Szentlelek Plebania Szatmarnemeti
440175 Satu Mare, B-dul Sănătăţii Nr. 19
Tel.: 0261-769-078, 0361-401-256
Csak sürgős esetekben: 0770-955-126

Munkatábor, azaz két hét élményei

admin | Nincs kategorizálva | 2014. szeptember 03.

Munkatábor. Elsőre taszítónak tűnhet, főleg a mai embereknek, hisz senki sem szeret dolgozni.

Páratlan lehetőségeket nyújtott ez a tábor, melynek Káránsebes (július 27-augusztus 2) és Brassó (augusztus 3-10) adott otthont.

Hogy milyen lehetőségekre gondolok? Nagyon egyszerű!

Negyven fiatallal együtt dolgozni, önkéntes tevékenységeket végezni. Például kerítést építeni, különböző elfoglaltságokat folytatni a kertben (gyomlálás, kapálás). S mi az elképesztő az egészben? Az, hogy eszméletlen hangulat uralkodott végig, szólt a zene, próbáltuk megtalálni a közös hangot, jobban mondva a közös nyelvet a Németországból, Svájcból és Románia különböző részeiből érkezett társunkkal! Bátran kijelenthetem, hogy ez a tábor megtanította, hogy a munka lehet szórakoztató és egyben felemelő is, mindez a te hozzáállásodtól függ!

A felhőtlen hangulatra bizonyítékom is van, mégpedig a Kolping HAPPY videó, amely még jobban összerázta a csapatot:


Ugyanakkor a flash mob, azaz villámcsődület is ezt a célt szolgálta a tábor szintjén, viszont az igazi rendeltetése az volt, hogy felhívjunk az emberek figyelmét a környezetszennyezésre.

A munka kipihenésére a délutánok folyamán különböző érdekes és értékes programmal álltak elő a szervezők. A csendet és a nyugalmat kedvelő egyéneknek kedvezett a dunai hajókázás, akik adrenalinra vágytak, azok legjobban a kalandparkot élvezték, megint mások, akiket a történelem és a kultúra vonz, azoknak igazi időutazást nyújtott a törcsvári kastély meglátogatása.

Emellett a tábor remek lehetőséget nyújtott a különböző reggeli és esti impulzusok,  és a mindkét helyszínen tartott ifjúsági szentmise által, hogy felismerjük mennyire üres lenne az életünk Isten nélkül, az Ő szeretete és törődése nélkül.

A két hét alatt igazi egység alakult ki. Könnyes szemmel, szoros öleléssel váltunk el, bízva abban, hogy jövőre ismét látjuk egymást!

 Gordán Dalma

 

 

 

 

 

Kipróbált új stílus az Egyház életében

mtibor | Nincs kategorizálva | 2013. április 13.

Kipróbált új stílus az Egyház életében

Nézzük Ferenc pápa argentínai ifjúsági miséit a zenélő, éneklő, táncoló fiatalokkal. Nem mellékszereplői, nem csak befogadott vendégei ők a szentmiséknek, közreműködésükkel meghatározzák annak hangulatát, élményvilágát. Nem ministrálnak, nem kiszolgálják a miséző papot, hanem együttműködnek vele. Szóvivők, énekesek, táncosok, felolvasók hozzájárulása segíti az eukarisztia boldog ünneplését széles tömegek számára is még befogadhatóbbá, még felszabadultabbá tenni. Mintha azt mondanák ezek a fiatalok: ez a mi istentiszteletük, és ezt annyira magukénak érzik, hogy képesek érte harcolni is. Nem résztvevő szemlélői, hanem részei a szentmisének.

Ez azt jelentené, hogy a klasszikus zenei kísérettel bemutatott szentmisét már félre kell tenni? Szerintünk nem erről van szó, annál inkább arról, hogy a fiatal generációt nem elégítik ki az egyházi népi énekek, azokat akarják lecserélni érzelmeikhez, gondolatvilágukhoz közelebb férkőző hangulatú zenére, melynek a ritmusa, dallamvilága, szóhasználata hozzájuk, róluk szól. Nem értékesebb és nem értéktelenebb az ő zenéjük a hagyományos népi egyházi énekeknél, de közelebb áll hozzájuk. Olyan lelki, szellemi körülményeket teremtenek maguk számára, ahol a gondolatok és érzelmek valóban szabadon, és ami ennél is fontosabb, valóban őszintén nyilvánulnak meg Jorge Mario Bergoglio érsek szentmiséjén.

