Emléke legyen áldott!
admin | Gondolatok, írások | 2012. április 25.
Tíz évvel ezelőtt hunyt el Reizer Pál püspök – Máriás József írása.
„Egyéniségét mély papi buzgóság, őszintén együtt érző szív, a fiatalság szeretete, önzetlen munka, egyházhűség és lelkiismeretes kötelességteljesítés jellemezte. Egyházmegyénket lelkileg és intézményeiben újjáépítő püspök volt.”
A Szatmári Római Katolikus Püspökség által kiadott gyászjelentés szavait idéztük, melyek tömör jellemzését nyújtották a 2002. április 18-án elhunyt főpásztor élete és tizenkét éves egyházkormányzati szolgálatának.
Életének 60., papságának 36., püspökségének 12. évében szólította el az Örök Hazába a Teremtő. Most, a halála óta eltelt tíz esztendő múltán elgondolkozhatunk azon, hogy mi is fért ezen időértékek keretei közé…
1943. január 6-án született, Túrterebesen. A hatvan év mögött ott rejlik a vallásos családi élet, mely már kora ifjúságában eljegyezte őt az egyház szolgálatára. A szülői és testvéri szeretet mindenkor meghatározó volt számára, amint a ragaszkodás is a szülőfaluhoz, annak népéhez, az onnan hozott és a tanulmányai során arra ráépített kultúrához, melynek alapját az elmélyült hit, imádságos lelkület, odaadás, szorgalom, fegyelmezettség, szerénység, engedelmesség és jóság, az embertársai iránti nyitottság, segítőkészség, megbecsülés és tisztelet, a társadalmi kérdések iránti nagyfokú érzékenység, a munka szeretete, szellemi örökségünk őrzése és ápolása képezte.
A harminchat évi papi szolgálatra Isten Szolgája Márton Áron áldása indította, 1967-ben, oly időben, amikor – az uralkodó rendszer és ideológia szemében – katolikus papnak lenni semmiképp sem jelentett sikerpályát. Teológiára csak valóban elhivatott, Isten szavát meghalló ifjak jelentkeztek, vállalva Krisztus keresztjét. Reizer Pál lelki formálódása mögött, a vallásos családi háttér mellett ott volt Barna József túrterebesi plébános tanítása és életpéldája, a kántoriskola és a teológia szellemisége, mely gondolkodását, papi arcélét oly karakteressé tette. A fiatal káplán első lépéseit dr. Dobos János főesperes, kanonok irányította. Papi szolgálatának leggyümölcsözőbb korszaka – 1969-1987 – a szatmári Zárdatemplomhoz fűződik. Vonzó papi egyénisége, kedvessége, közvetlensége, prédikációinak gazdag lelki tartalma, üzenete közkedveltté tette a hívek körében. Ehhez társult az ifjúságot megragadó, a hitélethez elkötelező lelkészi munkája. A püspöki irodában eltöltött esztendők az egyházkormányzati munkában nyújtottak számára a későbbiekben hasznosítható ismereteket. A három éves máramarosszigeti plébánosság, esperesi megbízatás csupán rövid átmenet volt a rá váró újabb, kitüntető szolgálathoz.
