra ajánljuk fel, tegyük ezt meg most is. Egyik kedves hívem e-mailben jelezte például, hogy Ő milyen szándékkal ajánlja fel mostani Jézus Szíve kilencedét. Látom, most is itt van! Hajrá!

A mai ünneppel kapcsolatosan csupán egyetlen gondolatot szeretnék kiemelni. Az ember egyik sajátos vonása, hogy egyedi és megismételhetetlen. Azaz olyan sajátos és bennünket jellemző jegyeink vannak, amelyek páratlan és sajátságos formában egyénné, egyéniséggé gyúrnak bennünket. Nincs két egyforma ember! – így is fogalmazhatnék. S mindez a teremtés páratlan gazdagságát jelenti. Péter és Pál apostolok igazi egyéniségek! Különböző helyről érkeztek, más-más múlttal rendelkeztek. Más volt a vérmérsékletük, természetük, más-más tulajdonsággal rendelkeztek. Talán a közös mindkettőben a „gyöngeség” pillanatának felismerése és elfogadása. Mire is gondolok?

– Péter apostol esetében a nagycsütörtök éjszakájára. A heves természetű Péter fogadkozik: ha mindenki megtagad is, elhagy is… Én akkor sem. Mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg! – figyelmezteti Jézus. S valóban így történik. Mit tesz Péter? – Sírásra fakad, elfogadja felismert gyengeségét. Ekkor megváltozik élete. A gyáva, megfélemlíthető emberből Jézus Krisztus az Egyház alap szikláját, oszlopát faragja.

– Pál apostol egészen más, eltérő utat jár be. Gamaliel nagyreményű tanítványa, sziporkázó lángelme. Fanatikus a szó szoros értelmében. Zsebében a megbízó levél, s Damaszkuszba indul, hogy harcoljon a keresztényekkel. Következik a megvilágosodás nagy kegyelmi pillanata. Ki vagy Te, Uram? Mit akarsz, hogy cselekedjem? Be kell látnia gyengeségeit! S ez nem is olyan egyszerű számára. Végül örömmel és büszkeséggel mondja. Tövist kaptam testembe, a sátán angyalát… Nem tudjuk, hogy konkrétan milyen tövisre, gyengeségre gondol, s nem is fontos. Sokkal fontosabb, hogy felismeri és elismeri emberi képességei határait, azaz gyöngéit, s ebben meg is újul élete. Olyannyira, hogy visszatekintve életére, büszkén vallja, ugyanúgy apostol, mint a többi, s egyedül többet az evangéliumért, mint a többi együttvéve.

A következtetés egyértelmű és világos mindannyiunk számára. Nem fontos, hogy honnan jöttél. Fontos, hogy hová igyekszel. Fontos, hogy felismerd és elismerd gyengeségeidet, s merj igennel válaszolni a téged megszólító Krisztusi szóra. Csakis ekkor újulhat meg életed!

Scheffler János püspökünk boldoggá avatására készülünk. Tegnap este Ilyés Csaba atya felolvasott töredék részleteket egyik pásztor leveléből. Az empátia, együttérzés sorain túl azt a harmóniát is kiérezni a sorokból, amely a Főpásztor és hívei között kialakult. Éppen úgy, ahogyan azt hallhattuk a mai első olvasmányban is. Az Apostolok Cselekedetei beszámolója szerint, „míg Pétert fogva tartották a börtönben, az Egyház szüntelen imádkozott érte Istenhez.” S aztán Püspökünk életében is következett az az idő, amikor Érte is így imádkoztak hívei. S minden bizonnyal ennek a kitartó imának is köszönhetően, sikerült hűségben és rendíthetetlenül megmaradni a hitben. Írásai minden kétséget kizáróan erről tesznek bizonyságot. Életében a mai napra választott alapigénk valósággá váltak: Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. S miért tudta mindezt megtenni? – Mert hatalmas szíve volt. Olyan együttérző, empatikus szív, amelybe egy egész Egyházmegyének hívei, gondjai és kevéske örömei is elfértek.

A Szív már az Ószövetségben a személyiség központját jelentette. Ebben az értelemben használjuk a szív kifejezést, mint jelzőt minden napjainkban: jó szívű, kő-szívű, szívtelen – s folytathatnám. Teremtő és Szerető Istenünk sajátja, hogy emberi módon beszél velünk. Nem csak szavakkal és fogalmakkal, hanem jelekkel és szimbólumokkal. Így akarja az embernek nem csak az értelmét, hanem az érzelmeit és szívét is megnyerni. Jézus Istennek élő szava, képe. Ha Őt látjuk, Istent látjuk, ha Őt hallgatjuk, Istent értjük meg. Éppen ezért Jézus Szívének ünnepe Isten szeretetének legbeszédesebb jele és szimbóluma. Ilyen Isten Szíve!

Ezt a Szívet lándzsa döfte át. Isten jóságos és irgalmas, s ezt más vallások is említik. Viszont a kereszténység az egyedüli, amely soha nem hallott dolgot mer állítani Istenről, hogy ti. Isten emberszívet akart magának. Így akarta kimutatni szeretetét teremtménye, az ember iránt. Ugyanúgy élt, érzett, mint mi. Ezért tudja megérteni emberi sorsunkat és életünket. Igen, bizalomnak kell eltöltenie minket, mert a megtestesült Isten Fiának érző szíve van irántunk, ismer bennünket, mint testvéreit.

Azt gondolhatná az ember, hogy ha ilyen Istenünk van, aki ennyire szeret minket, akkor mi emberek is úgy vonzódnánk hozzá, mint vas a mágneshez. Ellenben nem így van! Ugyanis a világot más erők uralják. Mások diktálják a tempót!az emberek, akiket a bűn vagy a gyengeség fogva tart, s emberi gyengeségekről szóltam korábban, zavartnak érzik magukat Isten szentségétől és szeretetétől.

Minden bizonnyal ismerős a kedves történet az útszéli kereszttel. Az emberek örömmel látogatják, virágot is visznek naponta. Egy idő után a falu szimbólumává is válik… Emberek ujjongása közepette leszáll a keresztről Jézus és bemegy a faluba – lakni. Az öröm azonban nem tart sokáig. Néhány nap múlva küldöttség megy hozzá. Menjen csak vissza, mert zavarja köreiket…

Így tettek Jézussal is kortársai: üldözték, megölték – szívét lándzsával átszúrták.

Ma is így tesznek sokan igaz emberekkel, Egyházzal, pápával. Nézzük csak azt a hatalmas gyűlölet hadjáratot, amit Szentatya ellen folytatnak az utóbbi időben. Hol tudatlanságból, hol pedig gonoszságból.

Nem tudom, hogy könnyebb-e a dolgunk, mint régen. Ennek ellenére vallom, hogy ránk is érvényesek Szent Pál vallomásnak beillő szavai: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1,24)

Ez a megváltás titka: a helyettes szenvedés! Ő, aki bűnt nem ismert, bűnné lett értünk, hogy „Isten igazságossága” legyünk.  A mi bűneinket szenvedte. Bűneinkkel mindannyian átszúrtuk oldalát. S mégis bizalommal és hittel emelhetjük fel tekintetünket, mert Ő megbocsát nekünk, ha kérjük. Amióta a katona lándzsája megnyitotta Jézus oldalát, Isten megbocsátó irgalma csordogál. Ma is, számunkra is. Minden nap!

S talán az elesettség és gyengeség kiszolgáltatott pillanatában én is felismerem: lám, mennyire szeret az Isten!

Köszönöm a megtisztelő és kitüntető figyelmet!

Merlás Tibor, plébános