Érkeznek a hírek, hogy a pápa elővette pénztárcáját és kifizette lakása költségeit. Ferenc pápa gyalogosan jelenik meg Róma utcáin. A közismerten nagy futballrajongó Bergoglio érsek a San Lorenzo de Almagro csapat szurkolója, Európában pedig a Barcelona a kedvence. Minden játékos közül Lionel Messi áll legközelebb szívéhez. A pápai ornátust a hagyományokhoz képest hiányosan viseli, nem ad sokat a külsőségekre. Egyenlőre nem költözik be a pápai palotába, inkább a Szent Márta-vendégházban egy háromszobás lakosztályban lakik, ahol egyházfői feladatait is elvégzi. Együtt étkezik paptársaival és éppen ott, ahol üres hely van az asztalnál. Lemondott a „papamobilról” és lemondott a pápai trónról, helyette népautót használ szolgálatai elvégzésére. Mit jelentenek ezek az „apró jelek” (dr. Erdő Péter)? Gesztusok a világ felé, vagy nem is akar üzeni ezekkel, hanem éli tovább a maga életét, bizonyítva, hogy a „hatalom” nem szabad megváltoztassa az embert? Ő nem a tekintélyelvű egyház embere, hanem az emberek embere? Éli a bűnös félelem hatalmától szabad ember életét – testőrök, különleges hivatali apparátusok és a hagyományos formákat is felszabadítva? „Nem egy nagy tudóst, hanem egyszerű, igazi elkötelezett lelkipásztor-pápát választotta a konklávé” írja Potyó Ferenc gyulafehérvári általános helynök. Igen a papságot és az egyházvezetést is jó irányba (és lehetőleg egy irányba) kell pásztorolni nem csak a híveket. Példát akar mutatni a papságnak szolgálatból, szerénységből, szeretetből. Azt mondják, a szegények pápája akar lenni, ami nem csak anyagi értelemben vett szegényeket jelent, hanem lelki-szellemi szegénységet, a bűn, az önzés, az önmagába zárkózás, a harag, a gyűlölet nyomorát.  Nem egy társadalmi réteg pápája, inkább az enyém és mindenkié, olyan ember, aki pápaként is ember akar maradni. Az emberek embere akar lenni.

Az Egyház talán sohasem volt „egy”, ma tudjuk, hogy csoportosulások, irányzatok, törekvések sokasága szabdalja részekre az egyet. Lényegében Ferenc pápa megnyilvánulásaiból is egy egyházújító szándékú önálló irányzat olvasható ki. A tekintélyelvű egyháztól távolodó, az emberekhez, a társadalomhoz közeledő elképzelésről lehet szó, ahol a pap szolgál, de nem kiszolgál, ahol a pap úgy szolga, hogy megtartja Istentől kapott emberi méltóságát. Nem az Egyház tekintélyének, hanem a papsággal és hívekkel együttesen alkotott Egyháznak az őre.

Hasonló gyakorlat a szatmári egyházmegyében

Ferenc pápa beiktatása utáni szentbeszéde az egymás és a teremtett világ iránti közös felelősségünkről üzen. A közös felelősségvállalásról szólnak a gitáros ifjúsági misék is, ahol a gitárosoknak, az énekeseknek, a táncosoknak, a híveknek annyi hozzájárulás és felelősség jut, mint a miséző papnak, éppen ez a nagy közösségi óhaj teszi jelenvalóvá Krisztus testét és vérét. Együtt, közösen mutatják be a szentmisét!

Ennek a kérdésnek gyakorlati megvilágításában nem kell túl messzire menni sem az időben sem térben. Elég 30 évre visszatekinteni a mi életünkben és jó példáit találjuk a Szatmári Egyházmegyében is a későbbi Ferenc pápa törekvéseinek.

Tempfli Imre teológus korában kerékpárra (nem kocsiba) pattant Gyulafehérváron és tekerte plébániáról plébániára a szatmári egyházmegyében és vitte a II. vatikáni zsinat új lehetőségeit. Táskájában ott lapultak az ifjúsági énekek. Ő volt a hírhozója és megvalósítója a megújuló szatmári egyházi ifjúsági életének. Mit kapott ezért? Számtalanszor ütközött a politikai hatalom tiltásával és az Egyház konzervativizmusával. Kevesen nyitottak ajtót az új embernek! Reizer Pál püspökségi titkár elsők között fogadta be az „új divatot”. Szatmárnémetiben a Zárda templomban biztatta az ifjúságot, tanuljanak, hozzanak magukkal hangszert és kezdjék el a gitáros miséket. A Zárda templomban történt változások rengeteg embert vonzottak a megújított misékre, és rengetegen íratták gyermekeiket Reizer atya hittanóráira.

Sárközújlakon Merk Mihály plébános, majd az utóda Áib Sándor fogadta be az új embert a ritmusos ifjúsági énekekkel. Még mindég a politikai változások előtti időkben történt, hogy Tempfli Imre Máramarosszigeten csodát tett. Az általa szervezett ifjúsági találkozókra – a hatalom tiltása ellenére – százával gyűltek össze a fiatalok a kommunista diktatúra legvadabb terrorja idején. Énekeltek, előadásokat tartottak, barátkoztak, boldogok voltak, mert hittek, mert együtt voltak. Megtanulták a szeretet és az önzetlenség titkait. A kommunista hatalom pedig ellenállókat, rendszerellenes tüntetéseket vélt felfedezni Tempfli Imre ifjúsági találkozóiban. Zaklatásokkal és élet elleni kísérlettel válaszolt a diktatúra Tempfli Imre újításaira. Azok a fiatalok ma már családosak, de ma is szoros baráti kapcsolatot tartanak fenn Imre atyával és egymással. Ha ennyi az un. gitáros misék és ifjúsági közösségi plébániai élet hozadéka, akkor az legtöbb, amit ember kaphatott a kommunizmus idején. 