II. János Pál pápa 1990. március 14-én nevezte ki a szatmári egyházmegye püspökévé. Nehéz időszakban érte a megtisztelő kinevezés. Az egyházmegyének évtizedek óta, dr. Scheffler János száműzetése, bebörtönzése és mártírhalála óta nem volt püspöki rangú főpásztora. A püspökszentelés, a beiktatás ünnepségét a szatmári székesegyházban tartották, 1990. május 1-én. Reizer Pál homíliájában, püspöki jeligéjéből – Krisztus szeretete sürget minket – kiindulva hangsúlyozta: „Sürget, hogy sokat tegyünk, hogy szüntelenül égjünk és lelkesedjünk. Sürget, hogy együtt munkálkodjunk következetesen és kitartóan – a püspök, a papság és a hívek – Isten nagyobb dicsőségéért, egyházunk, egyházmegyénk felvirágoztatásáért, népeink megbékéléséért, s a magunk és egymás lelkének üdvösségéért.” Híveitől imát kért, sok-sok imát kegyelmi ajándékokért. Amikor püspökké szentelése tízéves jubileuma előtt interjút kértünk tőle az egyházmegye kiadásában megjelenő Római Katolikus Naptár 2000. évi számába, a kezdeti időkre ekképp tekintett vissza: „…elsősorban mindannyian a lelki, szellemi, erkölcsi életben bekövetkezett pusztítást tartottuk fontosnak gyógyítani. Nélkülözhetetlennek tűnt egy teljesen új intézményrendszer kiépítése, de ahhoz, hogy mindez elkezdődjék, mindenekelőtt építkezni kellett.” Mily könnyű lett volna, ha mindez csak szándék függvényeként merül fel! Sajnos, a régi rendszer egyház- és kisebbségellenes mentalitása 1990 után is tovább élt, az egyházi javak visszaszolgáltatása teljességében azóta sem történt meg.
Elsődlegesen templomokat kellett építeni ott, ahol erre igény mutatkozott – Szatmárnémeti, Nagybánya és Nagykároly új lakónegyedeiben, valamint falvakon is. E sorban külön kell említést tenni a püspöki palotában évtizedekig befalazott, 1990-ben kibontott és 1991-ben fölszentelt püspöki kápolnáról. Isten segítségével megépülhetett a szatmárnémeti Szentlélek templom (1994), a nagykárolyi Fatimai Szűz Anya templom (1996), a nagybányai Szent József templom (1999); lerakták az alapjait a nagykárolyi Szentlélek templomnak (2001), a lajosvölgyhutai Napomuki Szent János templomnak (1992); templom, illetve kápolna épült Adorjánban, Batizon, Avasújvárosban, Egriben, Kakszentmártonban (1995), Érkörtvélyesen, Túrterebeshegyen (1996), Sáron (1997), Szárazberken (1998), Kaplonyban (1999); Bikszádon a korábbi művelődési otthont alakították át kápolnává (1988). Mindenik szentelés csodálatos ünnepként, eseményként került be az egyházmegye, az egyházközségek, illetve filiák történetébe. Ezzel egy időben plébániaépületek, hittantermek is épültek több egyházközségben.
A lelki élet hajlékai mellett égető szükség volt a kommunista diktatúra által szétzúzott egyházi intézményrendszer újjáépítésére. Igen fontos momentum, bátor lépés volt e tekintetben az egyházi középiskolák újraindítása: 1991-ben Szatmárnémetiben, 1992-ben Nagykárolyban. A szatmárnémeti Hám János és a nagykárolyi Kalazanci Szent József gimnáziumok az eltelt évek során kiváló intézményekké fejlődtek; az egyházmegye kitartó küzdelmének köszönhetően – a későbbi években – visszaköltözhettek az 1948-ban elorzott épületeikbe. Rendkívül jelentős mozzanat volt a szatmárnémeti Szent Alajos Konviktus megépítése (1997), amely százhúsz diáknak biztosít remek tanulmányi lehetőséget, lelki gondozást. Az ifjúság lelki épülését is szolgálja a Nagyszokondon kiépített Szent Ignác Lelkigyakorlatos Ház. (1996) A Szatmári Irgalmas Nővérek új anyaháza 1998-ban készült el, abban a reményben, hogy idővel újra felívelő pályára kerül az egyházmegyében felbecsülhetetlen értékű nevelői és beteggondozási munkát végző kongregáció tevékenysége. A főpásztor különös gondot fordított a teológusképzésre, a külföldi tanulási lehetőségnek a kiaknázására; bizalmából és közbenjárására többen tanultak Róma, Budapest, München, Innsbruck, Győr egyetemein, illetve szemináriumaiban.
Az egyházi intézményrendszer kiépítésében fontos állomás volt a Szent József papi otthon megépítése és átadása (1992), a Scheffler János Lelkipásztori Központ létrehozása (1997).