A szatmárnémeti Szent Család templomban Merk Mihály lett a plébános, majd ugyanitt Tempfli Imre plébánossága idején csúcsra jutott az új templomi műfaj. Hőskorszak, mondja az akkori segédlelkész Merlás Tibor. Nem csak a templom ülő-és állóhelyei teltek meg, hanem az oltárra fölvezető lépcsősorokon is a fiatalság ült. És mindenkinek a kezében gitár, és tucatjával tanulták az új énekeket, a templom pedig tele volt. A tanítás maga a szeretet, írja Czakó Gábor. Valóban itt jelen volt a szeretet, a tanításnak olyan formájában, amiből a fiatalok számára kiderül, hogy ők fontosak, ők nem olyan tanítványok, akiknek csendben kell ülniük és hallgatniuk, hanem olyan tanítványok, akik csendben ülnek és isszák a tanítást. Ehhez viszont olyan izzó, világító személyiségek és őszinte viselkedés kell, ami Merk Mihályt és Tempfli Imrét jellemezte. Teljes volt a fiatalok lelki egyensúlya, mert érezték, hogy az ő hozzájárulások a közösségi élethez nélkülözhetetlen. Rájöttek, hogy igazi közösségi élet csak ott van, ahol mindenki kivétel nélkül fontos, ahol nem tesznek különbséget fiatalok és idősek, értelmiségiek és kétkezű munkások, nők és férfiak között. Boldog idők, mondják a ma már középkorúvá nőtt anyák és apák és ma is hozzák gyermekeiket a templomba. Sohasem felejtjük el, hogy 1989 decemberében, az un. forradalom idején Merk atya felszólította hittanosait, hogy a leckék elkészítése után menjenek a templomba; megvédeni a plébániát a terroristáktól! Micsoda önértékelést, micsoda önbizalmat, micsoda hitet és erőt csalt ki gyermekeinkből ez a mondat. Rájöttek, hogy ők nem rossz kölykök, ők fontos emberei a plébániának.

Egy másik példa: Merk Mihálynál a misék előtt a gyermekek bevezetőt mondtak, vagy olvastak fel, nem a világhálóról lemásolt történeteket, hanem önálló gondolatokat mondhattak el az evangéliumról és saját életük, gyermeki tapasztalataik valamelyik mozzanatával illusztrálták azt. Kialakult a Szent család plébánián az első önállóan gondolkodni képes generáció.

Merk Mihály atyát saját kérésére egy még nem létező templom plébánosának nevezték ki, és ő az emberekkel, a fiatalokkal felépítette Szatmárnémetiben a Szentlélek templomot. Ezzel a munkával egyidejűleg újra kezdte a közösségépítést. A csoda itt is megszületett. Mindez valóban forradalom volt, valódi forradalom, amely hatalmas, a mai napig ki nem fogyó lelki energiatartalékokat gyűjtött fel fiatalokban és idős nemzedékben egyaránt. „Hinni azt jelenti, átlépni az emberi lehetőségek határait” (Tempfli Imre). Valóban, ezek az emberek lehetetlennek látszó dolgokat műveltek és valósítottak meg: épületalapot ástak, téglát hordtak, betonoztak, és mindezt munkaidő, iskolai órák után. A kor imádkozva alakítói voltak, tették ezt hatalmas politikai és nemzetiségi ellenszélben. Az ügy, a közös felelősségérzet összetartotta az embereket, mondaná ma Ferenc pápa.

Mihály atya eltávozott az élők sorából. A haladó hagyomány azonban nem szakadt meg. A jó tanítvány és jó barát Merlés Tibor vette át a stafétabotot. Az értékes hagyományokat megőrizve, de új elemekkel gazdagítva virágzik az egymás iránti felkelősség erkölcsi alapjaira épített plébániai élet.

Rá kell döbbenjünk, hogy csak a kezdeményezők, csak a megújulni képesek maradnak életben. A régit folyton ismétlők minőségi zuhanásban esnek át és alacsonyabb rendű csoportosulássá süllyednek, hosszútávon pedig meghozzák a maguk halálos ítéletet. Reményeink szerint ettől a halálba dermedéstől fogja megóvni európai Egyházunkat Ferenc pápa.

A bemutatott helyi tapasztalatok bátorítanak ezekre a következtetésekre. Ha sikerült kisközösségi létben Tempfli Imrének, Reizer Pálnak, Aib Sándornak, Merk Mihálynak, Merlás Tibornak egymás iránt felelősséget érző emberekből közösséget gerjeszteni és hitéletet kialakítani olyan eszközökkel és olyan emberi – papi tartással, amilyenekkel Ferenc pápa eszköztárában találkozunk, akkor miért ne sikerülne a világegyházban is?

Mindezek után nagy hittel, bizalommal és a megújulásról gyűjtött némi tapasztalattal a hátunk mögött üdvözöljük és fogadjuk az új pápát. Az ő vezetése alatt nagyszerű eredmények biztosan lesznek, ha nem csak csodáljuk Őt, mint a tanítványok a vízen járó Jézust, hanem merünk elindulni a vízen az ő vezetésével, ha vállaljuk a közös élettel járó felelősséget, ha a papság és a hívek hittel követik Őt. Merjünk Új Emberré válni, mint Szent Pál és a tanítványok, mert a szentlélek sugallatára közénk érkezett Ferenc pápa biztosan jó úton, jó irányba, biztosan jó eszközökkel pásztorolja keresztény katolikus népét.  Történelmi vizsga előtt áll a papság és a hívek is, és a pápa szegényei is; vajon képesek lesznek (leszünk) kiállni mellette a rá váró hatalmas erőpróbák idején, mint annak idején Merk Mihály mellett a rábízott hívek?

Csirák Csaba

Az Argentínába kitelepedett olasz szülők gyermek Ferenc pápa mégiscsak félig-meddig európai, mégiscsak olasz is. 1986-ban Németországban fejezte be doktori tézisét.

Filozófiát végzett, majd Németországban doktorált. Széleskörű műveltségét igazolja az ókori görög művészetekben, a világirodalomban, az zenében, különös tekintettel az operairodalomban való otthonossága. Ilyen tekintetben kevés kollegája hasonlítható össze vele. A világhálóról gyűjtöttünk össze néhány olyan emberi tulajdonságát, amelyekben szintén nehezen akad versenytársa: párbeszédre képes, ami nem csak lelkialkatával, hanem széleskörű műveltségével is magyarázható. Nem tud szemet hunyni a társadalmi igazságtalanságok fölött, nem barátja a bankoknak, de barátja a szegényeknek. Vajon kinyílt-e már az emberek szeme, képesek megkülönböztetni a sátánit a jótól? Lehet, fölösleges aggodalmaskodásnak tűnő kérdések, de ez a világ, ahol a maffiák, a spekulánsok, a politikai hatalmat kiszolgálók, a megvásárolhatók, az összeesküvők pattogtatják a történelmi idők ostorát, ahol boldog Scheffler János nevét úton útfélen kimondják, de valójában életfilozófiájuk és gyakorlatuk homlokegyenest ellentéte annak, Ferenc pápa emberileg teljesíthetetlen munkára szánta el magát.

Jorge Mario Bergoglio

A Csíksomlyói búcsú felvétele a Duna TV jóvoltából

mtibor | Nincs kategorizálva | 2012. május 31.

A Csíksomlyói pünkösdi szentmisén elhangzott szentbeszéd írásos szövege

Főtisztelendő Érsek Úr! Főtisztelendő Püspök Urak! Kedves Atyák és Paptestvérek! Tisztelt Közjogi Méltóságok! Kedves Rádióhallgatók! Kedves Zarándoktársak a Kárpát-medencéből és a világ valamennyi tájáról!

Az egyik koncentrációs táborban volt egy hegedűművész, aki – bár halálra volt ítélve – nem félt, és lelkében mindvégig szabad maradt. Egyik nap előhozta a hangszerét, kiállt vele az udvar közepére, és elkezdett játszani. Csüggedt és kétségbeesett honfitársai közül sokan gyűltek köréje a barakkokból, mert érezték, hogy játéka bátrakká teszi őket. Amikor ezt az őrök észrevették, megtiltották, hogy játszon.

De a következő nap ismét oda állt. Még több fogoly gyűlt köréje, mert érezték, hogy játéka összekovácsolja őket. Az őrök összeverték az ujjait.

Másnap azonban újfent megjelent, és olyan szépen játszott összeroncsolt ujjakkal is, hogy a köréje sereglő foglyok szíve megtelt békés örömmel. Az őrök erre szétverték a hegedűjét.

A következő nap ismét ott állt az udvaron. Ezúttal énekelni kezdett. Istenem, milyen tiszta és boldogító ének volt! A foglyok bekapcsolódtak, és a közös ének lelküket tisztává és lebírhatatlanná tette. Az őrök erre kegyetlenül összeverték. A gyűjtőtáborra halálos csend borult. Mindenki azt hitte, hogy belehalt a verésbe.

De másnap ismét ott állt az udvar közepén. Mivel játszani és énekelni már nem tudott, táncba kezdett arra a dallamra, amelyet csak ő hallott odabenn, a lelke legmélyén. Erre honfitársai mind kirajzottak a barakkokból, megfogták egymás kezét és önfeledten boldog táncra perdültek. Középen vele, a művésszel, kinek a lelkét – bár teste sok sebből vérzett -, nem tudták megtörni. Az őrök pedig földbegyökerezett lábbal, tehetetlenül nézték ezt a lelkes – kezeit dacos zászlóként magasba emelő – legyőzhetetlen embert, és belül szabaddá vált honfitársait.
1. „Mindegyikükre leereszkedett egy-egy”…
KT! Ma szerte a világon a Szentlélek kiáradását ünnepli a katolikus világ. Az ünnepi szentmise első olvasmányát az Apostolok Cselekedeteiből vettük. Ebben a könyvben Szent Lukács a fiatal Egyház történetét írja le Urunk mennybemenetelétől addig, amíg az apostolok az örömhírt az akkori világ fővárosáig, Rómáig elvitték. A felolvasott részben arról hallhattál, hogy a mennybemenetel után a félénk tanítványok elrejtőztek barakkjukban. Nem volt elég a félelem, de lelküket kétely is marcangolta. „Vajon elküldi-e az Úr a megígért Vigasztaló Lelket? Egyáltalán ki ez a Lélek? Mit hoz majd a tarsolyában?” S ekkor berobbant a Lélek. Szent Lukácsnak, aki máskor mindent olyan tudományosan ír le, most csak képek jutnak eszébe: „Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna… Majd lángnyelvek jelentek meg…” Majd ezt a fontos mondatot irja le: „…és mindegyikükre leereszkedett egy-egy.“ Hallod? „Mindegyikükre egy-egy!”

A kedvenc tanítványra, Jánosra épp úgy, mint az ingatag Péterre; a valamikor miniszteri bársonyszékre vágyó Jakabra épp úgy, mint a hallgatag Bertalanra; a hithű Nátánáelre épp úgy, mint a kétkedő Tamásra; a kétes múltú Mátéra vagy a politikailag szélsőséges nézeteket valló Simonra épp úgy, mint a megnyerő Andrásra. Mindre, kivétel nélkül. Miért? Tudós egyházatyáink azt írják: Mert Isten a Szentlélek kiáradásakor minden egyes emberbe – külön-külön – be akart költözni, minden egyews emberben lakást akart venni. Ez volt mindig is az Ő szíve vágya!