Az 1990 utáni évek sikertörténetei közé sorolhatjuk az egyházmegyei Caritas-hálózat kiépítését, intézményei széles hálózatai létrehozását. Orvosi rendelők, idősgondozók, családtámogató szolgálatok, hátrányos helyzetű gyerekek részére létrehozott óvodák, a szociális védőhálót kiteljesítő szolgálatok hálózzák be az egyházmegyét Nagykárolytól Felsővisóig, Nagybányától Erdődig. Az ugyancsak ez időben létrejött Máltai Szeretetszolgálat megyei szervezete úgyszintén széles körű szociális munkát végez.
A lelki élet kibontakozását szolgálják az 1990 után újra létrejövő lelkiségi közösségek: a Ferences Világi Rend, a Neokatekumenátus Közösség, a Fokoláré Mozgalom, a Katolikus Nőszövetség, a Katolikus Férfiszövetség, a Házas Hétvége, a Szent Egyed Közösség… A lelki élet megújítását és erősödését szolgálták a különböző egyházmegyei kiadványok: Bura László könyve Scheffler Jánosról – Hűséggel, fáradhatatlanul (1991) -; Scheffler János: A pap (1998); a szatmári székesegyházról 1994-ben megjelentetett album; a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Templomai sorozat beindítása (sajnálatos, hogy az igényes és ígéretes sorozatból csak két esperesi kerület jelent meg, folytatása abba maradt); a püspök úr kezdeményezte a Római Katolikus könyvnaptár megjelentetését 1994-ben (2002-vel bezárólag nyolc kötete jelent meg) és még más kiadványok is szolgálták a hívek lelki épülését, ismertették az egyházmegye tárgyi és szellemi értékeit. Támogatta az egyházmegye papsága lelkiségi irodalmi munkáinak megjelentetését.
A felelősséget, amellyel a Szentatya felruházta, alázattal vállalta. Élete minden percét a szeretet és aggódás, a cselekvés és a küzdelem töltötte be. Püspökként is szerény, másokra odafigyelő lelki vezető maradt, kinek ajtaja mindig nyitva állt a papság és a hívek előtt, szeretettel és nyíltsággal fogadta a hozzá fordulókat. A siker örömét megosztotta, ám, ha gond vagy csalódás érte, azt személyes ügyként magába fojtotta, nem gondolva arra, hogy egészsége vallhatja kárát. Papi és püspöki szolgálata, imádságos lelkülete felbecsülhetetlen kegyelmi ajándékként él egyházmegyéje hívei emlékezetében, mindazokéban, akik ismerték őt. Az általa meghirdetett egyházmegyei zsinat, az egyházmegye megalakulása kétszázadik évfordulójának megünneplése már nélküle teljesedett ki. Egyháza iránti ragaszkodása példa értékű, a szolgálata idejében létrejött intézményekben megtestesült hagyatéka továbbra is ott munkál az utókor lelkében. Hisz felbecsülhetetlen jelentőségű munkát végzett. „…letette az alapokat, a szatmári helyi egyházat elindította a megújulás, a folyamatos lelki-szellemi növekedés útján. Nem tanulta a kormányzást, mindig az ügy fontosságát szem előtt tartó intézkedései összességükben mégis előre mutatók voltak, a helyi egyház lelki növekedését, szeretetközösségek létrejöttét, alakulását szolgálták. (…) általa tulajdonképp a Lélek intézkedett.” – olvashatjuk Bura László: A megújuló egyház. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye újjászületése 1990-2002 című munkájában.
Halála tízedik évfordulóján kegyelettel és imával gondolunk rá. Globalizálódó világunkban sem feledkezünk meg szavairól, melyekkel az 1990-ben följegyzett interjút zárta: „Életünk, ha a keresztény-, a lelki értékrendre építkezünk, a jövő évezredben is szép és teljes lehet.”
Emléke legyen áldott!
Máriás József
(megjelent a Vasárnap 2012. április 22-i lapszámában)