Ha figyelmesen elolvasod a Szentírást, arra a következtetésre juthatsz Te is, hogy benne – más és más szövegekkel és képekkel ugyan, de – mindig ugyanaz a téma: Isten minden egyes embert nagyon szeret és boldoggá akar tenni! Függetlenül nyelvétől, nemzetiségétől, bőre színétől, társadalmi rangjától, erkölcsi milyenségétől. S ezt a szándékát soha nem adja fel!

Először saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. A teremtéskor az ember Isten társa  lett! De mert bűnbeesett és boldogtalan lett, Isten Jézusban testet öltött, hogy visszavezesse őt magához. A megtestesüléskor az ember Isten barátja lett! És mert az ember még ekkor sem volt boldog, Isten az embernek ajándékozta Lelkét, hogy belülről újítsa meg, belülről formálja át és belülről tegye boldoggá őt. A Szentlélek kiáradásakor az ember Isten otthona lett!

T! Pünkösd óta Isten hazája már nem csak a menny, hanem az ember is. S amint akkor a Lélek az apostolokba költözött és őket egy új világrend megteremtésére hívta, úgy költözött belénk is bérmáláskor, és úgy hív bennünket is – mindegyikünket külön-külön -, hogy alkotótársaivá legyünk a világ újrateremtésében, jobbá, szebbé formálásában és lakhatóbbá, boldogabbá tételében.

T! Pünkösd óta Te is Isten otthona vagy, Isten kiválasztottja vagy! Nem véletlen tehát, hogy ebben a korban születtél, épp azon a helyen, abban az országban, és olyan körülmények között élsz, amelyekben vagy. Isten hívott oda, hogy – Vele lelkedben – ott légy boldog, ott alakítsd, ott formáld és ott tedd szebbé a világot.

Ne azért ünnepeld hát Pünkösdöt, mert kötelező! Ne is azért gyere ide, Csíksomlyóra, mert itt kell lenned vagy mert más is itt van! Azért gyere ide, hogy itt, ezen a szent helyen szorgosan vizsgálgasd bensődet és kérdezgesd: „Milyen saját, rámszabott talentumot kaptam Istentől, amellyel boldog leszek és boldoggá tehetem a velem és mellettem élők életét?” Vagy hogy a beszéd elején mondott Anthony de Mello (+ 1987) lelki író tollából származó történet szavával mondjam: „Milyen dallamot zeng bennem a Lélek, amelyet, ha Vele éneklek, szabadabb, derűsebb, legyőzhetetlenebb és boldogabb lehetek én is és embertársaim is?”

Oscar Wilde (1854-1900) angol írónak mindent megadott az élet: karriert, pénzt, sikert. Mégis ezeket írta: „Csodálatos személyiséged van. Fejleszd ki. Légy saját magad. Ne hidd, hogy külső dolgok felhalmozása vagy birtoklása által leszel tökéletes. Saját bensődben rejlik a tökély. Csak ezt bírnád elérni, nem vágyódnál gazdagság után. Az embertől ellophatják azt, amit közönségesen kincsnek neveznek, a valódi kincseket nem. Lelked kincstárában olyan végtelen értékű dolgok feküsznek, amelyeket soha nem vehetnek el tőled.”

T! Istentől csodálatos ajándékokat kaptál. Ne csak a karriert, a siker, a gyors meggazdagodás vágya vezessen, ne csak a pénz után loholj. Tapasztalatból tudom: pár euróért nem érdemes eladni önmagad. Nem leszel maradandóan boldog! Bányászd elő inkább lelked kincseit, csiszold és használd őket, akkor boldog leszel. Ha isteni kincseiddel eggyé válsz, semmi és senki nem tud megtörni. Állj bátran, szabadon a magad kijelölt helyén, kövesd a Lélek jóra, nemesre és szépre hívó ösztönzéseit, s meglátod, boldog leszel te is, és a világ is boldogabb lesz körülötted!

Ezt kérd először ma itt, Csiksomlyón.

2. „Mindegyikünk a saját anyanyelvén…”

Amint Isten Lelke minden egyes embert segít boldogsága és helye megtalálásában, úgy segít ebben minden közösséget és minden egyes népet is. Honnan veszem második gondolatomat? Ezt is a mai olvasmányból. Szent Lukács ugyanis azt írja, hogy miután a Lélek kiáradt az apostolokra és azok beszélni kezdtek Isten nagy tetteiről, beszédjüket a Jeruzsálemben tartózkodó népek mindegyike saját anyanyelvén hallhatta. Mit akar ezzel Lukács mondani?

Amikor pár verssel alább a népeket felsorolja, kiderül, hogy egy listát használ, amelyen mind a 12 akkor ismert kultúrnép neve szerepelt. A rómaiaké is, jelezve: Isten minden népet szeret! Még a hódító rómait is! Pünkösd óta minden nép választott nép! Minden nép Isten népe! Isten minden népnek küldetést szánt! A kérdés csak az, hogy vállalja-e?

És mi egy nép küldetése?– kérdezed. Ezt is a Szentlélek eljövetele óta tudjuk. Péter apostol addig azt hitte, hogy Istennek csak a zsidó nép tetszik, csak neki szánt küldetést. Isten azonban egy látomásban közölte vele, hogy számára nem létezik tiszta és tisztátalan, felsőbb- és alacsonyabbrendű nemzet. Erre mondta Péter a köréje gyűlteknek ezeket a híres szavakat: „Valóban el kell ismernem, hogy az Isten nem személyválogató, mindenki kedves előtte, aki féli és az igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is” (ApCsel 10,34-35). Egy nép küldetése tehát: félje Istent és cselekedje az igazságosságot. Ha ezt megteszi, akkor kedves Isten előtt, és Isten jövőt ad neki!

Milyen gyengének, kicsinek és jelentéktelennek látszott az Egyház is. 12 írástudatlan ember: ki vette őket komolyan? Azt mondják, ami-kor Hadriánusz császár 135-ben leverte a II. zsidó lázadást, magához kérette Jézusunk rokonait és tanítványait, kérges kezükre nézett, elnevette magát, szabadon bocsátotta őket és azt mondta. „Ezektől nem kell félni!” És pár évtized után, pár lelkes ember műve nyomán, a Római Birodalomban a kereszténység államvallás lett, és ma 2 milliárd követője van! Isten a kis egyházát felemelte és megtartotta, mert az félte Őt és az igazságosságot cselekedte. A Római Birodalmat pedig, amely gőgjében az igaz Isten ellen fordult és más népek jogait lábbal tiporta, hiába keresed a térképen…

Vannak népek, amelyek történelmük egy szakaszában ugyanígy tettek. Mi lett velük? Vagy eltűntek a történelem süllyesztőjében vagy ma is nyögik az isten- és embertelen múlt örökségét… Vannak népek, akik ma tesznek így: Istent nem félik, törvényeit semmibe veszik, nem az igazságosság, hanem egyedül a hatalomvágy és a gazdasági érdekek vezetik, mindent és mindenkit ennek rendelnek alá. És mert hiányzik belőlük a Lélek, a Szellem, ezzel botorul nem az élet, hanem a halál kultúráját építik.

T! Légy tudatában, hogy népünk is választott nép. Isten előtt ő is kedves és értékes. Van helye a nap alatt. Jogot biztosít erre múltja, jelene és a benne rejlő kiváló értékek. De igazi jövője csak addig lesz, míg féli Istent és cselekszi az igazságosságot! Ezért

T! Pünkösd azt mondja: mint minden népnek, népünknek is szüksége a Szentlélekre, hogy ne felejtse: Istentől származunk, az Ő teremtményei vagyunk. Nem mi szabjuk meg az emberi természet tör-vényeit, hanem Isten oltotta belénk, és azokat tiszteletben kell tartanunk…

T! Pünkösd azt mondja: mint minden népnek, népünknek is szüksége a Szentlélekre, hogy mindig az igazság útján maradjon. Nehogy egy embertelen ideológia szólamainak bedőljön, vagy egy csak a nyereséget és nem az embert szem előtt tartó gazdasági fantazmagória lidércfényét kövesse, hanem fontosabb legyen számára az igazságosság. Egy népnek és vezetőinek az a feladata, mondta a Szentatya is tavaly szeptemberben a német képviselőház tagjainak, hogy „az igazságot szolgálja s a jogtalanság ellen harcoljon”! Azt hiszem, szavai ezeken a végeken is érvényesek!
Ezt kérjük másodszor ma a választások küszöbén itt, Csíksomlyón!

3. „Mindannyian egy szívvel egy lélekkel…”

Azt mondod: „Megértem, hogy Isten minden egyes embert szeret és boldoggá akar tenni. Megértem, hogy Isten előtt minden nép választott nép, ha féli Őt és az igazságosságot cselekszi. Mit használ azonban a Lélek a mai válságos időkben?” Sokat!
Nézz az apostolokra. Országuk idegen uralom jármát nyögte. Különböző érdekek és pártok megsemmisítésüket tervelték. Az őket körülvevő világban értékválság és erkölcstelenség uralkodott. Mit tettek a kilátástalanság közepette? Szent Lukács azt írja: „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak.” Azaz nem sopánkodtak, nem ültek ölbe tett kézzel, nem széledtek szét, nem kezdtek magánakciókba, hanem összetartottak és közösen kérték a Lelket. Teret engedtek neki soraikban! Mi lett az eredménye? Pár verssel alább azt olvassuk: miután a Lélek erejében beszélni kezdtek „mintegy háromezer lélek megtért” (vö. ApCsel 2,41). Ekkor született meg az Egyház, egy eszme, egy új testvériség, amely a válságból megmutatta a kiutat!

Az ősegyház és korunk között a párhuzamot nem kell sokáig keresnünk. Mi az, amivel nap, mint nap tele vannak a médiák? A nyugati civilizáció egyre jobban szétesik, a nagyfokú önzés és elidegenedés egyre elszigeteltebbé teszi az embereket. Gazdasági krízis van, értékválság tapasztalható, a nyugati társadalmak egy részét dekadencia fojtogatja, a keresztény gyökereit vagdosó öreg Európa országai önazonosságukat keresik, az Egyház tagjai hit- és hitelkrízisben vannak. Társadalom és Egyház szétesőben…

Egyesek nem ismerik fel a válság mélységét. Ölbe tett kézzel várnak, ki akarják ülni a krízist, és megelégszenek azzal, hogy minden kiutat kereső kezdeményezést megkérdőjeleznek. Mások azt hiszik, hogy csupán gazdasági krízisről van szó, tehát gazdasági intézkedésekkel: kölcsönökkel és segélyekkel, drákói törvényekkel és rendelkezésekkel kell ezt a problémát is megoldani.

Szerintem ez mind kevés, mert nem a gazdaság van van krízisben, hanem a hit és az emberi értékek! Mi hát a megoldás?

A nagy orosz író, Dosztojevszki (1821-1881) írja egyik művében: „Hirtelen besötétedett. Mennyi komor arcú ember. A munkából vagy az üzletből sietnek hazafelé a vackukra! Mindegyiknek megvan a maga gondja-baja, valamennyi az arcukra van vésve. Az egész tömegben nem létezik egy közös, mindent egyesítő, szép gondolat, amely összekötné őket.”

Hallod? „Egy közös, mindent egyesítő, szép gondolat, amely összekötné őket.” Mi tette az Egyházat naggyá? Ma azt olvastuk: „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak.”Azaz: a közös hit és a közös eszme. Ez minden közösségre is érvényes! A népeket sem számuk tette naggyá a történelem folyamán. Még csak nem is hadi sikereik vagy gazdasági teljesítményük. Sokkal inkább az egy szív, a közös eszme! Egyedül egy közös, mindent egyesítő, szép gondolat, szent eszme az, amely bennünket – személy szerint, de közösségként is – a válságból kivezet! És ez a közös, mindent egyesítő, szép gondolat, szent eszme – mondja a mai ünnep – egy új testvériség! Nem a vér, hanem a Lélek testvérisége!

Ennek pedig a Szentlélek a forrása! Ahol együttműködnek Vele, ott kapcsolatok szövődnek, szövetség alakul, egység formálódik, közösség jön létre, testvériség születik. Isten Lelke ugyanis egyesít, összegyűjt, közösséget teremt, testvériséget szül. Ez az Ő jellemvonása. Mint ahogyan a szétszórás, a széthúzás, a pártokra szakadás, az egymás elleni acsarkodás – bármilyen álszent érdekek köntösébe bújuk is – mind a gonosz lélektől van…

T! De ezt a testvériséget nekünk is akarnunk kell. Érte meg kell küzdenünk! A legkisebb közös nevezőt is szenvedélyesen kell keresnünk! Meg kell tanulnunk közösségben és legkisebb közös nevezőben gondolkodni! Egy új testvériségben kell megújulnunk, mert csak így van esélyünk a válság legyőzésére és az erkölcsi fölemelkedésre. Senkinek sem szabad elengednünk a kezét, válasszon el bár – látszólag – vallás, világnézet vagy politikai meggyőződés!

Az I. világháborúban 1918. június 15-én éjjel a Monarchia támadást indított Piavenál az olaszok ellen. Azok felkészülten várták, és az előrenyomuló csapatoknak nagy veszteségeket okoztak. A támadás – bár a folyón sikerült átkelni – június 17-én összeomlott. A visszavonuló katonákra pedig egy újabb veszély leselkedett. Az antant csapatai felrobbantottak egy gátat a Piave folyón, és a hatalmas víztömeg mindent elsöpörve zúdult a katonákra. Erre a magyar csapatparancsnok elkiáltotta magát: „Napi parancs: Megfogni egymás kezét!” S míg az osztrák csapattestet elsodorta az ár, a 200 magyarnak, akik egymás kezét szorították, sikerült megmenekülni, mert összetartottak!

T! Csak Pünkösd szellemében valósulhat meg végre az az új testvériség, amit Isten Szolgája Márton Áron püspök, búcsúkörlevelében – szent örökségként – így foglalt össze: „Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül, az életben is testvérek maradjunk, egymás sorsa iránt érdeklődjünk, és egymás terhét kölcsönös megértésben hordozzuk.”

Azt mondod: „Szép álom?” T! A nemrég elhunyt brazil püspök, Dom Helder Camara (+1999) szavaival válaszolok: „Ha valaki egyedül álmodik, az csak egy álom. Ha viszont sokak közösen álmodnak, az már egy új valóság kezdete.”

Álmodjunk sokan, küzdjünk, dolgozzunk és imádkozzunk összekapaszkodva,hogy az új testvériség valósággá váljék!

Ezt is kérjük ma itt, Csíksomlyón!

4. „Máriával, Jézus Anyjával….”

Végül ennek az új testvériségnek a megvalósításában van nekünk egy hathatós segítségünk. Szűz Mária! Utolsó gondolatként ezt is a mai olvasmányból veszem. Hadd idézzem Neked ismét az evangélista Szent Lukácsot: „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak … Máriával, Jézus anyjával … együtt.”

Érdekes, a Szentlélek kiáradásánál Mária is jelen van, pedig őt az angyali üdvözlet alkalmával már eltöltötte a Szentlélek. Miért? A teológusok azt mondják: Azért van jelen, mert az egész Egyház – és minden nép édesanyja akart lenni. Gondját szerette volna viselni mindnek, és mindegyiket Szent Fiához, Jézushoz akarta vezetni. Közbenjárásával, negédes nógatásaival – és üzeneteivel…

Apropos, Mária-üzenetek… Nem tudom, megfigyelted-e már: minden Mária-kegyhelynek megvan a maga jellegzetessége és egyedi üzenete. A portugál Fatimában Oroszország megtérését sürgette Mária. A francia Lourdesban a bűnbánatot és az imát kérte. A mexikói Guadalupéban az volt a kívánsága, hogy „megmutathassa az emberek iránti teljes szeretetét, együttérzését és irgalmát“… és így tovább.

Meg vagyok győződve arról, hogy Csíksomlyó nekünk sem véletlenül válik lassan nemzeti szentélyünkké. Itt, a végeken, Mária üzenete ugyanis most már egy fél évezred óta így szól, és aktuálisabb, mint valaha: „Tartsd meg és védd meg a hitedet! És ha élni akarsz, ha továbbra is helyet akarsz magadnak a nap alatt: Töltsd meg lélekkel! Újulj meg benne!”

Szentatyánk, XVI. Benedek pápa ezt az esztendőt a Misszió Évének nyilvánította. „Látta, mint írja, „hogy milyen nagy méreteket ölt a vallási analfabétizmus. Egyre többen nem ismerik hitünk alapjait. Ahhoz viszont, hogy Istent szeressük és rá hallgassunk, tudnunk kell, hogy mit mond nekünk, és mit kíván tőlünk?”

A Misszió Éve éppen ezt célozza. tudnunk kell, hogy mit mond nekünk, és mit kíván tőlünk Isten?

A Szentatya felhívását követik a magyar egyházmegyék is. Ami a Gyulafehérvári Főegyházmegyében sajátos: a hitben való megújulást Szűz Mária oltalma alá helyezte, és programját az előbb felolvasott szentírási rész ezen mondatában foglalta össze: „Máriával, Jézus Anyjával!”

Milyen bölcs mottó! A hitben való megújulás ugyanis legalaposabban annak a Szűz Máriának a segítségével történhet, aki mindig Isten akaratát kereste és teljesítette!

Tudták ezt a szentek is…

Nem is gondolná senki, hogy a rendalapító, Loyolai Szent Ignác (1491-1556) milyen nagy Mária-tisztelő volt. Élete végén rendtársai arra ösztökélték: írja le hitével és megtérésével kapcsolatos tapasztalatait. Sok rábeszélés után végül is tollba mondta visszaemlékezéseit.„Montserrat felé indult, és… szokása szerint, azokra a nagy tettekre gondolt, amelyeket Isten szeretetéért végre kell hajtania… Így határozta el, hogy egész éjszakás fegyveres virrasztást tart… Montserrati Miasszonyunk oltára előtt… Miasszonyunk márciusi ünnepének előestéjén, 1522-ben elment letérdelni Miasszonyunk oltára elé. Részben így térdelve, részben állva, (zászló)bottal a kezében töltötte az egész éjszakát”.

T! Itt van valaki, aki gyökeresen meg akarja változtatni az életét, ezért egy Mária-kegyhelyre zarándokol. Az egész éjszakát a Boldogságos Szűz előtt tölti – állva és térdelve, zászlóval a kezében, hogy megtudja: mit akar tőle Isten? Micsoda bizalom lakhatott Ignácban a Szent Szűz iránt! Ezek után már értem, miért ajánlotta minden egyes lépését Neki, és miért ajánlja lelkigyakorlatos könyvében, hogy minden elmélkedést és imát az „Úrnővel” azaz Szűz Máriával kell megbeszélni.

T! Igy kell tennünk nekünk is! Ha komolyan gondoljuk a hitben való megújulást, akkor nem elég egy évben egyszer ide eljönnünk. Élethivatásunk felismeréséhez, életmódunk megváltoztatásához, a hitben való alapos megújuláshoz erőt minden nap – a hozzá szóló felajánlási imában – a Csíksomlyói Szent Szűztől kell kérnünk!

Csíksomlyó neve ne csak egy egyszeri eseményhez fűződjék, hanem egy folytonos kiáltvány legyen, amely azt harsogja: „Újúljatok meg hitetekben – Máriával, Jézus Anyjával!”

T! Ha komolyan gondoljuk a hitben való megújulást, akkor nem elég a folklór, a zarándok-vonatok romantikus hangulata, a megejtő vendégszeretet dicsérete és a résztvevők büszkeséggel eltöltő nagy száma, hanem gyakoroljuk az itt átélteket. Folytassuk az itt elkezdett imát, viszonozzuk az itt megélt vendégszeretetet. Alakítsunk ima-köröket, hívjunk életbe egyleteket és szervezeteket, amelyek felvállalják, hogy a Csíksomlyói Mária üzenetét élik és terjesztik! Csíksomlyó szelleme: a hit megtartása, a közös testvériség tudata fogjon egybe bennünket, bárhol is éljünk ezen a világon!

T! Végül ha komolyan gondoljuk a hitben való megújulást, akkor nem elég az itteni lelkesedés, hanem Csíksomlyó legyen számunkra otthon is program, amely abból áll, hogy ott, ahova állított minket Isten, emeljük magasba a zászlót! Hogy lássák: vagyunk – itt vagyunk – és kik vagyunk?

Emeljük magasba a zászlót! Csíksomlyó zászlaját, amely azt hirdeti, hogy a Szentlelkes embert és a Szentlelkes népet nem lehet megtörni és legyőzni,

mert küldetéstudata van,

mert soha nincs egyedül: Isten Lelke vele és benne van,

és mert egy közös, mindent egyesítő szent eszme: egy új testvériség tudata tartja össze…

Ehhez segítsen el bennünket a Lélek és a Csíksomlyói Mária!

Csíksomlyó, 2012-05-26.

Imre atya

Itt pedig a Duna TV által készített felvétel tekinthető meg.

Állandó programok
Szentmisék: Hétfő-Szerda: 7 óra
  Csütörtök, Péntek: 18 óra
  Szombat: 7 óra
  Vasárnap: 9 óra, 11 óra


Facebook oldalunk